Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)
Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. július 3-i elnökségi üléséről
Források Für [Lajos]: Erőszakoltnaktűnt eddig is számára a párt, nem párt kérdése. Nem veszíthetünk egyetlen tagot sem. Csoórit sem. A szakadás az egész MDF-et felszámolhatja. Egyetért a Szabad-nyilatkozattal, de nyomatékosabban kihangsúlyozni, hogy párt és mozgalom - de egy szervezet. Antall [József]: Ott ahol az indulat teljesen elragadta az embereket [ott egy ilyen nyilatkozat kevés lesz]. Sólyom [László]: A tájékoztatás volt hiányos. Tudatosítani kell az emberekkel, hogy még nem vagyunk párt. Szabó [Tamás]: A nyilatkozat tartalmazza, hogy az Orsz[ágos] Gy[űlés] ekkor és ekkor lesz. Csurka [István]: Ezekkel egyetért, még úgyis, hogy hozzuk előre az Orsz[ágos] Gy[űlés] időpontját. A nyilatkozat egyértelmű és világos állásfoglalást tartalmazzon. Sólyom [László]: A múltkor akaratán kívül megsértette Csoórit, de most megkérdezi ismét, miben látják a különbséget a jelenlegi helyzet és a párt között. Nem elméleti, gyakorlati kérdésben. Timkó [Iván]: Mint po[litikai] párt, azt kell végrehajtani, amit tagság akar. Egyetlen tag ellenkezését is komolyan kell venni. Kulin [Ferenc]: Antall és Szabad javaslatát összegezve zárjuk le a vitát. Nyilatkozni kell egy Ein [ökségi] döntésről. A kérdések-válaszok sora következhet, és nincs vége. Timkó [Iván]: Az Eln[ökség] és Vál[asztmány] megsértette a tagságot. Antall [József]: Sólyom [kérdése] logikus: pártként [való működésünk] funkciójában [azt jelenti]: a választáson induló szervezetek pol[itikai] pártként szerepelhetnek. De őrizzük meg a mozg[alom] jellegét. A profi párt mellett, mozgalomnak nevezzük v[agy] tanácsadó testületnek - mentsük a menthetőt. 1 nyilatkozat, de egyértelmű legyen. Egy Eln[ökségi] bizottság vizsgálja ki a tagság véleményét. Fasang [Árpád]: 1, Jún[ius] 15-én az Et[ikai] Biz[ottság tagja,] Szesztay András tanulmányt készített e kérdésben: lelkészek, külföldiek stb. nem rekeszthetjük ki.343 pártjának és szellemi mozgalmának hatékony működéséhez feltétlenül szükséges erkölcsi egységét. Az elnökség 1989 szeptemberére összehívja az MDF második Országos Gyűlését." Bizottság az MDF egységéért. Magyar Nemzet, 1989. 07. 05., 4. 343 A tanulmányt nem találtuk a dokumentumok között. 121