Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Országgyűlési választások – 1990

453453 Országgyűlési választások – 1990 mindannak eltörlését, illetve helyesbítését javasolni, amit a feltáruló ténya­nyag alapján károsnak, illetve javíthatónak ítélünk. – Mi a véleményük a meglévő hatalmi kiváltságokról? – Nemcsak a meglévő hatalmi kiváltságokat kívánjuk maradéktalanul felszámolni, hanem azt is meg akarjuk akadályozni, hogv újak keletkez­zenek. A demokrácia, amit megteremteni kívánunk, nem egyenlősdit hirdet, hanem jogegyenlőséget, ennek pedig a lényegéhez tartozik a mentesség minden kiváltságtól. Ezt olyan komolyan vesszük, hogy a kiváltságok átmentését vagy az új kiváltságok teremtésére törekvőket ellenfeleinknek tekintjük. Várkonyi Endre Ország– Világ , 1990. 02. 28., 6. 137. Pártok fóruma – Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (szemelvények) 1990. március 14. Választásra készülődve mi sem természetesebb, mint hogy lapunkban is teret-helyet kapjanak a politikai pártok. Arról viszont nem mi tehetünk, hogy ötvennél is több párt indul a képviselői mandátumokért vagy legalábbis a politikai színtéren való megjelenésért folyó versenyben. Valamennyiük bemutatására aligha vállalkozhatnánk, így szinte csak „mutatóba” választot­tunk ki néhányat a sok közül. Hétről-hétre egy párt valamelyik országos vezetőjét, prominens szemé­lyiségét szólaltatjuk meg. S hogy az esélyegyenlőség elvén ne essék csorba: azonos kérdéseket tettek fel munkatársaink minden megkérdezettnek. Válaszol: Ravasz Levente a Független Kisgazda-, Földmunkás, és Polgári Párt szaktitkárságának vezetője. – Kormányra jutásuk esetén milyen Magyarországot képzelnek el? – Egy tisztán választott, valóban demokratikus, többpárti képviseletű parlamentet. Az etikát vissza kell állítani a parlamenti és a kormányzati munkába, ez az első. De még egy ilyen kormány és parlament sem minden. Mert a legfelső szintű vezetésnek meg kell teremtenie a garanciát arra, hogy az ország közigazgatása is teljesen demokratizálódhassék. Ez vonatkozik

Next

/
Oldalképek
Tartalom