Bandi István (szerk.): Határeset. Egy határőrtiszt életútja két világrendszer határán. RETÖRKI Források 4. (Budapest, 2023)

A család, gyerekkor, felnőtté válás…

A család, gyerekkor, felnőtté válás... odatelepíteni, és mi az, ami elvégezhető az országban való tartózkodás során.- Részletezné a jelzőrendszer bevezetésének körülményeit, és beszélne magáról a rendszerről is?- 1965-től a műszaki zárat korszerűsítik egy szovjet elektronikai rendszer, az SZ-100-as jelzőrendszer segítségével, amely 500-2000 méterre húzódott a határtól, s amihez ha valaki hozzáért, akkor azt azonnal észlelték az őrsön. Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter 1964-es magyarországi tárgyalásai eredményeként és a világpolitikában jelentkező enyhülés jelei hatására az embertelen aknamezőt az Sz-100-as elektromos jelzőrendszer váltotta fel. Az újonnan bevezetett határőrizeti rendszer gyakorlati kivitele­zésére első ütemben 1965-1967 között került sor, majd második ütemben 1971 -ig elkészült. Az EJR alkalmazásának, működésének gyakorlati tapasz­talatai, valamint a bel- és külpolitikai helyzet változásai értelemszerűen szinte azonnal szükségessé tették a műszaki-technikai korszerűsítés, a határőrizettel kapcsolatos tevékenységek, eljárások és módszerek beveze­tését vagy módosítását.- Ez miben állt?- Például - első módosításként - a létráról történő leküzdés körül­ményeit tanulmányozva 1967-től az EJR-t már az oszlopokra szerelt tető­fával építették. Az alegységparancsnokok mind jobban felismerték az EJR hatékonyságát és az ezzel összefüggő szolgálatszervezési lehetőségeket, amelyek kedvezően befolyásolták a határőrizeti helyzetet és az állomány megterhelését. 1967. október 18-án Sopronban 7 Benkei András belügy­miniszter Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyet­tese és Németi József vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes kíséretében megszemlélte a határvédelmi munkálatokban részt vett honvéd, karha­talmi és határőr műszaki alakulatokat. A nyolc hónapig tartó műszaki munkálatok 1967-re ezzel befejeződtek. Az Sz-100-as építése, az akna­mentesítés és a biztosítási feladatok végrehajtásában és irányításában élenjárók közül 413-an különböző kitüntetésben, elismerésben és dicsé­retben részesültek?8 Határeset 27 Hazáért, 1967. október 25., XXII. évf. ,43. szám. 28 MNL OLXIX-B-10-ll/7fsz-1967 (8d) Hőr. Opság. „Kimutatás az 1967. évben végzett Sz-100-as építési munkák irányításában és végrehajtásában kitűnt személyek kitüntetésére, jutalma­zására, dicséretére". Az MN Műszaki Főnökségtől 157-en, a BM Karhatalomtól 177-en, a 70 BM Határőrségtől 79-en részesültek elismerésben - MN L OL XIX-B-10- I l/7fsz-1967 (8d).

Next

/
Oldalképek
Tartalom