Rendőri Lapok, 1904 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1904-12-01 / 6. szám
4-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 6-ik szám városunkhan a közbiztonsági szolgálatot s serény tevékenység fog kelleni ahhoz, hogy rövid egy hónap alatt a 34 főből álló csendőrség megfelelő lakóhelyijei és felszereléssel láttassák el. A pénzintézetek a múlt téli időszakban hozzájárulásukkal külön-külön felfogadott örök által állandó felügyelet alatt tartattak. A hivatal részéről most is megtörtént a felhívás a külön őrizetre, azonban egyetlen bank nyilatkozott csupán a hozzájárulásra, mig többi a betörés elleni biztosításra hivatkozással nem kívánt résztvenni, s igy a múlt évben nagyon jól bevált, a környékbeli közbiztonságot nagy mérvben elősegítő rendkivüli szolgálat lekerült a napi rendről. A diákság lelkesedése, mely igen soksor mesterkélt s nem hü kifejezője az igazi érzelmeknek, nagyon gyakran a jobb Ízlés szinházi előadás rovására nyilvánul. A Küry Klára közelehbi szereplése már tarthatatlanná tette a diákság viselkedését, annyira, hogy a rendőrségnek kellett beavatkozni a mü lárma lecsillapítására, s nem is késett a hivatal mindkét főgimnáziumi igazgatóságot értesíteni a történtekről s fölhívni az erélyes intézkedésre. Hisszük, lesz foganatja, de ha nem lesz, a rendőrség kötelessége a csendet, rendet fentartani, s ha ez mégis egyesek rakonczátlansága miatt többszöri felhívásra sem sikerülne, úgy nem marad egyéb hátra, mint a közbotrányt okozónak bármi módon való eltávolítása. Népgyüléü. Uray Géza és Dr. Komáromy Zoltán bejelentették, hogy a Vigadóban f. hó 4-én a következő tárgysorozattal „Tiltakozás és állásfoglalás a képviselőházban 1904. év november 18-án elkövetett törvény és alkotmánysértéssel szemben“ népgyülést tartanak. Főkapitány a Debreczenben időző Uray Gézát táviratilag értesítette, hogy a népgyülést előzetes megbeszélésükhöz képest csak a délelőtt folyamán engedélyezi, ennek következtében ma este a népgyülést rendezők ismét összejönnek, hogy a d. u. félhárom órára tervezett népgyülés határidejét megváltoztassák. Ipartestület. A november hó 18-án lezárt szavazás eredménye az, hogy a több mint ezer iparos közül 261 szavazott az ipartestület mellett, 250 pedig ellene. A fentálló szabályok szerint a fenti szavazat arány mellett törvényes akadálya az ipartestület megalakításának nincsen, azonban mielőtt a főkapitányi hivatal ez irányban meghozná határozatát, megkereste az ösz- szes nagyobb törvh. joggal felruházott és rendezett tanácsú városok ipartestületeit, csizmadia, timár és szabó ipartársulatait, annak közlésére, vájjon a városukban fentálló ipartestület szolgálje é az iparügyet s czélszerü-e annak megalakítása. Ezen vélemények bemutatásával akarja még a főkapitányi hivatal az ellenzőket meggyőzni. Téli tűzijáték. A tűzoltó-egylet parancsnoksága újabban azzal a tevvel foglalkozik, hogy a tűzoltó őrtorony erkélyén egy inpozáns tűzijátékot rendez, akkor, midőn a legnagyobb hó borítja a házakat. Valami szép programmal állittatik össze, s költséges lesz, a nehézség csak o‘t mutatkozik a kivitelnél, hogy a tűzijáték költségéi miképen föd beszedetni. Valószínűleg önkéntes adakozásra való felhívás utján. Tanoncznak nem az iparhoz tartozó munkára való alkalmazása az 1884. XVII. t.-cz. 157. §-a alapján büntetendő kihágást képez. K. M. 1904. julius 26-án 41454 sz. a. hozott elvi határozata. T. A. szíjgyártó mester ellen S. J. nevű tanon- czának az iparüzlethez nem tartozó munkára való alkalmazása miatt indított iparkihágási ügyben az első fokú ítéletet, mely panaszlottat, a terhére rótt és az 1884. XVII. t.-cz. 63. §-ába ütköző kihágás miatt ugyanazon törvényezikk 157. §. a pontja alapján az 1878. V. t. czikk 92. §-ának alkalmazása mellett 20 korona pénzbüntetéssel, hehajthatatlanság esetén megfelelő elzárással bünteti s ezen felül M. P. és J. M. tánuk részére 50—50 fillér eljárási köllségnek 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett való megfizetésére kötelezi, felülvizsgálat alá vettem. Ennek eredményéhez képest az idézett másodfokú iparhatósági ítéletet a felhozott indokoknál fogva annyival is inkább helyben hagyom, mert panaszloltnak a tárgyaláson tett ama beismerő vallomásával, hogy ő a nevezett tanonezot és általában tanonczait nemcsak a mesterséghez tartozó, hanem, ha a szükség kívánja egyéb munkára is szokta alkalmazni, a S. J. tanoncz állal emelt és az ipartörvény fentebb idézett szakaszaiba ütköző kihá- gási cselekmény igazolást nyert. Szatmár, 1904. november hó 15. A rendőrfőkapitányi hivatal. 100 drb. fitoq/rapnáM (kőnyomásií) a ,Szabadsajtó“ nyomdáb n 2 koronáért = rendelhető meg! == Nyomatott a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában Szatmáron. 1904.