M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 akkor a királyi koronák szerinte kizárólag monarchiát szimbolizálnak. Egyúttal nemzetközi támadásoktól is tartott, ha a koronás címer lenne az állami címer.46 Zétényi Zsolt (MDF) az ülésen elmondta, hogy az állami zászló közepére is elhelyezné a címert.47 Dr. Varga János (MDF) felszólalásában emlékeztetett, hogy a címerkérdésben közismerten megosztott a közvélemény. Éppen ezért az illetékes parlamenti bizottság a változatok ügyében nem kívánt állást foglalni. Varga azonban a „Kossuth-címer” mellett érvelt. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte ez a címer együttesen fejezi ki történeti és demokratikus hagyományainkat. Szerinte: „valahányszor mód nyílott, vagy úgy látszott, hogy mód nyílik a népfelség elvének érvényesítésére - mindig a Kossuth-címer mellett foglaltak állást. így történt ez 1918-ban, így történt 1946-ban és így történt 1956-ban.” Ugyanakkor Varga is tartott nemzetközi támadásoktól a korona miatt, mert az más népek számára a magyar nagyha- talmiságot is jelképezheti.48 Kállay Kristóf független képviselő szerint: „nekünk itt, Magyarországon kell eldöntenünk, hogy milyen címert kívánunk használni. Az elmúlt évtized során mindig Moszkvára tekintettünk ki, mielőtt döntést hoztunk volna. Ha lehet, akkor most ne Bukarestre vagy Prágára tekintsünk, hogy milyen címert kívánunk használni, hanem a saját lelkiismeretünket vegyük figyelembe!” Kállay emlékeztetett, hogy amikor az ország nem a koronás címert használta: „az egy átmeneti időszak volt. A Zétényi képviselőtársam által beadott papíron is le van írva, hogy csak rövid időre használtunk csak korona nélküli címert.”49 Kéri Kálmán (MDF) kifejtette, hogy a címer kérdésében önérzetesnek kell lennünk. Véleménye szerint a Szent Korona az önálló Magyarországot szimbolizálja. Hozzászólása végén a FIDESZ-frakció felé fordulva elmondta, hogy: „nagyapáik [mármint a fiatal képviselők nagyapái] egy része, de öregapáik mind mély tisztelettel nézték ezt a koronát. És én megéltem azt, 46 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hu/naplo34/014/Q140038.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 47 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hU/naplo34/014/0140042.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 48 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hu/naplo34/014/0140050.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 49 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hu/naplo34/014/0140054.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 184