Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
ELLENFORRADALOMBÓL NÉPFELKELÉS – KÉT VILÁG KÖZÖTT EGYENSÚLYOZVA - Befejezés
49 Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és a Veres Péter Társaság – nyilatkozatot adtak ki, amelyben a demokratikus Magyarország megteremtése felé tett fontos lépésként üdvözölték az MSZMP közleményét, az 1956-ot érintő értékelést azonban nem tartották elégségesnek� 101 Hiányolták a forradalom és szabadságharc tényének, valamint az események demokratikus jellegének elismerését� Március 15-én az ellenzéki megemlékezéseken már százezres tömeg vett részt, egyebek mellett Nagy Imre–Batthyány, Kádár–Haynau,102 illetve Igazságot ’56-nak! táblákkal egyértelművé téve az 1956-tal kapcsolatos véleményüket,103 áprilisban pedig elkezdődött a szovjet csapatok részleges kivonása, amelynek során mintegy tízezer katona távozott hazánkból� 104 1956 érté kelésének alakulása immár kívül került az MSZMP befolyásán, és egyre kevésbé volt jelentősége annak, mit gondol 1956-ról a párt� A nagy belső vitákat gerjesztő értékelésen gyorsan túllépett az idő� Alig egy év múltán, a szabad választásokat követően összeült országgyűlés alakuló ülésén 1956-ot mint forradalmat és szabadságharcot foglalta törvénybe, melynek történelmi jelentősége csak 1848-hoz mérhető� 105 101 Fontos lépést tettünk a demokratikus Magyarországhoz vezető úton� Független politikai szervezetek nyilatkozata� Magyar Nemzet, 1989 � 02� 18� 4� A cikket lásd kötetünkben: 254–255� 102 Rév István: A nekronim� Szociológiai Figyelő, 2001/1–2, [5–23] 13 � 103 Az 1989� március 15-ei eseményekkel kapcsolatban lásd Nagymihály Zoltán: Kezdet és vég� 1989� március 15-e a Kádár-korszak ünnepei és a rendszerváltás tükrében� Rendszerváltó Archívum, 2019/1, 20–33, illetve Katona András: „Vissza a lenini úton!” Az ellenzék megmutatta az erejét� (1989� március 15�)� In: Tüntetések könyve... i. m. 2014, 70–72 � 104 Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika, 1944–1991. Budapest, Osiris ‒ MTA TK, 2019, 349 � 105 Az 1956� októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása� Országgyűlési Napló – 1990� Az Országgyűlés alakuló ülése 1990� 05� 02�, 20–21� https://library�hungaricana�hu/hu/view/ON1990_1990- 1994_001/?pg=19&layout=s (Utolsó letöltés: 2022� 01� 31�)