Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)

Fogalomtár

Fogalomtár az egész szocialista táborra, ezért a Szovjetuniónak joga van beavatkozni az adott ország belügyeibe. A doktrína az 1968-as csehszlovákiai invázió kapcsán fogalmazódott meg először 1968. szeptember 26-án. COCOM CoordinatingCommittee for Multilateral Export Controls = (Többoldalú Exportellenőrzési Koordináló Bizottság) 1947-ben egyes NATO-tagországok - Japánnal kiegészülve - által alapított, Párizs székhellyel működő bizottság, amely a nemzetközi jog erejével bíró exporttilalmi rendszabályokat hozott. A hidegháborús szembenállás logi­kájához illeszkedően ez a multilaterális kereskedelmi embargó azt célozta, hogy a KGST-be tömörült szocialista országok ne jussanak hozzá bizonyos nyersanyagokhoz, ipari termékekhez és technológiai újításokhoz, növelve ezzel versenyhátrányukat és rontva a fegyverkezési versenyben meglévő pozíciójukon a szabad világhoz képest. Számos példa van ugyanakkor arra, hogy évtizedes tanulási folyamat eredményeképpen, titkosszolgálati játszmák keretében, főként a világ semleges országaiban folytatott keres­kedelem révén kijátszhatók voltak a tilalmi rendszabályok. Demokratikus szocializmus Politikai ideológia, amely támogatja a szocialista gazdaságpolitikát, például a tervgazdálkodást vagy a termelőszövetkezetek kialakítását, ugyanakkor a demokratikus viszonyokat nem kívánja eltörölni. Szembehelyezhető a hatalmat proletárforradalom útján megszerezni kívánó marxista-leninista mozgalmakkal. EBEÉ Európai Bizottsági és Együttműködési Értekezlet. Az 1970-es évek elején, az enyhülés éveiben jött létre Kelet és Nyugat többoldalú tárgyalási fóru­maként. Az Értekezlet Záróokmányát Helsinkiben írták alá. Az EBEÉ 1975 és 1990 között leginkább tárgyalási fórumként működött, ebben változást az 1989-90-es rendszerváltások hoztak, hisz ekkor megszűnt az a kétpólusú világrend, ami valójában életre hívta a szervezetet. EFTA (European Free Trade Association = Európai Szabadkereskedelmi Társulás) 1960. január 4-én aláírt stockholmi szerződés által létrehozott szabad­kereskedelmi övezet, amely mindazon európai államokat tömörítette, 287

Next

/
Oldalképek
Tartalom