M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Rendszerváltás 1989 datunk szempontjából kiemelkedően fontosak a nemzeti jelképeink. Véle­ménye szerint nagy hiba volt nemzeti jelvényeink kiiktatása az államéletből 1949-ben. O tehát '89-es felszólalásában a koronás kiscímert támogatta, hi­szen az mindig a magyar államiság szimbóluma volt. Elmondása szerint: „A Szent Korona-elmélet mai értelmezése szerint minden magyar tagja a ko­ronának, így ez az ereklyeként tisztelt nemzeti jelvény az egész magyarságot összeköti. A népfelséget jelképezi, vagyis azt az elvet, hogy minden jognak a nép a forrása.” Földy szerint a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnö­kének és a miniszterelnöknek is a koronára kellene letenni az esküt. Majd javasolta azt is, hogy a Nemzeti Múzeumból kerüljön át a korona a Parla­mentbe.26 Szerinte a címernek rá kellene kerülnie a zászlóra is, azzal az en­gedménnyel, hogy címer nélkül is lehet használni a zászlót. Földy átfogóan rendszerezte volna a hazai jelképrendszert: „Javaslom, hogy a kormány ál­lítson fel egy állandó heraldikai történész bizottságot, amely felülvizsgálja és véleményezi a megyék, városok és községek meglévő és tervezett címe­reit és zászlóit. A kisebb közösségek jelképei és a nemzeti jelképek így ké­peznének szerves egységet, egy összetartozó jelképrendszert.” Végezetül Kölcsey Himnusza mellett, Vörösmarty Szózatát is alkotmányba iktatta vol­na.27 Hankó Mihály Békés megyei képviselő a címerváltás anyagi vonzataira is kíváncsi volt, amellett ő a Kossuth-címert támogatta.28 Zsóka Endre29 Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye 9-es választókörzetének képviselője a koronás kiscímert tartotta a legalkalmasabbnak állami címernek.30 Az Országgyűlés 59. ülésén, 1989. október 17-én döntöttek arról a kép­viselők, hogy legyen népszavazás a Magyar Köztársaság címeréről. Erede­tileg három címerről (koronás kiscímer, „Kossuth-címer”, Kádár-féle címer) közül választhattak volna a szavazásra jogosult állampolgárok.31 A Magyar Köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki, jelezve ezzel, hogy 1956 26 Ez 2000-ben teljesült. 27 Országgyűlési napló [1998]: III. kötet, 3421-3423. o. 28 Országgyűlési napló [1998]: III. kötet, 3433. o. 29 „Parlamenti képviselővé 1985. június 8-án Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. számú egyéni választókerületében választották meg.” (Történelmi tár. Forrás: http://www.torte- nelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=articIe&id=6555&catid=99%3Azs&It emid=67&lang=hu„ letöltés ideje: 2013-11-19) 30 Országgyűlési napló [1998]: III. kötet, 3460. o. 31 Országgyűlési napló [1998]: IV. kötet, 4893-4894. o. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom