M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Albert Zoltán Máté tanulmánya Albert Zoltán Máté Parlamenti vita az államcímerről (1989-1990) A magyarországi rendszerváltás két évében (1989-1990) meglehetősen hosszas vita alakult ki az országgyűlésben a létrejövő új magyar állam címerével kapcsolatban. Két, a történelem során kialakult magyar címer­változat jöhetett szóba: az egyik a koronás kiscímer, a másik az úgynevezett Kossuth-eímer. Ebben a kérdésben nem csak a képviselők, hanem a törté­nészek és a magyar társadalom is megosztott volt. Kezdetben úgy tűnt, hogy a (forradalmiságot jelképező) „Kossuth-eímer” lesz az új állami címer, mert ez népszerűbbnek tűnt, de végül az (ezer éves államiságot jelképező) koro­nás kiscímer vált ismét a magyar állam címerévé. A címervita egyébként olyannyira elhúzódott, hogy szinte már félő volt, hogy marad a Kádár-féle címer. A változás tehát a Lázár-kormány1 utolsó éveiben kezdődött Magyar- országon. 1985. június 14-16-án Monoron találkozott negyvenöt magyar értelmiségi. A találkozó házigazdája Donáth Ferenc úgy foglalta össze a ta­nácskozás célját, hogy a magyar társadalom romló állapotára és az ország nehéz helyzetére keresnek megoldást.2 1987. szeptember 27-én rendezték meg a Lakiteleki Találkozót, amelyen a magyarság sorskérdéseiről és esé­lyeiről tanácskozott a magát nép-nemzetinek nevező értelmiség.3 Az 1980-as évek utolsó éveiben már megjelentek a sajtóban a magyar címer történetével kapcsolatos írások. 1988. november 12-én jelent meg a Népszabadságban 1 Lázár György: a minisztertanács elnöke (1975. máj. 15.-1987. jún. 25.) (Bölöny József- Hubai László: Magyarország kormányai 1848-2004. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 (Továbbiakban: Bölöny-Hubai [2004]), 117. o. 2 Múlt-kor történelmi portál: Húsz éves a monori találkozó. 2005. június 14., forrás: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=9860. letöltés ideje: 2013-10-07 3 Múlt-kor történelmi portál: 25 éve volt a lekiteleki találkozó. 2012. szeptember 27. 12:02 MTI, forrás: http://www.mult-kor.hu/20120927_25_eve_volt_a_lakiteleki_talalkozo. letöltés ideje: 2013-10-28 175-

Next

/
Oldalképek
Tartalom