Rendőri Lapok, 1910 (7. évfolyam, 2-9. szám)

1910-09-01 / 9. szám

10-ik oldal. RENDŐRI LAPOK gyűjtés irányítása terén kiféjtendő önkéntes fárado­zására a belügyminiszter maga részéről is nagy súlyt helyez: felhívja a közigazgatási tisztviselőket, hogy a nevezett egyesületet a gyűjtés foganatosítása al­kalmával a legmesszebb menő támogatásban ré­szesítse. Időszakos mértékhitelesite i bélye­gek. Úgy a város közönségének, valamint a rendőr­ségi és csendőrségi közegeknek tudomására hozzuk, hogy a budapesti központi mőrtókügyi hivatal az 1909. és 1910., illetve 1910. és 1911. évi időszakos mórtékhitelesitósi bélyegeket az alábbi minta szerint állapította meg 1909. és 1910. évben érvényes: 1910. és 1911. évben érvényes : Tájékozásul megjegyezzük, hogy a körben levő a. (alpha) és ß. (beta) görög betűk alatt a bélyeget alkalmazandó mértékhitelesítő személyére szóló bé­lyegzőnek száma is be van vésve. Rendőrök postai szolgálata. A hely­beli posta- és távirdahivataltól nem első ízben érkezett megkeresés a rendőrfőkapitányi hivatalhoz az iránt, hogy a postahivatal felvételi előcsarnokába egy rendőr­vagy csendőrközeg rendeltessék ki. Bármennyire in­dokoltnak is tartjuk a megkeresést, ismerve a felvé­teleknél jelentkező közönség viselkedését, a rendőr­főkapitányi hivatalnak az állandó karhatalom kiren­delésétől el kellett tekinteni, mert a rendőrlegénység a kézbesítésekkel, a csendőrsóg pedig a napi szolgá­lattal annyira igénybe van véve, hogy a kérelem teljesítése esetén a rendőrfőkapitányi hivatalnál meg­kívánt szolgálat szenvedne csorbát. A huskifüggesztés tilalma. Közismert dolog a mészárosok és hentesek ama szokása, hogy üzletük ajtajára eladásra szánt húst függesztenek ki, minek folytán az beszennyeződésnek és megfertőzés­nek van kitéve, mert hozzá tapad az utca pora, de piszkolódik a rovarok, valamint a közönség által gyakorlatba vett tapogatás révén is; minthogy az igy kiakasztott hús melegágya a betegséget okozó csiráknak, s nemcsak a hús idő előtti romlása kö­vetkezik be, hanem a közönség egészségét is veszé­lyezteti, rendőrfőkapitányunk a husvizsgálati szabály - rendelet alapján szigorúan megtiltotta a húsnak 9-ik szám. ajtóra kiakasztását, egyszersmind utasította az összes rendőrségi és csendőrségi közegeket, hogy a tilalom ellen vétőket minden adott esetben jelentsék be a kihágási eljárás megindítása végett. Tü/,rendőri stb. vizsgálat. Az őszi tüz- rendőri, közbiztonsági és köztisztasági vizsgálat ok­tóber hó 6. napján veszi kezdetét. Ez alkalommal különösen felhívjuk a rendőr- és esendőrközegek figyelmét, hogy a köztisztasági követelmények mi­kénti teljesítésének ellenőrzésére kiváló gondét for­dítsanak, s a tapasztalt rendellenes állapotok meg­szüntetése végett jelentésüket haladéktalanul adják be, nehogy az esetleg fellépő járvány az ellenőrzésre hivatott közegek számlájára irassók Lovasesendőreink kikötőhelye. Mint­hogy a külterületen szolgálatot teljesítő lovascsendőrök szolgálata közben az a nehézség merült fel, hogy portyázásuk közben — mely némelykor 16, sőt 24 órára is kiterjed — a külterületen kikötni nem tud­nak, a rendőrkapitányi hivatal előterjesztést tett a városi tanácsnak az iránt, hogy a Somlyay erdőőr tanyáján az istálló végében az istálló szélességében 3'5 méter hosszúságban megnyujtva 2'40 méter magassággal borona tapasztott falakkal egy férő hely létesittessék, a Saár*erdőn pedig az erdőőri csűrből egy megfelelő hely különittessék el a fenti méretek­kel. Ez előterjesztéssel egyidejűleg megkerestetett 3 szatmári külterületi földbirtokos, hogy tanyájukon szükség esetén megfelelő szállást bocsássanak rövid időre a szolgálatot teljesítő lovascsendőrök rendel­kezésére lovaik pihentetése és etetése céljából. Re­méljük, hogy a városi tanács az előterjesztés értel­mében teendő intézkedések elől elzárkózni nem fog, s a kérelmet a megkeresett földbirtokosok is méltá­nyolni fogják, tekintettel arra, hogy annak teljesítése esetén reájuk nézve gyakori alkalmatlanság nem fog okoztatni. A sorozás eredménye. Városunkban szep­tember 15. és 16. napjain állottak a Gubaszinben működő sorozóbizottság elé az állítás köteles ifjak; a sorozóbizottságban, mint polgári elnök Tankóczi Gyula rendőrfőkapitány vett részt, katonai részről pedig Jenniker Antal őrnagy s Nagy Lajos százados elnököltek. Előállott az I. korosztályból 141, ebből a létszámból besoróztatott 51; a II. korosztályból 64, besoroztatott'8; a III. korosztályból 65, besoroztatott 9; s igy 270 hadköteles közül a bizottság 68-at talált alkalmasnak a katonai szolgálatra, vagyis 25 száza­lékot, ami teljesen kielégítő eredmény. A 68 besoro­zott ifjú közül 5 mint egy éves önkéntes tesz eleget katonai kötelezettségének. Kiadta Szatmáron, 1910. október 1-én. A Rendőrfőkapitányi hivatal. Nyomatott a »Szabadsajtó“ könyvnyomdában. 1910.

Next

/
Oldalképek
Tartalom