Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése - A második ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. március 13

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése az intézkedések kiinduljanak, ha arra szükség van. Egyébként pedig arról is intézkedtünk, hogy minden hullámhosszon rádió-lehallgatást is érvénybe léptetjük. Hadsereg állománya, döntő többsége a laktanyákba, helyőrsé­gekbe fog ünnepelni. Ezt szerettem volna mondani. Grósz Károly: Köszönöm. Fock elvtárs. Fockjenő: Nagyon örülnék, hogyha úgy el tudnám hinni, hogy minden olyan szépen rendben lesz. Egy hét óta annyira agyonnyugtatják a közvéle­ményt, közte engem is, hogy attól leszek nyugtalan és attól még, amit a Kárpáti elvtárs most mondott, attól még nyugtalanabb kezdek lenni. Tudniillik, hogy a legfelsőbb vezetők, amikor erre van kilátás, amire van, ha minden rendben lenne, jó lenne, de hogy a legfelsőbb biztonságért felelős emberek nem dugták össze a fejüket még, és az nincs meghatározva, hogy milyen esetben és mikor lehet és kell közbelépni, az engem idegesít. Például a televízió jelképes elfoglalását. A Fejti elvtársék olyan nagyon szépen, toleránsán tud tárgyalgatni ezekkel az emberekkel, ő mondta ki a legkeményebb szót, amit ezek zokon is vettek, a legkeményebb szó az volt, hogy a tűzzel játszanak, akik ezt csinálják. Ezt már zokon veszik, de hivatalos emberektől, belügyminisztertől, helyettesétől, valakitől azt, hogy ezt nem engedjük, ezt szerettem volna már hallani. Ezt szerettem volna hallani. Én mástól hallottam, hogy a belügyminiszter gondoskodik arról, hogy a televízióhoz ne jussanak hozzá. Én szeretném hallani itt, hogy ez tényleg megtörtént. A televízióhoz, rádióhoz ne jussanak hozzá, egy. A másik: külföldi tudósítók jönnek televízióval, mindennel felszerelve, szeretném hallani, hogy mi is ott vagyunk, és nem csak a televízió, video­kamerákkal stb. ők fényképezik azt, ami nekik tetszik, nekünk fényképezni kell, ami nekünk nem tetszik. És eljárást még annak alapján később is lehet indítani. Vagy például régen ugye most nem akarok arról beszélni, de ezeket a vezető embereket, akiket jól ismerünk, nem fenyegetőleg, de még egyszer úgy összehívni baráti beszélgetésre, hogy tényleg emberileg és személyileg felelnek érte, hogyha itt olyan dolgok történnek, amiket nem bír ki a mi türelmünk, aminek azért határa mégiscsak van. Én nagyon remélem mindenkivel együtt, hogy itt tényleg a kétszer 60-70 ezer ember békésen fog menni majd és hát talán zászlóégetés sem lesz, de azért valamire föl kell készülni, hogyha mégis ez, vagy az lesz, akkor meddig 229

Next

/
Oldalképek
Tartalom