Rendőri Lapok, 1906 (3. évfolyam, 1-7. szám)
1906-03-01 / 3. szám
8 ík oldal. RENDŐRI LAPOK B-ik szám. galmára s szorgalmuk gyümölcsére szerezte be s már márczius hónapban egyenruhás, kék zubbonyos alakok állják útját az utczai szemétnek. A robbanó anyagok (ásványolaj, petroleum, aether, benzin, ligroin, kén-aether, benzin, szén-kéneg) a nagymélt. m. kir. belügyminiszteri 112,771 905. számú rendeleté alapján a 9907J905. fk. sz. a. kibocsátott hirdetmény szerint márczius 1-től csakis külön e czélra szolgáló, hatóságilag engedélyezett tűz és robbanásmentes edényekben tarthatók, illetőleg árusithatók. Egy szaklapból vett értesülés szerint a szakkörök élén a budapesti kereskedelmi és iparkamarával állást foglal- í tak a fenti rendelet ellen, s a belügyminiszternél történt közbenjárások azt eredményezték, hogy a rendelet bizonytalan időre hatályon kiviil helyeztetett. Fentartással veszünk tudomást e hírről, habár mai napig a rendelet végrehajtandó lett volna, a tudósítás és az idő rövidsége miatt, további hivatalos értesítésig a kibocsátott hirdetmény szigorú végrehajtásától egy hónapig eltekintünk. Salamon Sámuel 5. számú egyfogatu bérkocsi tulajdonosa, a bérkocsisoknak azon típusa közé tartozik, kik izgága viselkedésükkel gyakran megzavarják a közrendet s rendetlenségük védelmezésére szembe szállnak a csendőrrel, rendőrrel egyaránt. Salamon Sámuel nyilvános helyeken többször, közelebb a regatta- bál alkalmából a Társaskör előtt, de főképen a vasúti indóháznál megbotránkoztató jeleneteket szokott előidézni s igen sokszor érdemeket szerzett arra, hogy se kocsija, se lova, se ő maga semmiféle /elnézésben ne részesüljön, hanem mint a csendőrség állandó megfigyelésének tárgya, minden egyes alkalommal bejelentessenek, midőn a más helyütt felsorolt szabályrendeletben jelzett fogyatékosságok fölmerülnek; hátha a simo gatás után vége lesz annak a sok panasznak, melyet a hivatali alkalmazottak és kartársai ellene emelnek. Kivándorlók. Január hóban Amerikába utaztak : Marosán Flórián, Hetesi Mihály, Vathó Miklós, Pap János, P. Szilágyi László, Grecska Mária, Katricskó Sándor, Ösztreicher Sándor, Molnár Péter, Donka László, Olcsvári Kálmánná, Stibly Erzsébet, Lang Adolf, Ilucz Jánosné. — Ezeken kívül szórakozás czéljából Romániába távozott Bobb Aranka, — Südy Tibor joghallgató pedig tanulmányai folytatására Németországba utazott. — Február hóban : Kovács Józsefné, Argyilán Gyula, Oláh Ida, Nagy Ferencz, Tóth János, Szilágyi András, Szabó Károly, Berger Dezsőné, Székely András, Stibli László, Szilágyi György és Varadi Ernő nyertek Amerikába szóló külföldi útlevelet. Eredeti túráskodás. Borneo szigetén a biró oly ügyek tárgyalásánál, hol az igazságot rögtön ki nem derítheti a panaszos felek kezébe egy-egy darab sót ad. Ha az egyezség nem sikerül a két sódarabot egy vízzel megtöltött tálba dobják. Akinek sódarabja előbb elolvad az pervesztes lett. Vagy pedig a két fél egy-egy eleven rákot tesz le a biró lábaihoz, a ki a rákokra czitrom- levet csepegtet. Akinek rákja előbb megmozdul, az nyerte meg a pert. Kellemetlen hintó. Angolországé az érdem, hogy a rossz fizetők ellen egy épen olyan mulatságos, mint hatásos ellenszert talált ki. A baltimórei kereskedők léptették először életbe ezt a találmányt, egy ügynökséget létesítvén a mely nyilvántartja a „nehéz kezű“ embereket. Az ilyennek lakása előtt egyszer csak megái egy pazar két, lovas hintó, oldalain ezzel a végzetes felirattal „Rossz fizetők“. A hintóbol két aranysapkás hivatalnok lép ki, a sipkán ugyanazzal a rémes fölirattal. Az egyik helyet foglal a hintó mellett, mig a másik bemegy a házba és jelentkezik az adósnál. Ezalatt az utczán persze csődület támad, a kocsi körül mindenki mulat. A hintó kétszer háromszor is eljön, ha kell, egyre hosszabb ideig állomásozván az adós lakása előtt. Az adósok helyzete ezen az alapon egyszerűen kínos és Baltimoréban most mar igazán estik az nem fizet, akinek nincsen pénze. A kleptomániáról. Emile Gebhard, a fran- czia akadémia tagja, előadást tartott a kleptomániáról és bebizonyította a hallgatóságnak, hogy a kleptomá- niákusok passziója néha igen mulatságos eredményre vezet, mindazonáltal, hogy alapjában véve nem lehet valami kellemes dolog összeköttetésben lenni olyan emberekkel, akik ebben a fölöttébb praktikus betegségben szenvednek. A Gebhard által előadott mulatságos történetek közül hadd álljon itt példaképen a következő: Athénben élt egyszer egy szenátor és egy képviselő, akik állandóan együtt jártak reggelenkint a piaczra. Voltaképen nem sok nyilvános czélja volt ennek a piaczra járásnak, mert a két ür sohasem vásárolt semmit. Feltűnő csak az volt, hogy úgy a szenátor, mint a képviselő, a legnapsugarasabb nyári időben is hatalmas esernyőt hordott magával, mintha az ö véleményük szerint a piaczon mindig esnék az eső. Történt aztán egy nap, hogy a két urat a piaczon megrohanta egy halárus. — A halamat, a halamat. A veszekedő csoportot hamar óriási néptömeg vette körül. Mindenki a halárus pártjára állott: — Meg kell fogni a tolvajokat. — Adja vissza a halat! — Hol a hal? A szenátor pedig rámutatott a képviselőre és igy szólt: — Nála van. A képviselő pedig rámutatott a szenátorra, szólván: — Ez vitte el! A görögök azonban megtanulták őseiktől, hogy a sértést csak fegyverrel lehet rendbe hozni és a két politikus is szembeszállóit egymással, más fegyver híján
