Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
Források - 12. Grósz Károly a pártról, 1956-ról, a reformvitáról (szemelvények) Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának első nyilvános reakciója Pozsgay Imre 1956-ot népfelkelésként meghatározó kijelentéséről. A főtitkár az interjút a Világgazdasági Fórum davosi tanácskozásáról hazafelé tartva, a repülőgép fedélzetén adta a Népszabadság és a Magyar Hírlap munkatársainak. (1989. január 31.)
222 Ellenforradalomból népfelkelés Források – Az ön egyik beszélgetőpartnere azt mondta, hogy jól tudják, a humánus demokratikus folyamat nagyon fontos, de megmérni bennünket a világban a gazdasági eredményeink alapján fognak. – Igen, ezt a világ egyik legtekintélyesebb bankszakembere mondta, aki egyértelműen jónak minősítette a politikai szándékainkat� De arra intett, hogy össze ne keverjük a folyamatokat! Mindenfajta politikai demonstráció nagyon rövid idő alatt leértékelődik, ha a gazdaság teljesítőképessége nem nő� Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai gazdaság teljesítményét keld célirányosan és koncentráltan növelni� Véleménye szerint aligha köthető szorosan össze a politikai reformfolyamatokban végbemenő megújulás a gazdaság fejlődésével� Azt mondta nekem: „Önök ezzel illúziókat táplálnak�” Ő jól ismer bennünket, mert az 1982-es válság pillanataiban ő volt az, aki közvetlen pénzügyi segítséget nyújtott Magyarországnak� – Hosszú évtizedekig úgyszólván csak gazdasági reformokkal törődtünk, s elhanyagoltuk a politikait. Most a kormány, a párt, a társadalom mintha csak a politikai intézményrendszer reformját szorgalmazná. Ilyen körülmények között – így volt ez két évvel ezelőtt is – nem csoda, hogy a kormány a legsürgősebb szerkezetátalakítási feladatokat sem tudja végrehajtani az éles ellenállás miatt. Ebben még a szakszervezet is nagy szerepet játszik, nem beszélve a helyi szervekről. Ha így folytatódik, nemsokára nem lesz miből reformot csinálni... – Valóban, én is úgy látom, hogy a politikai és a gazdasági reform kezd különválni� De én még nem tartom olyan tragikusnak a helyzetet� inkább a tendencia az, ami figyelmeztető� Az éhes ember nagyon gyorsan jól akar lakni a terített asztalnál! Ilyenkor nem működik a józan megfontoltsága, az, hogy ennek gyomorrontás lehet a vége� Ez történik most is: az elhalasztott politikai reformok után most egyszerre új lehetőségek teremtődtek, és elemi erővel tör fel az igény az adósság pótlására – kellő higgadtság, önfegyelem és önkontroll nélkül� – Mi az ön véleménye a követendő stratégiáról és arról, az igényről, amely tavaszra parlamenti választásokat és a többpártrendszer tényleges bevezetését szorgalmazza? Utalunk a hét végén elhangzott megnyilatkozásokra, amelyek azt mutatják, hogy erről is megoszlik a vélemény a pártvezetésben. Berecz János szerint „Veszélyt jelent ugyanakkor, hogy a jelenleg legnagyobb létszámú, legerősebb politikai szervezet, az MSZMP nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására, ugyanis rendeznie kell saját sorait.” S hallottuk, hogy 1956 értékelése során Pozsgay Imre rádiónyilatkozatában olyan terminológiát használt, amelyről a párton belül nincs közös nevező.