Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
Források - 15. Jelenünk tisztázott múltja a jövőnk. Beszélgetés Berend T. Ivánnal, az MSZMP KB történelmi albizottságának vezetőjével (szemelvények) Berend T. Iván részletes képet ad a történelmi albizottság működéséről, az elmúlt négy évtized történelmét feltáró munka koncepciójáról. A történelmi albizottság vezetője népfelkelésnek nevezi 1956-ot, de emellett megerősíti az aktuálisan még fennálló ellenforradalmi koncepció néhány alapvetését is. (1989. február 4.)
247 Források a politikai demokrácia intézményesítésének hiánya a prosperitás időszakában belső ellentmondásként volt jelen� Az 1972� novemberi központi bizottsági ülésen áttörő konzervatív, reformellenes politikai támadás, majd az 1973� évi „olajválság” után kialakult világgazdasági szerkezeti válság sokkhatása, illetve az arra történő reagálás elégtelensége, illetve hiánya együttesen kikezdte az előző időszak sikereit, és nyilvánvalóvá tette az intézményes-strukturális átalakítások elmaradásából fakadó súlyos korlátokat, a paternalista jellegzetességeket� A „fontolva haladás”, a „konzervatív reform” különösen a nyolcvanas évekre elégtelenné vált az új helyzethez való igazodásra� Ezen a talajon bontakozik ki az a válság, amely megtöri az előző két évtized felzárkózási tendenciáit, s bontakoztat ki társadalmi-politikai feszültségeket� Hamarosan tudatosul a súlyos bizalmi válság, és megfogalmazódik a gyökeres-átfogó megújulás követelése� A párttagság és a lakosság ehhez személyi garanciákat, a politikai szerkezetek átalakításával szavatolt beleszólási és döntési jogot, ellenőrzött kormányzatot igényelt� Elemzésünk értelemszerűen ebből vezeti le az 1988� májusi pártértekezlet létrejöttét, és azon a Központi Bizottság újjáválasztását� Ez az esemény túlzottan is közel van ahhoz, hogy történelmi szerepét, főként hatását megítélhessük� Amit tenni tudtunk: megkíséreltük elhelyezni a történelmi folyamatokban, bemutatva kiváltó okait és az általa feltárt lehetőségeket is� Az utánunk következő generációk feladata lesz a nagyon is lehetséges tévedéseinket korrigálni� [...] – A tanulmánynak ez az első változata februárban, teljes terjedelemben, megjelenik a Társadalmi Szemle különszámában. Számíthatnak-e országos, szakmai és jó értelemben vett laikus vitákra, s ha igen, hogyan, miként kívánják azok legfontosabb megállapításait felhasználni? – Nagyon is számítunk� Az eddig a nyilvánosságba robbant vita, amely persze ugyancsak kimerült 1956 egyszavas átértékelésében – s ez a bonyolult ellentmondásosságot ugyanúgy nem adhatja vissza, mint a korábbi egyszavas értékelés –, máris hatalmas vihart kavart� Számos szakértő és átélő reagálását várjuk érdeklődéssel� Munkabizottságunk természetesen mérlegelni fogja a tényeket, az érveket, a vita során megfogalmazott álláspontokat� Eddig csak magunk között vitáztunk állásfoglalásunk két változatának szövegén�