Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
Források - 16. Nyilatkozatok az 1956-os októberi események megítéléséről. A tisztázásnak a közmegegyezést kell szolgálnia (szemelvények) Független szervezetek – köztük több, rövidesen törvényesen is párttá alakuló szervezet –, valamint a Magyar Írók Szövetsége, az MSZMP XII/5. körzeti alapszervezete és a Baloldali Alternatíva Egyesülés álláspontja 1956 újraértékeléséről. (1989. február 7.)
253 Források Tudósítónktól: Tegnap a Marczibányi téri művelődési ház zsúfolásig megtöltött termében Pozsgay Imre államminiszter találkozott a kerület kommunis táival� Az eszmecserét a kerületben élő Szocialista Hazáért Érdemrend és a Munkás-paraszt hatalomért érdemérem tulajdonosai kezdeményezték elsősorban, akik az államminiszter rövid bevezetője után izzó hangulatú kérdéseket tettek fel� A több óráig tartó vita középpontjában a népfelkelés meghatározás állott és az, hogy ennek a definíciónak milyen következményei lehetnek a jelenlévők számára� A népfelkelés fogalmán túl a hozzászólók leginkább az államminiszter bejelentésének jogosultságát vitatták; pontosabban azt a körülményt, hogy korábban nyilatkozott a tömegkommunikációnak, mint ahogy a bizottság eredményeit a KB elé tárta volna� Tudósításunk idején a szerfölött heves indulatú vita még folyik� Magyar Hírlap, 1989 � február 7� 3�