Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Szovjet csapatkivonás

501501 Szovjet csapatkivonás Bár a hírt magyar részről Kárpáti honvédelmi miniszter és Kótai Géza, a KB osztályvezetője is kommentálta, azt az itteni lapok többszörösen is megkérdőjelezik. Hozzáteszik az éppen itt tartózkodó szovjet vezér­kari főnök, Ahromejev marsall kijelentését, aki éppenséggel nem ragasz ­kodott ahhoz, hogy egyoldalú szovjet csapat-visszavonási lépéseket hirdessen meg. A lapok a hírt ezúttal nem annyira magyar, mint inkább nemzetközi, vagy ha tetszik, szovjet– amerikai szempontból ítélik meg, viszont, ahol a magyar szempontok is szóba kerülnek, mint egyes tévéprogramok során, azokon még a szovjet csapatkivonás halvány lehetőségét is – Magyarország számára – roppant fontosságú kérdésként kezelik. Mellesleg – állapítja, meg a New York Times – a magyar kormány nemrég 24 százalékkal emelte meg katonai kiadásait. Érdekes módon még a Times vasárnapi számában közölt interjú695 is, amelyet James Malcolm 696 készített Budapesten Grósszal, helyenként nagyobb nemzetközi, mint magyar vagy magyar– amerikai hangsúlyt kap. Mindjárt a címben is, amely kiemeli: Grósz szerint Gorbacsov Magyarországot tekinti modellnek. Az interjúról előző adásainkban már beszámoltunk, most annak csak egyes vonatkozásaira szeretném felhívni a figyelmet. Így például arra, hogy az amerikai sajtó – úgy tűnik – nehezen tudja eldönteni, tulajdonképpen hová is tegye politikai múltja, kijelentései és programja miatt Grószt. Malcolm végül is, úgy látszik, azt a meghatározást tartotta a legtalá­lóbbnak, hogy a pártfőtitkárt, a látogatását előkészítő interjúban gyakor­latias vagy – ha tetszik – pragmatikus politikusként írja le, aki amellett egyfajta kemény vonalnak a híve. Malcolm megállapítja: Grósz lelkesen tolta előtérbe egyrészt Pozsgayt – évtizedek óta barátját –, másrészt Nyerset. Az újságíró azonban emlé­keztet olyan kommentárokra, amelyek szerint – mint mondja – a kettőst csakis azért vették be a Politikai Bizottságba, hogy egyéni hangjukat elnémítsák. Grósz azonban éppen ellenkezőleg, aláhúzta, hogy számára mennyire fontosak elveik, nézeteik. várt magyarországi csapatkivonásról szóló bejelentés azonban elmaradt, a pártfőtitkár csak azt vetette fel, hogy a Szovjetunió kivonja légierőit a kelet-európai támaszpontokról, ha a NATO is fegyverzetcsökkentési lépéseket tesz. 695 James M. Markham: Hungary is said to be a model for Gorbachev. The New York Times , 1988. 07. 10., 1001. 696 A név helyesen James M. Markham.

Next

/
Oldalképek
Tartalom