Rendőri Lapok, 1907 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1907-11-01 / 10. szám
10-ik szám. RENDŐRI LAPOK 11-ik oldal. hatlan telepfon hálózatot megszünteti s helyette a csendőrbódókon kívül több tűzjelző állomást létesít. Ilyen tűzjelző állomások állíttatnak fel Honvéd utcán Gvadányi utca sarkán, a szolgabirói hivatalnál, a Kinizsy utcai állami iskola környékén, a két katonai laktanyában, a városi majorban, melyek éjjel nappal állandó összekötetésben lesznek. 4849-ki honvédek egyenruházata. Még emlékezetében van a nagy közönségnek, hogy március 15-én egy ünneplő hazafias asztaltársaság elhatározta, hogy a még életben lévő 48 49-ki honvédek egyenruhával való ellátása iránt gyűjtést rendez. A megejtett gyűjtés körülbelül 650 koronát eredményezett s némi pótlással, talán városi hozzájárulással lehetővé vált, hogy az egyenruházat elkészíttessék. A még életben lévő 25 negyvennyolcas honvédről már méret is vétetett s igy idestova egyen- ruházatban fognak szabadságharcosunk vitézei megjelenni. HllS piac. A piaci drágaság némi enyhítésére irányult az a ténykedés, midőn a r. főkapitányi hivatal a múlt hó 27-én összehívta a mészárosokat abból a célból, hogy a huskimérés illetve az állatok vásárlásánál fölmerülő akadályok elhárításával lehetővé tétessék a húsárak leszállítása. A megtartott tárgyalás alkalmával megállapittatott, hogy az állat vásárt igen sok jogosulatlan ügynök látogatja, kiktől a mészárosok közvetlen nem vásárolhatnak, csak másod harmad kézből, mi jelentékenyen megdrágítja a marha beszerzést; megállapittatott, hogy jogosulatlanul egyesek kereseti adójának elpalástolása végett egy husfogyasztási szövetkezet áll fent, a mely minden marha után 5 koronát fizetteti a szövetkezet pénztárába; megállapittatott, hogy egyes pénzintézetek jó kamat vagy fejenként megállapított járulék fejében nyújt pénzt a marha beszerzésre. Az itt elsorolt s fenforgó bajok sanálására a rendőr főkapitányi hivatal egy hirdetményt bocsátott ki, melylyel a jogosulatlan kufárok az ügynökösködés- től eltiltattak a vásárterükéről kitiltattak, egyszersmind közhirró tétetett, hogy eladásoknak illetve vásároknak csupán a vásárterületén szabad történni; a husfogyasztási szövetkezet ellen az eljárás meg- indittatott. A mészárosok értekezlete végül a hivatal által előterjesztett azon javaslathoz, hogy a hús ára az egész város területére 68 és 56 krban álla- pittassék meg elfogadtatott, melyhez egyedül Kerékgyártó István nem járult hozzá, ki ezután is 72 krért fogja a marhahúsnak kilóját mérni. Az északamerikai Egyesült Államok déli államainak bevándorlási ha tóságai újabban minden eszköz felhasználása mellett oda törekesznek, hogy minél több európai kivándorlót, mezőgazdasági munkásokat, különösen családfőket bírjanak rá az ottani, különösen Maryland állambeli u. n. „elhagyott telepei,,-re kivándorlásra. Miután a nevezett állam talaja, a korábbi rabló garázdálkodás következtében kimerült s terméketlenné vált: a magyar kir. belügyminisztérium 95608,907. sz. rendelete értelmében ezen körülményre az illetőket saját jól felfogott érdekükben figyelmezteti. Tűzifa telep. Traub Katz Herman szatmár- nómetii lakos részére a szatmárvármegyei takarék- pénztár áruraktár telepén tüzifatelep engedélyeztetett, oly kikötéssel, hogy az a m. á. v. vonalától legalább 30 méternyi távolra essék s hogy a telepen 50 ölnél többet egyszerre el nem raktározhat. Felsőbb hatóságok elvi jelentőséjö határozatai Kéményseprési dij iránti érvényesítési ügyben az eljárás a kir. bíróság hatáskörébe tartozik. * Mezőrendőri kihágással okozott kár megtérítése iránti ügy, ha a tettes megbüntetése nem kéretett, a polgári bíróság hatáskörébe tartozik. * A zugirászati kihágás miatt nem pénzbírság, hanem pénzbüntetés szabandó ki. A pénzbüntetés behajthatlanság esetén elzárásra változtatandó. A zugirászati kihágás miatt elitéit egyénnek a felek képviseletétől való eltiltása csak ismétlés esetében mondható ki. * Aki sertésvész miatt lezárt községhez tartozó tanyáról sertéseket más községbe hajt: nem a forgalmi korlátozások iránt intézkedő 1888. évi. t. c. 31 §-át, hanem a 32. § alapján hatóságilag elrendelt községi határzárt sérti meg. Beteg és beteggyanus állatok elkülönítésének elmulasztása az idézett törvénycikk 149 §-a szerint minősül. * Szent-István napján sem országos, sem hetivásár- nem tartható. * A segédek igazolás nélkül felfogadó munkaadónak az előbbi munkaadóval szemben fennálló kártérítési kötelezettsége az 1884. évi XVII. t, c. 176 §-a szerint érvényesítendő. *