Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Annotált névmutató

538 A rendszerváltás mérföldkövei – Források Annotált névmutató egy évig az SZDSZ, majd 2013– 2019 között a MLP elnöke. 2021-től a Közép­európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója. 407, 438, 487 Fodor István (1945): állatorvos, politikus. 1980-1984 között az MSZMP országgyűlési képviselője. 1989-től a független képviselők országgyűlési csoportjának elnöke, 1989. október 20-tól 1990. május 2-áig az országy ­gyűlés megbízott elnöke. 1994-től 1998-ig a Honvédelmi Minisztérium poli­tikai államtitkára. 251, 261, 355, 444 Fodor László: A Dunagate-ügy kapcsán megalakult vizsgálóbizottság tagja. 433 Foltányi Árpád (1965): közgazdász . Az MDF tagja és szervezője, az Ifjúsági Demokrata Fórum egyik alapítója. Később a Kapuvári Hús Zrt. kisebbségi tulajdonosa. 416 Fónay Jenő (1926 – 2017): mérnök, szabadságharcos. Az 1956-os forradalom során a Széna téri csoport és a Margit-hídi őrség tevékeny­ségében vett részt, amiért először halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1963-ban szabadult, ezután műszaki tervezőként helyezkedett el. 1988-ban a TIB, 1989-ben a POFOSZ alapítója, utóbbinak haláláig örökös elnöke. 1992–1995 között a Magyarok Világszövetségének alelnöke. 89, 142, 147, 149, 236, 243, 291, 293, 303, 321 Forintos György (1935 – 2005): jogász, szociológus. Az 1956-os forra ­dalom során részt vett a tüntetésen és a harcokban is, decemberben az ELTE jogi karának küldöttje a MEFESZ gyűlésén. A megtorlás során 4 évre ítélték, 1959-ben szabadult. A TIB egyik alapítója, emellett részt vett a TDDSZ létrehozásában is. 243 Földes Péter (1918 – 1997): újságíró. Részt vett az 1956-os forrada ­lomban, a Szabad Kossuth Rádió vezetőjeként, valamint memorandumot adott át a francia nagykövetnek. Ezért 1960-ban letartóztatták és 13 év börtönbüntetésre ítélték. A TIB alapító tagja. 243 Für Lajos (1930 – 2013): történész, politikus. Részt vett az 1956-os forra ­dalomban, ezért internálták. Az MDF alapító tagja és köztársaságielnök-je­löltje. 1990– 1994 között honvédelmi miniszter, majd két évig a párt elnöke. Honvédelmi miniszterként fontos szerepe volt a szovjet csapatok kivonulá­sának lebonyolításában, valamint a hadsereg újjászervezésében. 74, 168, 302, 320, 326, 342, 365, 499 Füzessy Tibor (1928): jogász, politikus. 1968-tól a rendszerváltoztatásig a Legfőbb Ügyészség ügyésze. A KDNP alapító tagja és a párt képviselője az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain. 1989– 1990, valamint 2001 – 2004 között

Next

/
Oldalképek
Tartalom