Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)
Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése - Az ötödik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. június 9
Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése Horváth István: Grósz elvtárs, egyetértek. Csak tartalmilag is és a gondoddal mindenképpen, amikor itt említetted, hogy a modellváltásnál a fő funkciók mintha egyoldalú volna. Jobban kell megfogalmazni, hogy itt a te igényed is. Meg amit ez takar. Ez világos dolog. Ugyanakkor azt mondom, hogy, azt, hogy ellenség elleni harc, ezt fontosnak tartom, hogy ezt váltsuk fel azzal, amiről itt az anyagban szó volt. Ugyanis nehéz azt mondani, hogy az, aki az MSZMP-vel, mint ami eddig volt. Aki az MSZMP-vel nem értett egyet, az ellenség volt. No, most ez a kategória a jövőben használhatatlan lesz. Szóval erre az esetre kell az a fogalom, hogy az alkotmányos rend az ország nyugalma, stabilitása, belbiztonsága, aki azt veszélyezteti, az ellen megy. Tehát itt csak magának. Ez így van, hogy külföldről is, kívülről és belülről is a rend ellen fellépés az van ma is, és lesz is. És minden ország ez ellen védekezik. Én azt mondom, hogy ezt a kifejezést, ezt kell nekünk majd [...] Ugyanis ezt nyilvánosság előtt nem használhatjuk. Mert a Néppárt azt mondja, hogy mi az, amire azt mondja az MSZMP, hogy ellenség. Vagy a kormány, ki tart ellen. Grósz Károly: Én majd megmondom. Horváth István: Vagy kit tart a kormány ellenségnek. Grósz Károly: Hát én például nem szeretem, hogy az észak-koreaiak halálra ítélnek engem. Lehet, hogy érzékeny vagyok erre, és elküldenek ide egy robbantó csoportot. Nekem ez ellenség, bármennyire is elvtársaim. Bocsáss meg! Nem is azok. De hát most konkrét példát mondtam, hogy érthető legyen. Hát az arabok elküldenek ide egy brigádot, hogy itt csináljanak rendet, hát nekem nem rokonszenvesek. Vagy a tüntetésre elküldenek a románok egy brigádot, hogy valamilyen provokációt csináljanak. Hát nekem az ellenség, akármennyire is a szocialista világból jön. Én erre értettem. 533