Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)

1896-02-22 / 8. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA. egyedül erkölcsi példázatok által nevelve vesse meg a korrupciót, önök akkor csudatévő hata­lommal fognak bírni. De engedjenek meg, ennek maga az emberi természet ellent mond. Mikor az első ember a világra jött, azonnal éreste, hogy van valaki, a kinek az egész termé­szet engedelmeskedik, ki előtt le kell borulni, ha a menydörgésben szól, vagy a nyájas nap meleg fényében mosolyog a földre. S kezdte keresni azt a láthatatlan hatalmat földben, vízben, hegyeken, völgyeken, fent és alant, de megtalálni nem tudta. S annyi ezredévek múltán ma sem tudja felfog­ni. Imádja, tiszteli, féli, de felfogni hiába pró­bálja. „Isten léte világit, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet.“ Mint az első ember a lét hajnalán — úgy ma is a gyermek, midőn eszmélni kezd, érzi, hogy van egy felsőbb hatalom, ki előtt a szülék is megalázkodnak, kihez imádkoznak. Önkéntelenül fél a sötéttől, reszket a menydörgéstől. Hallja szüleitől az Isten nevét. S midőn gyermeki lelke megnyílik az ismeretek befogadására, egyszer csak megkérdezi az édes anyjától: kicsoda az Is­ten? ... A századvégi modern szüle erre azt mondja a kicsikének: nem tudod te még azt fel­fogni gyermekem, még én sem tudom, jobb arról nem beszélni. Vagy mond neki egy erkölcsi pél­dázatot arról, hogy a kíváncsiság nem szép do­log s nem jó mindent tudni a gyermeknek. A vallásos szüle pedig megmondja a gyermeknek, hogy az Istent nem lehet látni, de ő adja nekünk a kenyeret, a jó egészséget, ő gyógyít meg, ha betegek vagyunk, ő tartja meg a gyermeknek a szüléket, azért a jó Istent szeretni kell és imád kozni hozzá, hogy áldjon meg bennünket! A jó édes anya mar a bölcsőben megtanítja gyerme­két az Isten nevére s esténként imádsággal al­tatja el. „Kis kacsóid összetéve szépen, imádkoz­zál én édes gyermekem.“ Defineáljunk. A vallás nem tudat, hanem érzelem. Nem az ész, hanem a szív dolga. Isten léteiét felfoghatja és érezheti a legegyügyübb ember is szivével, de hiába keresi a legbölcsebb elme is tudományával. Erezheti a gyermek is Is­ten közellétét, de távol lehet tőle a vén ember. „Az Isten léteiét nem kell előhozni a gyer­meknek“ — mondja Eötvös Károly. Hát mikor, melyik korban kell előhozni ? Mikor tudja meg­érteni, eszével felfogni ezt az örök végetlenséget az ember? . . Soha! ez egy tekintetben mind­nyájan gyermekek vagyunk. De igen, elő kell hozni az Isten léteiét a gyermeknek, nem csak, hanem megtanítani korán az Isten félelmére, tiszteletére. A mely gyermek megtanulja azt már mintegy a bölcsőben, hogy az Isten a jó gyermeket szereti, a rosszat pedig megbünteti, — a mely gyermek korán megtanulja azt, hogy az Isten akkor is, ott is lát bennünket, mikor az emberek nem látnak — ez érzelemnél fogva gyöngédebb, fogékonyabb lesz a jó iránt a későbbi korban is. „Quo semel est imbuta re­cens . .“ etc. A mi a vallásos nevelést illeti az iskolák­ban, arról most térszüke miatt nem szólhatok bő­vebben. Azt azonban állíthatom, hogy ügyes ta­nító kezében nincs hathatósabb paedagogiai esz­köz a vallástannál. — Ezt tudják mindazok, kik valaha paedagógiával foglalkoztak. Én tehát a mondó vagyok, hogy a magas szemöldökű paedagógia, mely nyelvtani zagyva­lékkal, számtani figurákkal ferditgeti el a gyer­mek agyvelejét, miközben szivét üresen hagyja — az emberiség hálájára teszi magát érdemessé, ha visszatér a vallásos nevelés rendszeréhez. —y­A népoktatási törvény reví­ziója. Wlasics közoktatásügvi miniszter már a múlt évben jelezte, hogy foglalkozik az 1868-ki nép­oktatási törvény revíziójával. Az idén már egy­két irány elvet is jelzett, mely szerint a revíziót tervezi. Mindenekelőtt az iskolák államosítását nem czélozza, ha akarná sem tudná azt a 16 ezer felekezeti népiskolát államosítani, mert ahoz az államnak nincs pénze. A revizionalis munká­latok folyamatban vannak s a javaslatban benne foglaltatik az állami felügyelet és ellenőrzés na­gyobb mértéke, a mit a miniszter eképen fejezett ki: „egész más ha azt állítjuk, hogy a népokta­tás ügyet állami érdekű intézménynek kell te­kinteni és éppen azért az állam szuverenitásá­ból folyó szükséges ingereneziát biztosítani is kell. — Ez lehető és csak a t. képviselőház jó akarata kell hozzá és meg valami és az semmi más, mint egy felekezeti féltékenységnek legyű­rése, leküzdése és akkor őzéit lehet érni ezeu a téren.“ Mim hát íi t. kénviselőhá7 ióakarata nem nak s innen csúszott be e szokás a kej\ egyház­ba. A reformáczió ez ünnepet s annak czeremó- uiáját mint a mely a pogányok szokásaira emlé­keztet eltörlötte. Február 3-án van Balázs napja. Ez a Balázs egy püspök volt, akit Diokléczián császár öletett meg. E napon a Balázs tisztességére gyertyákat szoktak osztogatni. 4- én van Veronika napja. Ez a Veronika volt az, aki a Krisztusnak a keresztfán egy ken­dőt adott, arcza ve. ejtékének letörlésére, a mely kendőn rajta maradt a Krisztus arczképe s azt ma a római sz. Péter templomában őrzik. 5- én van Ágota napja. Ez egy kér. erényes leány volt, akit Décius császár tiszttartója fel­akasztatott, majd elevenen szénre tétetett s úgy halt meg. 6- án van Dorottya napja. Ez is egv kér. le­ányzó volt, aki hitéért megöletett. Mikor halálra vitték s emlegette a paradicsomot, egy pogány gúnyosan azt mondó neki, hogy küldjön a para­dicsomból neki egy rózsát. Es csakugyan küldött. De hát nem veszem én sorha az egész hó­napot, hogy leírjam azt a sok jámbor mesét azokról a szent életű leányzókról, miket a mar- tyrologia apróra elszórnia!. Csak a húshagyó keddről és a hainvazó szerdáról mondok még valamit. ,. A húshagyó kedd a farsang utolsó napja, melyet a régiek ördögök ünnepének is neveztek arról a sole bolondságról, melyet az emberek e napon elkövettek. Hasonlít ez a zsidók Hámán napjához, vagy a pogányok Bachus ünnepéhez. És csakugyan a poganyoktól vették át ezt a ke­resztyének, megengedvén maguknak, hogy mi­előtt a hosszú böjtöt megkezdenék, e napon fog hiányozni a felekezeti féltékenység legyűré­sére, mert az iskolák államosítását minden oldal­ról sürgetik, elsőben is nemzetiségi szempontból, aztán a felekezeti nevelés iránti elfogultságból. Még itt maguk között, protestáns körökből is sű­rűn emelkednek hangok az államosítás mellett, értvén ez alatt azt, hogy az állam vegye le ró­lunk az iskola fentartás terhét, hadd szabaduljanak fel lekötött anyagi erőink az egyházi czélok szol­gálatára. Hát ezt az állam nem teszi, nem teheti nincs hozzá ereje, hanem igenis gondoskodni fog­az állam arról, hogy szuverenitásából folyó inge-, renciáit biztosítsa, vagyis magyarul mondva: a felekezetek joga marad az iskola fentartás terhe, az állam joga lesz azokban az intézkedés. Valahogy félre ne értsen a t. olvasó ben­nünket, midőn ezen közvetett, lappangó államo­sítás ellen felszólalunk, más szempont a mienk, más az ultramoutánoké, más a nemzetiségeké, melyből az állam ingerentiáit megítéljük. Mi re­formátus magyarok nem féltjük iskoláinkat az. állami ellenőrzéstől, mi a nyilvánosságot, vilá­gosságot szeretjük mindenben, a mi iskoláinkban nem hogy államellenes tanokat nem tanítanak, de a legjobb hazafiakat akarjuk nevelni. A refor­mátus felekezeti iskoláknak egyetlen hiányuk van, a szegénység. E miatt nem képesek versenyezni az állam által felállított iskolákkal. De hazafi- ságban nem múlja felül őket egyetlen állami is­kola sem. Ámde azért, hogy szegények iskoláink, le­galább azoknak egy része, mi nem akarunk azok­ról lemondani, mert ha iskoláinkról lemondanánk öngyilkosságot követnénk el magunkon, mint egy­házon. Nincs tehát más egyéb hátra, mint isko­láinkat segélyezze az állam nagyobb arányokban addig legalább, mig azok megerősödnek. Ha az állam nagyobb jogokat vesz magának iskoláink felett, nagyobb terheket is vegyen magára. A tantervről is nyilatkozott röviden a mi­niszter. Azt monda, hogy „az osztatlan népiskolák tantervét el kell készítenünk a lehető legrövidebb idő alatt, mert ha meggondoljuk azt, hogy 12,877 osztatlan iskola van, ahol t. i. egy tanító és egy tanterem van, kétségtelen, hogy ezek részére tan­tervet készíteni elsőrangú kötelesség . . .“ Az osztatlan népiskolákban a tanító eddig fehér rabszolga volt, reggeltől napestig ott ült, sőt még lámpavilág mellett is tanított némelyik. A gyermek sajnálatra méltó volt, midőn a zsúfolt iskolában naponta nyolcz óráig ült rósz levegő­ben. És mégsem bírták elvégezni a kiszabott tan­anyagot. Hat osztály egy tanító alatt, annyi tan­tárgyat s oly terjedelemben, fizikailag képtelen elvégezni. A tantervet tehát revideálni kell. Számot kell vetni a népiskola ezéljával, a gyermek testi lelki erejével s a fizikai idővel. A nyelvtani zagy­valék helyett tanuljon meg a gyermek helyesen írni. Tört számok s egyéb mathematikai figurák a középiskolákba helyezendők át. Ne legyen az elemi iskola egy-egy kis egyetem, hanem népis­kola, mely nevében hordja feladatát s czélját. Ily értelemben üdvözöljük a revíziót. Az iskolák felügyeletéről is szólott a minisz­ter. Kidolgozott utasítás szerint fogják az iskola látogatást eszközölni a miniszteri megbízottak, mert a tanfelügyelők szaporítására ninc3 pénz. Itt említem meg, hogy a „Tanítók Lapjá­ban“ mely az ev. ref. tanítóság közlönye, a kö­vetkező indítvány foglaltatik: „töröltessék el az egyes egyházmegyékben jelenben divó s czéljának meg nem felelő körlátogatóság s állíttassák fel az egyházmegyei tanfelügyelőség oly formán, hogy azon állás csakis arra méltó tehetséges és tapasz­talatokban gazdag tanító által töltessék be.“ Erről azonban és több efélékről más alka­lommal ! G—L Levelezés. Erdőd, 1896. febr. 14. Az erdődi ev. ref. fiók egyház által folyó hó 8-ik napján Erdődön a Pannónia vendéglő ter­meiben megtartott tánczmulatság minden tekin­tetben kitünően sikerült. Hogyne sikerülne e mulatság, hiszen a ren­dezőség sem költséget sem fáradságot nem ki­méi csakhogy a megjelenő közönség igényei a lehető legnagyobb mérvben kielégittessenek. Minden mulatság erkölcsi és anyagi sikerét a jó zene, az ételek és italok minősége a gyors és pontos kiszolgálás és ezeknek mérsékelt árat biztosítják. ! minden bolondságot és illetlenséget elkövethes- . j senek. A reformaczió ezt a sok illetlenséget szín- ( I ten eltörülte mint a pogány szokások maradva- / J uyait. A hamvazó szerda az a nap, midőn a pap a jámbor embereknek fejére hamut tölt, ezt mond- t i van : emlékezzél meg, hogy hamu vagy és ha- | j muvá lés/.esz. Ezt a czeremóniát is Nagy Gergely , ' szerezte. Hajdan ezen a napon a bűnbánó szetné- jlyek zsákba öltözvén, a templom ajtó előtt a j ' püspök elébe állottak, mezitlab a főidre szegezett , 1 szemekkel. Ekkor a püspök meghintette okét ( szentelt vízzel, fejökre hamui szórt stb. Vili. Bo- i nifaczius pápa midőn a hamvat hintegette a hi- . j vök fejére, hozzá ment a genuai püspök is, aki ‘ ' mint gibellinus a pápa ellenségeivel tartott, erre j ! fogta kapra magát Bonifáez papa, az egész fazék hamut a püapöíi szeme közé szórta s a fazekat ] is a fejéhez vágta . . . Hát bizony a pápák is csalhatatlanul meg szoktak haragudni. Hanem van egy furcsa ebben a februárius hónapban. A melyik kisasszony például február 29-ik napján született, annak csak minden 4-ik esztendőben fordul elő a születésnapja s így jó lelkiismerettel mondhatja magát fiatalabbnak an­nál, aki febr. 28-án született. A februárius egyébiránt átél utolját jelenti s így a szegény ember jobban szereti, mint a deczembert. A gazdag ember szereti, mert a far- I sang legzajosabb része e hónapra esik. A gazdá- I Bak ekkor szaporodnak a jószágai, a falusi gazd- i asszonyoknak megtelik a tojásos kosara. Csak a ; magyar minisztereknek volt az idén rósz farsang­ijuk, mert majd agyon tánezoltatták őket az el- i lenzéki hazafiak. I Sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom