Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Pillanatképek a határon túli magyarság életéből

181181 Pillanatképek a határon túli magyarság életéből illetékes tagjának ilyen hangütésű fellépésére egyetértőleg, netán támogató szándékkal reagálnak. A körlevélre csak néhányan reagáltak írásban, kivétel nélkül köszönettel a tájékoztatásért, és egyetértőleg annak tartalmával. A svájci sajtó a rádiónyilatkozat elhangzását követően eleinte nem vett tudomást az új fejleményről, ami azért volt szokatlan, mert mind a jelentős orgánumoknál, mind az elektronikus kommunikáció szerkesztőségeiben a magyar ügyekről jól tájékozott szakemberek vannak, néhány fontos poszton meg éppenséggel magyar származású, vagy rokoni kapcsola­tokkal bíró személy. Sokáig azonban nem kellett várni: amint a román vezetés nyilvánosan is perbeszállt a mi fellépésünkkel, a sajtó tájékoztatott a tényekről. Idén év elején a berni agglomerációból megkeresett egy itteni és egy ideszármazott erdélyi magyar protestáns lelkész azzal a kéréssel, hogy segítenénk adományok hazajuttatásában. Minthogy ez a témában később kapott távirati eligazítást megelő­zően történt, köszönettel vettem jelentkezésüket, a beszélgetés során kiderítettem, hogy csak igen kis volumenű használt ruhasegélyről lenne szó, s éppen ezért azt javasoltam, hogy a nagykövetség tanácsára hivat­kozva forduljanak a magyar református, illetve evangélikus egyházveze­téshez, s közvetlenül velük intézzék dolgukat. Levélben mondtak köszö­netét a beszélgetésért. Valamivel később erdélyi származású menekültek állandó vízumért folyamodtak, mondván: rendszeres segélyszállítmá­nyokat akarnak kísérni Budapestre. Ezzel a konzulátus illetékes munka­társa foglalkozott, hazulról kért hozzájárulás birtokában a tartós vízumot fél évre ki is adtuk. Legutóbb a magyar társadalmi egyesületek tiltakozásairól készített összefoglalót juttattuk el emigráns címeinkre és sajtótáviratban jeleztük Galántay Ervin lausannei urbanisztika professzor, a svájci Habitat dele­gáció tagja által nyilvánosságra hozott tiltakozó táviratot a romániai tele­püléspolitikai tervek ellen. Jómagam napi munkámban természetesen egyetlen alkalmat sem mulasztottam el arra, hogy mind a svájci partnereket, mind a diplo­máciai testület érdeklődő tagjait ne tájékoztassam álláspontunkról, annak új vonásairól, s a kiváltó okokról. Július elején kizárólag a kisebb­ségi témákról tartok megbeszélést Jenő Staehlin úrral, az itteni KÜM kelet-európai ügyekben is illetékes politikai igazgatójával, amiről azonnal jelentek másúton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom