Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Dunagate

433433 Dunagate 6. A bizottság alkotmánysértőnek tartja, hogy az MSZP két, kormány­tisztséget be nem töltő vezetője – a régi pártállami gyakorlat továbbélése­ként – 1989. október 23-a után is kapott a jelentésekből. 573 7. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Dr. Horváth István belügyminiszter, Pallagi Ferenc miniszterhelyettes és Dr. Horváth József főcsoportfőnök lemondása indokolt volt. Budapest, 1990. február 28. Dr. Mezey Károly a bizottság elnöke, Dr. Debreczeni József, Dr. Fodor László, Dr. Géczi István, Tamás Gáspár Miklós, Varga Sándor, Viola Károly 3. számú melléklet Azoknak a szervezeteknek a jegyzéke, amelyeket a belső biztonsági szol­gálat 1989. október 23-a után is törvénysértő módszerekkel figyelt meg „Agóra” Alapítvány „Bokor” Katolikus Bázisközösség Duna Kör Fiatal Demokraták Szövetsége Független Kisgazda és Földmunkás Polgári Párt Katolikus Koordinációs Tanács Kádár János Társaság Kereszténydemokrata Néppárt Keresztény Nemzeti Unió Magyar Demokrata Fórum Magyar Nemzeti Párt, ill. Nemzetőr Szövetség Magyar Október Párt Magyar Radikális Párt Magyar Szocialista Munkáspárt Magyar Szocialista Párt Magyarországi Pártonkivüliek Egyesülete 573 Nyers Rezső (1923–2018) az MSZP elnökeként, míg Kovács Jenő (1948–2021) az MSZP elnökségi tagjaként kapott az iratokból. Ugyan fenti pont alapján Szűrös Mátyás is felme­rülhet, hiszen nem volt kormánytag, de ő ideiglenes köztársasági elnökként hivatalos úton kapta az iratokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom