Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)
Belső Tájékoztató a Magyar Demokrata Fórum 1989. november 20-i elnökségi üléséről
Források volt azonban arról, kinek, mely pártnak, pártoknak kellene címezni, kivel kellene közösen fellépni, alkalmas-e az időpont? A döntést elnapolták. III. Szabad György beszámolt az Ellenzéki Kerekasztal keddi üléséről a Kerekasztal kilátásaival kapcsolatos nézeteiről. Lehet, hogy szorgalmazni fogják feloszlatását. Az MDF ragaszkodjon hozzá, legfeljebb időleges felfüggesztését fogadja el; jól jöhet még, a parlamentre való nyomás érdekében fel lehet majd használni.550 IV. Gazdasági helyzetünk: Kedden valószínűleg a parlament elé fogják terjeszteni a százmillió elosztásáról szóló elképzelést. A jövőben elfoglalható helyiségekről: homályosak a tervek, néhány kerületi pártházat emlegetnek csupán. Az MSZMP 60 millió forint támogatást kért átmenetileg. Petrasovits Anna különös kérdést intézett az új alakulatokhoz (/ MDF, SZDSZ, Fidesz), ugyan ki és hogyan támogatja őket, honnan volt eddig pénzük? A felvett ötmillióból négyet elkülönítettünk egy számlán. Egyébként 1,2 milliónk van; a tagdíj folydogál.551 V. Program: A kézirat a nyomdában van. December 2-ára, ha bekötve talán nem is lesz, de rendelkezésünkre áll ötszáz példány. VI. Nyugdíjasok. Thurzó Endre előkészített egy nyilatkozatot. Statisztikai adatok a helyzetükről, a kormánypolitika bírálata, a mi vállalásaink. December 9-én nyugdíjas fórum, nagygyűlés Budapesten. Előtte ki kellene adni. A szöveg véglegesítésére az alelnökök kapnak megbízást. VII. Pártként való bejegyeztetésünk folyamatban van. Vili. A Néppárt levélben fordult az Elnökséghez, javasolva a Nemzeti Megmentés Tanácsának felállítását. Válaszunk: nem, mert csak javaslattevő, tanácsadó szerepe lenne. Sürgessék inkább ők [is a parlament feloszlatását]. 52 550 Szabad György beszámolójában hozzátette: „Az SZDSZ át akarja alakítani a működését, a FIDESZ-nek csupán tanácsadói szerepet szánna, a Néppárt a nemzeti megmentés tanácsának látja, az MDF szerint viszont tisztázni kell a frontokat." Uo. 551 Az MDF felvett még további egy millió forint készenléti hitelt is. Uo. 552 Szűcs i. m. 2001, 123. A Magyar Néppárt javaslatát lásd Javaslat a Nemzeti Megmentés Tanácsának megalakítására. Magyar Nemzet, 1989.11.08., 6. 213