Rendőri Lapok, 1905 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1905-09-01 / 5. szám
4-ik oldal. 5-ik szám. RENDŐRI LAPOK nyokban elég világos kifejezésre nem jut, de ezek az utóbb közölt belügyminiszteri rendelettel világossá tétettek oly módon, hogy a . elyi rendészetnek a csendör- ság által való ellátásához semmi kétség nem fér. Éhez járul, hogy a csendőrség az eddig megszokott, majdnem kizárólagos közbiztonsági szolgálat, bűnügyi nyomozások után, kicsinyesnek tartja az apróbb piac-zi vagy más egyéb kisebb kihágásokra figyelni s abba beavatkozni. A csendőrség e tekintetben nem elég mozgékony, a esendöri állással nem tartja megegyeztethetönek ily aprólékos dolgokkal fogla kozni már azért sem, mert látják, hogy legtöbb kellemetlenségek épen ezekből az aprólékos dolgokból származnak. Hát ezekkel le kell számolni s tisztába kell azzal lenni, hogy a városi m. kir. esendői ség tartozik a helyi rendészetet ellátni s ha ezt fogyatékosán teljesiti, úgy a közönség szemében az a csendőrök rovására iratik. Ma még nem tudunk a csendörség összes személyzetének működése felett bírálatot mondani, de ha a kötelesség tekintetében minden csendőr azon színvonalon fog állani mint Bácsi Gábor tizedes, ugv nem lesz kifogás a esendör- ségnek a helyi rendészetben tanúsított lanyha eljárása miatt. Bérkocsisok éjjeli szolgálata. A bérkocsisok a kijelölt állomáson sorrendben, éjjel este 8-tól reggel 6 óráig tartoznak szolgálatot teljesíteni, mégis eddigi gyakorlatukhoz híven, az éjjeli 12 órás vonat után hazamennek. Ez helytelen és szabálytalan, különösen éjiéi utáni tüzeseteknél a bérkocsik hiánya káros. Épen ezért, de más egyéb sürgős esetekben való használat ezéljából is szükséges a bérkocsik állandó ügyeletessége s a csendőrségnek kiváló gondjának kell arra lenni, hogy a bérkocsisok éjjeli szolgálatukat pontosan megtartsák, a kik pedig ezt nmn teszik, megtorlás végeit éjjelröí-éjjelre bejelentessenek. — Mészárszékek rendezése. Az érvényben levő husvágási, husárulási és a mészárszékekre vonatkozó 222—-898. kgy. számú szabályrendelet 41. §-a szerint a mészárosok, hentesek és húsvágók kötelesek üzlethelyiségüket, a húsvágó asztalokat, tőkéket, fogasokat és egyéb szereiket állandóan tisztán tartani és helyiségükben azok teljes tisztaságára nézve minden intézkedést megtenni. A szabályrendeletnek ugyanazon §-a szerint az üzlethelyiségre kivíil húst kifüggeszteni nem szabad, a 40. §. rendelkezése szerint pedig köteles minden üzlettulajdonos a húsnak szin állapotban való fentartása ezéljából jégszekrényt tartani. A legutóbb megtartott vizsgálat alkalmával azonban megállapittatott, hogy a legtöbb mészárszék és hentes üzlet tisztátalan, sőt azokat a legjobb akarat mellett sem lehet a szabályrendelet intézkedéseinek megfelelöleg tisztán tartani, mert deszka padlójuk és falazatuk a szennyvíz, vér és zsiradéktól teljesen át van ivódva. Minthogy azonban fontos közegészségügyi érdek, hogy ezen helyiségek állandóan tiszták legyenek, a beérkezett orvosi szakvélemény alapján elrendelem, hogy minden mészáros es hentes üzlettulajdonos üzlethelyiségének padlóját jelen határozat vételétől számított 60 nap alatt az 1876. évi XIV. t.-cz. 7. §-ában meghatározott 600 koronáig terjedhető pénzbüntetés terhe mellett betonoztassa ki, a falazat azon részét pedig, hová a húst felfüggeszti, olajos íestékkkl festesse meg. Ugyanazonjog következmények terhe alatt köteles minden mészáros és hentes üzlettulajdonos üzletében megfelelő jégszekrényt tartani és annak állandó tisztaságáról gondoskodni. Ezzel egyidejűleg utalással a husvágágási, husárulási és mészárszékekre vonatkozó szabály 41. §-ának intézkedésére a hús és szalonnanemüeknek az ajtófélre való kifüggesztésétől az összes mészáros és hentes üzlettulajdonosokat a most hivatolt szabályrendelet 51. §-ában megszabott jogkövetkezmények terhe alatt el- j tiltom. Ezen határozat az összes mészáros és hentes I üzlettulajdonosoknak alkalmazkodás Dr. Vajay Imre és Dr. Wallon Gyula kerületi orvosoknak Kiss József, Makay Sándor és Papp István rtiszteknek a csendőrőrs- parancsnokságnak, rendörőrmesternek és a kerületi rendőrtizedeseknek állandó ellenőrzés és jelentéstétel i végett kiadatni rendeltetik. Miről a határozat kiadása mellett Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos is értesittetik. Szatmárit', 1905. szeptember 19 Tankóczi, főkapitány. Csendőrök magatartása szolgálatban. Ha most e kérdéssel foglalkozunk, arra két ok indít bennünket. Az egyik az a panasz, hogy a csendőrök nem elég előzékenyek, mert ha úri emberek vagy bárki által figyelmeztetnek is valamely dologba való beavatkozása, rendszerint elutasítás a válasz, A másik ok abban a tapasztalatban keresendő, hogy a csendőrök egy része szolgálatban nem tart elég katonai fegyelmet, mi abban nyilvánul, hogy a komoly hivatásból eredő fontos kötelességteljesités kicsinylésével egyik másik csendőr utón útfélén boltajtófeleken nőkkel vagy férfiakkal hosszas beszélgetésbe egyele- dik. Ez a szolgálatban való viselkedés természetesen elvonja a csendőr figyelmét a szolgálattól, idejét elvesztegeti, ezenkívül a közönség elöttt a legnagyobb fegyelemben látszó csendőrség nimbusa erősen csorbittatik. A csendőrnek úgy szolgálatban, mint szolgálaton kívül komoly előzékeny és tisztességtudó magaviseletét kell tanúsítani, magatartása és fellépése mindég katonás legyen. Erkölcstelen életmód, szeszes ital túl élvezése, tivornyázás oly hibák, melyeknek a csendőröknél nem volna szabad előfordulni, mert ha a közönség ezeket látja, megrendül a csendőrségben vetett bizalma, a I minek következménye lesz, hogy a közönség nem fog azzal a tisztelettel viseltetni az intézmény iránt, a , milyet az épen szolgálati érdekből is követelne Ennyit most, jövőben concrét esetekkel fogunk foglalkozni. Szatmár, 1905. október hó I. A rendőrfőkapitány! hivatal. 53SSS1SSSSIÍSIS Mindennemű nyomtatványok csinos kiállításban, mérsékelt árak mellett rendelhetők meg a „Szabadsajtó“- nyoindában, Rákéczi-ntcza 9. sz. a. Nyomatott a “Szabadsajté“ könyvnyomdában Sfcatmáron. J905.