Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)

Források - 5. A Magyar Szocialista Munkáspárt II. Kerületi Bizottságának a Marczibányi téri Művelődési Házban megtartott aktívája (1989. február 6.) újraértékelésével kapcsolatban elmondott szavaival, reformer nézeteivel és a nyolcvanas évek válságidőszakában követett politikai magatartásával

185 Források Akik most ilyen szándékokkal vannak, Peidlre 154 nem hivatkoznak, mert valahogy az mégse illik, hivatkozgatnak azonban most már ’57-re, ’58-ra, és nagyon jó lenne számukra, ha tudnának valamilyen kontinuitást találni, hogy legalább a Nagy Imre-kormányt szalonképesebbé tegyék, és akkor lehet hivatkozni a mostani törekvésekre� Kérem, nekem az a véleményem, hogy nagyon-nagyon rossz dolog, hogy ebbe az utcába belekerültünk� Nagyon egyetértek az elvtársakkal, amikor arról beszélnek, hogy igen szerencsétlen volt ennek a nyilatkozatnak nemcsak a tartalma, hanem az időzítése is� Ez látszik a következményekből� Pozsgay elvtárs, én mondtam, hogy segíteni akarok� Kérem, nézze meg, hogy külföldön és ezen az országon belül kik és mifélék azok, akik egyetértenek a nyilatkozatával� Tessék elgondolkodni! Tudom, hogy valami szektás dolog az, hogy ha az ellenség szid, akkor annak örülni kell, de azért mégis érdemes ezen elgon­dolkodni! Legalább annyira figyeljen ránk is, mint ezekre a dicsérő [...] 155 Szeretném a felelősség oldalát is fölvetni� Pozsgay elvtárs, amikor pártmunkás volt, amikor miniszter volt, amikor népfrontos volt, sokat és nagyon sokat beszélt a hazáról, a hazafiságról, a felelősségről� Most aztán igazán mindannyiunkon itt a felelősség azért, hogy lépjünk előre, csinál­junk szocialista reformokat, de ön nem azt segíti, hogy a párt közösen lépjen föl és harcoljon a kibontakozásért, a gazdasági előrehaladásért, hanem a nyilatkozataival pont azt akadályozza meg, hogy egységesen lehessen ezekért a reformokért küzdeni� Azt mondta az előttem szóló elvtárs, hogy a rádió, televízió� Ön azt mondta, hogy ezek nemzeti rádió és nemzeti televízió� Egy héttel az ön beje­lentésére, a következő szombaton nyilatkozott a televízióban Maléterné, és szemrebbenés nélkül beszélt forradalomról� Vasárnap, tegnap a Táskarádióban egy riporter már úgy beszélt az ellenforradalomról, hogy már a kérdést is úgy tette föl, hogy forradalom� Ilyen következmények vannak akkor, hogyha egy felelős beosztású elvtárs nem számol a követ­kezményeivel annak, amit tesz� Köszönöm� (Taps�) W� Gy�: W� Gy� vagyok� Én szeretném cáfolatát adni annak, hogy azt mondják, a nők sokat beszélnek� Igen tisztelt Pozsgay elvtárs! Az embereket – legalábbis én, nem a szavaik után, mert az egyik ember 154 Peidl Gyula (1873‒1943) miniszterelnök, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökségének tagja� 155 Ez a rész nem érthető�

Next

/
Oldalképek
Tartalom