Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Újratemetés

152 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 152 FORRÁSOK Amikor ismételt félreállítása után 1956 októberében visszakerült a miniszterelnöki székbe, rendkívüli körülmények között küzdött az ország megmentéséért. Egyszerre harcolt a magyarországi sztálinizmus megfékezéséért, a nemzeti sérelmek jóvátételéért, a külső beavatkozás elhárítása érdekében és a népfelkelés mögött feltámadt ellenforradalmi cselekményekkel szemben. Ehhez sem pártja, sem koalíciós partnerei nem nyújtottak megfelelő támogatást. A sodró eseményekben maga sem mutatott kellő határozottságot és tévedett külpolitikája nemzetközi felté­teleinek és következményeinek megítélésében. Neve azonban összefor­rott a nemzeti önállóság talaján, az önigazgatást és a demokratikus több­párti pluralizmust elismerő szocialista úttal. 1956. november 1-4-e között a külső körülmények megváltoztak, ugyanakkor az MSZMP és a kormány vezetése kettészakadt. Nagy Imre nem vállalta az akkori külső és belső körülmények által kikényszerített kompromisszumokat, nem vállalta a régi politikai intézményrendszer részleges megjavításával elérhető reformokat. Ez vezetett személyes tragédiájához, a politikai okokból reá szabott igaztalan halálos ítéletig. Az MSZMP Központi Bizottsága tiszteletben tartja a pártalapításban résztvevő Nagy Imrének és küzdőtársainak emlékét. A párt megújulása során épít az 1956 október végi megalakulásának elveire, nyíltan vállalja az 1953-54-es reform-kezdeményezések örökségét. Az 1956-os eseményekben, a nehéz napok ellentmondásos viszo­nyai között a szembenálló felek mindegyikének oldalán sokan hősiesen küzdöttek és haltak meg vélt, vagy valós, de egyaránt igaznak hitt célju­kért. Sok százan váltak az események véletlen áldozatává. A tragédia maga a testvérharc volt, annak minden halottja a nemzet vesztesége. Újabb megrázkódtatáshoz vezetne, ha Nagy Imre és sorstársai temetése a nemzetet megosztó feszültségek forrásává válna. Ezért az MSZMP Központi Bizottsága felhívja a párt tagjait, a magyar állampolgá­rokat: felelős magatartással legyenek méltóak a kegyeleti aktushoz. A temetés legyen mementó: a nemzeti megbékélés jelképe. Budapest, 1989. május 29. MNL OL M-KS 288. f. 5/1067 ő. e. 1– 7. gépelt, aláírással hitelesített másolat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom