Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)

Benke Valéria: „Föl lehet gyújtani a nádtetős szocializmust, de sok haszna nem lesz!”

ilyesmi nem jutott el azokhoz, akik a sorsáról döntöttek volna. Ez már egy elég szomorú rész. Ilyen szempontból az, hogy politikai riválisok legyenek a színpadon, hogy ne engedhessen meg magának az MSZMP ilyen káderpolitikát, arra bizony tényleg szükség van.

Kérdés: 1974-nél tartottunk.

Válasz: ... Én a politikai tanulságokat abban foglalom össze, hogy létező feszültségeket egy pártvezetés nem hagyhat figyelmen kívül. ... Az, hogy melyekre hogyan reagál, az nagy felelőssége, mert ebben a témakörben, hát az előbb említettem az Sí-faktort. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy itt a jövedelemkülönbségek föltranszformálása az bizonyos értelemben egy ilyen faktor volt. Engem is TÁKI-ban világosítottak föl, amikor azt piszkálgattam, hogy itt hogy nincs teljesítmény szerinti honorálás, hiszen mindig tudható, hogy melyik kutató mennyire eredményes. És akkor sok mindenféle ködös dumát vágtak ki, én mindig vissza tudtam kérdezni, hogy na, de hát mégis, s erre megszólal egy mérnök, és azt mondja, hogy: „Kedves Elvtársnő! Az Sí-faktor a döntő.” Akkor hozták be az Sí-számításra való átállást, és kapkodtam a fejemet. Látta, hogy bambán nézek magam elé, megkönyörült rajtam, és azt mondta, hogy de kérem, a sárga irigységet hívjuk mi Sl-faktomak. Na most ennek politikai tényezővé avatása, korlátoltság és rövidlátás, illetve, mint az előbb kiderült, hát ez bizony személyi érdekeket is szolgált. De azért hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy Pullai vagy adott esetben Biszku nem látták volna meg, hogy mik a tényleges akceptálandók, mi az, amit nem lehet, mert csak úgy lehet előretörni, hogy adott feszültségeket felvállalunk. Ezt utána a Szovjetunióban folyton magyaráztam, amikor én végre rájöttem arra, hogy a feszültségektől menekülni a végletekig a vállalatoknál a konfliktuskezelés egészen elképesztő mértékét is /eredményezi/. Máig is érvényes: a kedves emberek..., jó emberek országa /vagyunk/, hogy a konfliktuskerülés a dolgozók részéről egy tendencia, azt értem. De az, hogy felelős funkcionáriusok e mögé nem bújhatnak, az nyilvánvaló. Ennek a periódusnak egy nagy tanulsága, ha elindulunk egy ilyen úton, hogy piaci viszonyokat /teremtünk/ és például a mezőgazdaságban is már van árukínálat, de még nem elég, akkor fölemelkednek az árak. Aztán az rendbejön. Na most, az egész iparra nézve a mai eladósodottság, strukturális elmaradottság mellett ez a recept nem ilyen könnyen követhető, de a ’70-es évek második felében én úgy véltem, hogy ez követhető. El kell vállalni azokat a feszültségeket, amik az átállás időszakában abból állnak elő, hogy már van kínálat, de nem elég, emiatt vannak áremelkedések is meg visszaélések is, meg egyebek. Csak abba az irányba lehet előretörni, hogy nem rendőrrel, nem baltával a vadhajtásokat nyesegetni, hanem piacszervező munkával, gazdasági szereplők számának szaporításával, vállalati önállósággal, közgazdasági feltételek megteremtésével, a tényleges piac, tényleges verseny irányába menni előre. Hát most már ezek a receptek nem hangzanak ilyen jól, de akkoriban én ezt jó meggyőződéssel mondtam, és tudom,

Interjú Benke Valériával

41