M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Zinner Tibor tanulmánya Zinner Tibor Emlékfoszlányok az első semmisségi törvényhez vezető útról és göröngyeiről1 Pár hónappal a pártértekezlet „fordulaf’-a, Kádár János bukása után, 1988. október végén telefonált Balogh Sándor történész-professzor, aki ak­koriban a Magyar Szocialista Munkáspárt [a továbbiakban: MSZMP] Párt­történeti Intézetének volt az igazgatója. Arra kért, hogy készítsek egy össze­foglalót, miután az MSZMP és a kormányzati körök felső vezetésének egy részében egyrészt belső, másrészt külső okok miatt hónapok óta napirenden volt az 1945-1963 közötti múlttal, és elszomorító történéseivel való szembe­nézés igénye.2 írásom tárja fel a legismertebb, törvénysértőnek tűnő, kon­cepciós elemeket tartalmazó büntetőeljárásokat, csoportosítsa esetleg pertí­pusonként is, hány főt érinthettek az eljárások, és mely társadalmi rétegekre terjedhet ki a kárpótlás, illetve a kártérítés.3 Aláhúzottan hívta fel a figyel­memet a titkosságra. Elhallgatta előttem azt, hogy ő, az igazságügyi és a belügyi tárca két vezetőjével előterjesztést állítanak össze a törvénytelen büntetőperek felül­vizsgálatára. A decemberre készítendő javaslathoz vált szükségessé az én írásom. Mindennek hátteréhez adalékot nyújt az MSZMP Központi Bizott­1 A tanulmányhoz részletesen felhasználom két írásom vonatkozó fejezeteit. Az egyik: Zinner Tibor: Személyes adalékok (is) az első két semmisségi törvény hátteréhez [a to­vábbiakban: Zinner, 2002]. In: A semmisségi törvények. Büntetőjogi tanulmányok III. Bu­dapest [a továbbiakban: Bp.], 2002. Kairosz Kiadó [a továbbiakban: K.], 15-106. oldal [a továbbiakban: o.], a második: Zinner Tibor: Qui prodest? Miért menthette fel a Legfelsőbb Bíróság [a továbbiakban LfB] csak Nagy Imrét és társait, és miért nem Mindszenty Józsefet és társait is a rendszerváltás idején? [a továbbiakban: Zinner, 2009] Büntetőjogi tanul­mányok X, Budapest, 2009. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 23-40. o. címmel jelent meg. 2 A hátteret részleteiben lásd [a továbbiakban: L] Kulcsár Kálmán: Két világ között. Rendszerváltás Magyarországon 1988-1990. Bp., 1994, Akadémiai K, 286-295. o. 3 L. részletesen: Kárpótlás és kárrendezés Magyarországon 1989-1998, Bp., 1998. Nap­világ K, szerkesztette [a továbbiakban: szerk.] Nagy Ferenc és társai

Next

/
Oldalképek
Tartalom