Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)

Annotált névmutató

Névmutató Glatz Árpád (1939-2000) kosárlabdaedző, az MDF alapító tagja, aktivistája. 108 Gombár Csaba (1939) politológus, szociológus, a Pozsgay Imre által létre­hozott Demokratikus Magyarországért Mozgalom egyik alapítója, 1990 és 1993 között a Magyar Rádió elnöke. 91 Gorbacsov, Mihail (1931-2022) politikus, 1985-től a Szovjet Kommunista Párt főtitkára. 35 Grigássy László (1923-2007) ügyvédjogtanácsos, politikus, a KDNP egyik alapítója. 68, 69 Grósz Károly (1930-1996) politikus, 1987 júniusától a Minisztertanács elnöke, 1988 májusától az MSZMP első titkára. 54, 86,106,215 György István (1951) tanár, a NEKA-tárgyalásokat megelőző egyeztető megbeszéléseken az MSZMP delegációjának a tagja. 50,111 Gyulay Endre (1930) a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. 24 Haas György (1933-2014) író, újságíró, 1965-ben emigrált, a SZER bécsi tudósítója. 1990-től az FKgP külpolitikai tanácsadója. 16 Habsburg Ottó (1912-2011) az utolsó magyar trónörökös, az Európai Parlament tagja, a Páneurópai Piknik egyik fővédnöke. 176 Hajdú Demeter Dénes (1934-2005) közíró, az MDF alapító tagja. A kezdeti időkben a gazdasági, pénzügyi tevékenység koordinátora. 16,17,22,42,69 Hajnóczy Gábor (1943-2005) művészettörténész, az MDF külügyi munka­csoportjának a tagja. 221 Halász Péter (1939) agrármérnök, néprajzkutató, számos esetben segítette az MDF programkidolgozó munkáját. 168,219 Halzl József (1933-2020) gépészmérnök, az MDF alapítója, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke. 23 Hankiss Elemér (1928-2015) szociológus, 1990-től a Magyar Televízió elnöke. 188 Haraszti Miklós (1945) újságíró, politikus, az SZDSZ alapító tagja, a párt ügyvivője, országgyűlési képviselője, a frakció sajtószóvivője. 194,195 Hárshegyi Frigyes (1946) jogász, bankár, az MNB ügyvezető igazgatóhelyet­tese, később alelnöke. 208 Havel, Václav (1936-2011) író, politikus, kisebbségi jogvédő, a Charta 77 mozgalom szóvivője. 1989 és 2003 között előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök. 214 Herrhausen, Alfred (1930-1989) német bankár, a Deutsche Bank elnöke, Helmut Kohl kancellár tanácsadója, 1989. november 30-án, a Vörös 244 Hadsereg Frakció (RAF) merényletének áldozata lett. 223 Az MDF elnökségi üléseinek dokumentumai

Next

/
Oldalképek
Tartalom