Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Bős–Nagymaros
454545 Bős-Nagymaros gondolata, megvalósítására nem kerülne sor. Talán ezért szokatlan számomra a következetesség, ami a kormány részéről a korábbi vezetés elhibázott döntésével kapcsolatban – mintegy sorsközösség-vállalásként – megnyilvánul. Jelesül, hogy mundérvédelemre emlékeztető ügybuzgalommal szorgalmazza az elhamarkodott döntésben foglaltak mielőbbi gyakorlati megvalósítását. Szerintem több mint hiba szem elől téveszteni, hogy Bős–Nagymaros ügyében tiltakozók nagy többsége egyféle figyelemelterelő manipulációval, tudatos megtévesztő manőverrel azonosítja a Bős–Nagymarosra vonatkozóan több éven át szándékosan korlátozott tájékoztatást. A döntéshozók szűk csoportjának olyan mesterkedéseként minősiti, mely arra irányult, hogy az erőmű létesítését célzó döntés előkészítését és meghozatalát illető társadalmi vitára ne kerüljön sor, a szupermegoldásokban kételkedő szakmai vagy állampolgári vélemények ne kapjanak nyilvánosságot, s így a jogos kételyek publikálása elmaradjon. A vízlépcső megépítésének szorgalmazói több érvet hangoztatnak a létesítmény védelmében. Közülük talán legsommásabb, hogy az erőmű munkálatai túlzottan előrehaladottak ahhoz, hogy az eredeti környezeti állapot helyreállítása egyáltalán szóba jöhetne. Ez az érvük nyomós, s valóban megfontolásra készteti a felelősen gondolkodókat. Bős–Nagymaros ügyében amolyan matt-helyzet keletkezett: az építés folytatásának nem látszik ésszerű alternatívája; a mostani állapotokból ítélve csak tetemes többletráfordítással lenne visszakozásra lehetőség. Egy ilyen megoldás következményei pedig beláthatatlanok lennének, hiszen még inkább megterhelné az egyébként is sovány államháztartást. Érthető, hogy hazánkban nem igen akad olyan vezető, aki akár személyes döntéssel, akár testületnek tett ajánlással – teljes felelősségvállalás mellett – megkockáztatná a közel félkész állapotban lévő erőműrendszer felszámolását. E tudathasadásos helyzet miatt azonban aligha odázható el azok felelőssége, akik előzetes társadalmi vita kezdeményezésének elmulasztásával juttatták az erőműrendszert a mostani készenléti fokra. Mint már korábban számos országos jelentőségű, de utóbb meddőnek bizonyult beruházás esetében, ennél is élesen fogalmazódik meg a felelősség kérdése. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki érzékeli és furcsállja a felelősségi elv következetlen érvényesülését. Egy sajátságos szokásmechanizmust, mely arra mutat rá, hogy bizonyos tisztségek viselőinek privilegizált jog adatik a személyes felelősség elkendőzésére. Ők azok, akik csak azért tartoznak felelősséggel, ami
