Rendőri Lapok, 1911 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1911-06-01 / 6. szám
2-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 6-ik szám. De társadalmi szempontból nem járulok még hozzá a felemeléshez azért sem, mert az italmérési engedélyek szaporításával egy csomó idegen, vagyontalan existencia kerül ebbe a városba s rovására a már fentálló italméréseknek az ital- mérő tulajdonosok megélhetésének, a versengés tulhajtásával, a megélhetési ösztön által indíttatva mesterséges módon viszik, szoktatják rá az embereket az alkohol élvezetére, hogy szaporítsák ennek a városnak máris rettenetes mérvben összegyűlt proletárságát, mert éppen ez a város az, mely a környékbeli vármegyékből menekülő vagyontalanoknak, munkanélkülieknek, proletároknak menedéket nyújt, minthogyha a mi városunk az ország területén egy kis Amerika volna. Nem is emlegetve azokat az általános bajokat, melyek a könnyen hozzáférhető s minden ! sarkon felkínált alkohol szertelen élvezetéből a j közerkölcsre, közegészségre, a népesség egészséges szaporulatára hárulnak, a fenti okokból nemcsak nem járulok hozzá a korlátlan italmórések j számának felemeléséhez, de kérem a tekintetes j Pénzügyigazgatóságot, szíveskedjék nekem segédkezet nyújtani ahoz, hogy a már meglevő italmérések száma redukáltassók. Felsőbb hatóságok elvi jelentőségű határozatai, Ha a kereskedő a borszeszt nem a saját, hanem az illető folyadékok készítőinek valótlan adatot tartalmazó hirdetéseivel ellátva tartja raktáron, az 1884, évi XVII. t.-cz. 58. §-a és 157.-§. d'i pontjába ütköző kihágás miatt nem büntethető. * J Ha a bérkövetelés a szabályszerű cseléd vagy -munkaszerződésekre nem alapítható, úgy ennek j elbírálása nem tartozik a közigazgatási hatóságok j hatáskörébe. * A gépész, ha a lokomobil gépkezelőkre nézve előirt szakvizsgát letette, gazdasági cselédnek nem tekinthető és ehhez képest követeléseinek elbírálása nem lartozik az 1907. év: XLV. t.-cz. 62. §-ában megjelölt hatóságok hatáskörébe * 1 . : * ' Mészáros üzlet tulajdonosok azért, mert a bejelentett üzletvezető az üzletben állandóan nem tartózkodik, kihágáai utón felelősségre nem vonható. hírek. Építkezések és a gyalogjárók szabad használata. Úgy látszik nem sok foganatja van annak a többszörös felhívásnak, hogy az építőmesterek a járdák szabadon hagyására köteleztessenek, mert még mindég szemet hunynak az építkezések körül felmerülő túlkapásoknak. A szabály ide vonatkozó része következőleg intézkedik; a gyalogjáró építkezéseknél sem foglalható el, építtető köteles az építéshez megkívántaié állásokat oly módon készíttetni el, hogy arról az alatta járókra lehetőleg sem por, sem pedig semmiféle hulladék ne eshessek, — építtető tartozik az építkezési anyagok és állások biztos megjelölése mellett éjjelre lámpát gyújtani. Az építkezésnél kihordott föld és törmelék szintén csak az engedélyezett területre hordható és ha az az építkezés fedél alá jutása, vagy pedig az építkezésnek bármi okból, egy hónál tovább tartó szünetelése esetén a tulajdonos által el nem íávolittatik, azon esetre az a város tulajdonába jö és minden kártérítés nélkül a rendőrség által közcélokra használhatja, akár a fél költségére elhordhatja. Uszoda vizsgálat. A fökapitányi hivatal folyó hó 4-én megvizsgálta a helybeli polgári cs. és kir. katonai, valamint Pallag Péter uszodáját s azokat köz- biztonsági tekintetben kifogástalanoknak találta, miért is a használatba vételt engedélyezte. Konzervált tészták hamisítása. A szárított és konzervált tészták, különösen tarhonya, a csőtészta (makkaroni) és az úgynevezett leves tészták készítésénél egyes gyárak a tojás színét pótló festéket használnak. Ilyen festékül szolgálnak a sáfrány, valamint a sáfrány hamisítására szolgáló anyagok a szeklicze, calendula virág, curcuma, gyöktörzs, szantálfa, kam- pesfa, fernambukfa, kátrány stb. Az elsorolt tészta- nemüek sárgára festve azt a.látszatot keltik, mintha tojással készültek volna, igy Összetételük s tápláló erejük tekintetében való megtévesztésre alkalmasak, miért is hamisítottak s forgalomba hozataluk tilos s kihágást képez, a 3828b—96. Sz. F. M. rendelet 20. §-a alapjan 400 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel vagy ‘20 napig lerjedhető elzárással büntethető. A bérkocsisok újabb tempója. Az utóbbi időben a csendőrség rövidebb perászra fogj \ a bérkocsisok Pannónia előtti áesorgását, ez ellen a bérkocsisok úgy védekeznek, hogy a Pannónia tájékán kocsikorzókat rendeznek. A fővonalon való ácsorgásnak ez is egyik megengedhetetlenebb módja s szorítani kell bejelentésekkel a bérkocsisokat arra, hogy a Deák-tér keleti oldalán kijelölt bérkocsi állomást el ne hagyják. De már nemesak szivaroznak és cigarettáznak a bákkon a bérkocsisok, de még pipáznak is; ez tűrhetetlen, ezt tiltja a szabály, valamint azt is, hogy nappal a piacon etessenek és abrakoljar.ak.