M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Kukorelli István tanulmánya kommunista felhanggal, akkor a nemzeti baloldal nem esik ki az országot irányító politikai elitből. Azóta a baloldal, az MSZP vagy az adminisztráció pártja, vagy a liberálisoké vagy a KISZ-es „iíjú törököké”, és teljesen eltűnt a nemzeti vonulata. Ha nincs ez a népszavazás, meggyőződésem, hogy nincs ez a hullámvasút-kormányzás Magyarországon, mivel nem létezne ez az óriási vándorlás sem a magányos tömeg részéről a pártok között. Ha a rend­szerváltozást elindító konszenzuális erő megmaradt volna, akkor nem marad húsz évig átmeneti az alkotmány, hanem a lengyelekhez hasonlóan mi is új alaptörvényt fogadtunk volna el a '90-es évek elején. Kis János vagy Töl- gyessy Péter szerint Antall József utólag örült a népszavazás eredményének, mivel ez „kiszabadította a Pozsgayval való fogságából”. Lehet, hogy való­ban mondott ilyet, mert reálpolitikusként és államférfiként ők így gondol­kodtak, de én annak is tanúja voltam, amikor Antall és Pozsgay a népsza­vazás előtt beszélgettek, és egyértelmű volt, hogy ők együtt képzelik el a kormányzást. A népszavazás eredményét tiszteletben tartva, ez a néprészvétel óriási fordulatot jelentett a magyar alkotmányosság történetében. Lehet-e nyugodt szívvel a népi alkotmányozás egyik valódi megnyilvánulási formájának te­kinteni az 1989-es népszavazást? A ’89-es év népszavazással felérő nagy néprészvételeivel Összevetve (például március 15-e, június 16-a Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, a nyári időközi parlamenti választások) aligha. A népszavazás legitimációs, konszenzuális és morális ereje tartalma ellenére (a kommunizmus leváltására irányult) paradox módon több irányból igencsak kérdőjeles. A kerekasztal, a békés átmenet közös krédója az volt, hogy felemelve a fejünket, különbek leszünk a kommunistáknál. Aki bű­nöket követett el, az bűnhődjön, aki ügynök volt, érje el az átvilágítás és mindez konszenzussal a tárgyalóasztalnál történjék a „Széchenyitől Pető­fiig” terjedő skálán. Az időről rendezett álnépszavazással mindez tovább tolódott, és egy évig ideiglenes volt maga az államfői intézmény is. Átnyúlva az 1990-es évre a folyamat így folytatódik: Az Alkotmány- bíróság 1/1990. (II. 12.) határozata szerint a népszavazás - amely nem a vá­lasztás módjáról, hanem idejéről döntött - „nem képezi alkotmányjogi aka­dályát annak, hogy az Országgyűlés az alkotmány 29/A. (1) bekezdését mó­dosítsa” [1/1990. (II. 12.) AB-határozat]. Az országgyűlés 1990. március 1-jei ülésén feltűnően nagy szavazat- többséggel, név szerinti szavazással, 309 igen szavazattal módosította az 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom