Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. február 3-i ülése - Az első ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. február 3

Az MSZMP KB NJKB 1989. február 3-i ülése Hatalmi grémium és a Varsói Szerződés között így néz ki, addig kizárt, elképzelhetetlen. Nem tehet ilyet egy NATO ország. Ez eleve kudarcra van ítélve, próbálkozni persze mindennel lehet, most mit teszünk? Minél jobban elmélyítsük a jó viszonyt például Ausztriával is, ha lehetséges az olaszokkal is. Eddig nekünk semmiféle vonatkozásban kapcsolatunk az olaszokkal nem nagyon van, egyszer volt az Oláh István elvtárs vezette [...] átutazott Olaszországon, amikor volt egy ilyen találkozó, és slussz semmi az olaszokkal. Most van valami próbálkozás, kezdeményezés az ő részükről is. De hát ez édeskevés lesz. Az osztrákokkal jobb és ezt nekünk azt hiszem, tovább erősítenünk kell. Jugoszlávokkal kifejezetten jó a viszonyunk, katonai tekintetben jó együttműködésben vagyunk. Ez egy nagy kérdőjel, nem tudom, ki tudná megválaszolni? Én azt tudom mondani, hogy a varsói katonai vezetése nem fogja. Az pedig nem számol Jugoszláviával úgy, hogy ez a Varsói Szerződés mellett harcba lép. így nem számol. De úgy sem számol, hogy ellenünk. Komoly katonai erőt jelent Jugoszlávia. Nagy kérdés, én nem tudok válaszolni rá. Azt tudom megmondani, hogy mi hogy fogjuk föl, hogy szerepel a terveinkbe. Ez egy nagyon fontos kérdésünk, mert az megvan, hogy milyen erővel rendelkezik ez az Ausztria, van neki békében egy 55 ezres hadserege, felfegyverzése, fegyverzete, háborúban 200 ezer. Arra jó tartalékokkal rendelkeznek, olyan az egész rendszerük, ők azzal nagyon komolyan foglalkoznak, tehát a mi gyakorlataink során is - egyébként mi így is számolunk vele, akkor már ez egy komoly erő, viszont a fegyverzete, felszerelése, ami nem egyjelentős, ismert azonban, hogy komoly verekedés folyik Ausztriában, hogy a légvédelmét erősítse repülőkkel és rakétákkal, ezen fáradoznak. Támadó eszközei nem jelentősek, de ott a védelem a mi vonatkozásunkban nagyon ki van építve. Az rendkívül erős. De hát az adott­ságai is [...] igen. Ez önmagában nagyon jelentős kérdés.70 Fejti elvtárs­nak volt egy összetett nagy kérdése még, hogy milyen időtáv szükséges egyjelentős strukturális átalakításra? Én úgy gondolom, hogy amit mi most követünk, felfogunk a hadsereg egész építésére, az állomány összetéte­lére, nyilván erre is gondoltál. A hivatásos állományra és a továbbszolgáló vagy egyéb [...] Úgy számolunk, ahogy most van, ezen belül van mozgás, lehetséges mozgásterünk, ha ténylegesen a helyzet ezt úgy kívánja, akkor azt külön nagyon végig kell gondolni. Más vonatkozásában struktúravál­tásra mi nem gondolunk. Ajelenlegi ismereteink birtokában. 69 Oláh István (1926-1985) 1975-től az MSZMP KB tagja, 1985 szeptemberétől hadseregtá­bornok, 1984 decemberétől honvédelmi miniszter. 1985. december 15-én hunyt el. 56 70 Eddig tartott a fentebb említett minősítés Kárpáti Ferenc hozzászólására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom