Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-02-01 / 5. szám
R EFúR M A TUSO K L A P J A. nélkül fogadja őket szeretőt keblére, hogy gyermekeiket a katholikus hitben fogják fölnevelni.“ Ezen keserves vallomáshoz fűzi a következő észrevételt: „Tényleg a valláserkölcsi alap rendült, meg a reformátusoknál, hogy a hitélet lazult meg erősen.“ Erre akartam rámutatni, mert ez az igazság. Itt van gyökere a bajnak. Egészen hasonló panaszokat emel a „Protestáns Lapok.“ Melyik egyházi férfiú püspök avagy gondnok, tudná ezt őszintén eltagadni ? Itt tehát kettős betegsege van : ogyik a szegénység, másik a vallási közömbösség. Amannak oka a viszonyok megváltozása és az uj törvényueknek hatása; emezé a vallástalan nevelés, mely odáig megy, hogy a protestáns theoló- giai intézetekből a dogmatizmust kiküszöbölte s a kriticzizmust tette helyébe, mely a keresztény vallásból mitliológiát s a bibliai történetekből meséket csinált. Ha pedig a pap maga sem hiszi, amit,tanít, sőt a szószékről prédikálja a bibliai áüöh' magyarázatát, melyet nem Luthertől avagy Kálvintól, hanem Strasstól és Renantól tanult mindenféle német doktorok által hígított kiadásban, az urak pedig a középiskolákból és az egyetemről Auguste Comte pozitivizmusát, Darwin fajelméletét, Vogt és Moleschott materializmusát, vagy mindezeknél roszabb, a semmit és az erkölcstelenséget hozzák haza, — hát micsoda példákon okuljon a nép, hogyan ismerje hitét, mikép ragaszkodjék ahoz leikével, minek hozzon áldozatokat és hogyan kerülje el az erkölcsi nihilizmust, bukást és szoczializmust! A magyar protestantizmusnak tehát — mert csak erről beszélünk — mindennek előtt reformálnia kell önmagát, a papi nevelést gimnáziu-, mait és népiskoláit, hogy híveit megtarthassa s . egyházi belső életét fejleszthesse. Enélkül hiábavaló minden anyagi segítség és szubvenczió az államtól. Pénz és állam nem teremthetnek vallást s tarthatják fenn az egyházat. Erre csak a hit ereje képes, azon hitnek ereje, mely ezelőtt mikor a protestantizmus nem részesült állami protekcióban, mint most, hanem magára hagyatva önvédelmére még fegyvert is kénytelen volt viselni, nem hiányzott a magyar protestánsokban, jelenleg azonban annyira elgyengült, hogy állami támogatás nélkül megállahi sem képes. • S azok a protestánsok, kik az 1868. Lili. törvényezikkben nem ok nélkül látták jövőjük garancziáját, de ezt a kormány kedvéért a kötelező polgári házasságért cserébe feladták, nehéz helyzetükben, mely be nem önhibájukon kivül jutottak, immár az állami szubvenczióban látják mentségüket. Kétségkívül az 1848. XX. törvény fennáll s követeléseiknek erős a jogalapja, de a Bzubyencziónak összeegyeztetése az autonómiával, nehéz probléma. Nem ok nélkül írja az „Óráiló,“ hogy: „a protestánsok az állam segítő kezét csak Igen ?! ez a te keszkenőd,? Hallottátok falusiak?! Mit keresett ez a kendő éppen most a Belényesi uram házában — te gyalázatos?! (Klári kétségbeesve Vakarcs mellé iiuzódik, ennek nyakába borul) Piski Berti (diadallal) Nyomon vagyunk! (a kendőt elkapja Kláritól) A bűnjel kezünkben! Csendőrök ! a gyikos köztünk van! Első csendőr (előre lép) Melyik az a gyilkos? PaezaL Bori (Klárára .mutat) Ez a jóféle! ez a falu alja! ez a fattyuvi- f ág ni! Piski Berti (Klárára mutat) Ez a gyalázatos személy ni! (Klári egy sikoltással üsszerogy, Vakarcs felemeli a földről; ekkor a csendőrök összelánczoljak Klári kezeit. Miklós a vasvillás legényekkel Skornyákot össze kergeti s elkezdenek dulakodni, Miklós kiáltja: „ Kaiba öllek gazember.“ Erre Skornyák kétségbeesésében pisztolyt ránt elő, rászegezi Miklósra, Miklós a pisztolyt kicsavarja kézéből, a pisztoly elsül, a levegőben ; Miklós ekkor hirtelen átkarolja Skornyákot s a kútba dobja. Nagy zavar. A küzdelemben Miklós kifáradva, kimerültén előre tántorog s megpillantva az összeláuczolt Klárit, szivéhez kap s a csendőrökhöz fordulva szivet rá- zóan felkiált) Miklós Ez a leány ártatlan, esküszöm az élő Istenre! (lecsüggesztett fővel,. összefont karokkal kullog a Klárit és Paczal Borit elkísérő csendőrök után.) A függöny legördül. úgy fogadhatják el, ha ez auyagi segélyezésük fejében szabadságukat, autonómiájukat, amennyiben az állam jól felfogott érdekeivel, biztonságával nem ellenkezik — elkobozni nem akarja.“ Ez tehát a nagy kérdés: pénz, vagy autonómia? A ezigány is annak a nótáját huzza, a ki fizeti. A kormány pedig nem fizet ingyen senkit, ha kitartja a protestánsokat, meg is követeli tőlük, bogy a kormányt szolgálják. Ha Bánffy nem követeli meg, holnap helyebe jöhet más liberális, radikális vagy konzervatív s ki tudja előre, hogy a jövő század kultuszminisztere mit akar s micsoda többség lesz húsz esztendő múlva a parlamentben. Ha az egyik finánczminiszter a szub- vencziót megadja, a másik elveheti s akkor lesz még csak nagy a fenakadás és fogaknak csikor- gatása. A magyar prctestantizmus a szolgaság küszöbén áll. Jól vigyázzon, hogy őseitől öröklött szabadságát el ne adja. A kormánynyal és a szabadelvű párttal való szövetsége, sok mindenfélébe belevitte már idáig is. Csak egy lépés és beleesik a korrupcióba. Tisztes szegénységben élt eddig: most nyomorba jutott, és mert nem csak, hogy a régi fizetések a jelen viszonyok között kevesebbet érnek s meg nem felelők, nem csak hogy a kor és az uj állami és zsinati törvények igényeit a protestáns alapokból és egyházi adókból fedezni nem lehet, de még ezeket a jövedelmeket is októbertől kezdve részben elveszte. Paupertas maxima meretrix, ha nincs hit, erény és erkölcs az emberekben, mi őket visz- 8zatartsa. És a kormány ezt nagyon jól tudja, hogy szabad a vásár. — A Pesti Hírlap a katholikus autonómiáról Írja a következő czikket, melyre közelebb meg kell tennünk észrevételeinket. Jól informált oldalról írják lapunknak, hogy Wlasics Gyula dr., kultuszminiszter, komoly ta- tanulinányozás tárgyává tette a katholikus autonómia kérdését, melyet két nagynevű elődjének, Horváth Mihálynak és b. Eötvös Józsefnek 1849-ik és 1871-dik évi sikertelen kísérletei után az egyház és állam jogos ígértjeinek sérelme nélkül véglegesen megoldani méltó becsvágyát alkotja a tehetséges államférfi alkotó képességének. Igaz, hogy a magyar katholikus egyháznak m ii állapota tűrhetetlen non sens az 1848. XX. törvényczikk megalkotása után, mely az államvallás rendszerével szakítva, a bevett felekezetek közt a katolikusnak is egyenlőséget és viszonosságot biztosit. Legott ama törvény meghozatala után ösztönszerüleg érezte az uj rendelkezés szükségét nemcsak ama kisebbség, mely annak törvényes elintézését a pozsonyi diétán kérvényezte, de a nagy többség is, mely Deák Ferencz indokolására amúgy sebtében nem vállalkozott eme nagjjelentőségű kérdésnek éretlen állapotában való megoldására. És nem indokolatlanul, mert a magyar kath. egyház közel kilenczszáz év folyamán, hierarchikus szervezetével az állammal oly szoros kapcsolatba' jutott, hogy e gyökeres államegyházi minőségének megszűnte után is fönnállanak és azoknak erőszakos szét,tépését se az állam, se az egyház érdeke nem engedi, legföljebb óvatos akkliinatizáczióját a teremtett uj vallásegyházi viszonyok talajához. Mig másrészt elvitázhatlan tény az, hogy ma, midőn politikai intézményeink átalakulása az uj rendszer alapján megtörtént és az államhatalomnak e rendszerben foglalt állása a kath. egyházzal szemben határozott alakot öltött, a kath. autonómiának és a véle kapcsolatos kérdéseknek megoldása égető szükséggé vált. Ilyen kérdések a legfőbb kegyúri jog terjedelmének és gyakorlásának szabatos meghatározása, a legfensöbb tetszvényjog (placetum) törvényes rendezése, a véduri jogviszony szabályozása, a különböző egyházakkal szemben mindenkor fönnállott legfőbl) felügyeleti jog (ius supremáe inspectionis) szabatos determinácziója, a felekezeti jellegű alapítványok fölötti felügyeleti jog rendezése és némely aíapttvátiyok ketes jogi természetének, ha kell, bírói utón tisztázása. ' Nagyon csalódnak tehát, akik azt hiszik, hogy a katholikus autonómia szövevényes kérdésének alapos megoldását bármely kormány és államférfi rögtönösen, mintegy pisztolyból legyen képes kilőni. Hisz azon feneklett meg az 1871-ik évben tartott kath. autouomikus gyűlés többségének munkálata, hogy e munkálat a létesítendő önkormányzattal kapcsolatos és az önkormányzatnak mintegy, előfeltételeit alkotó kérdések megoldását megelőzve, részben ignorálva készült. Ma már be látják és bevallják ezt a magyar piszkopátus azon kitűnő tagjai, akikben a kath. egyház érdekei iránti, érzék és fogékonyság a magyar állam törvényes igényeinek fölismerésével oly kiváló mérvben egyesül: dr. Schlauch, bíboros püspök és dr. Samasa, egri érsek, a kik pedig egy negyedszázad előtt amaz autonomikua munkálat megteremtésében „magnaparsfueruut“. Midőn a magyar episzkopáttts ily kitűnő tagjai nem haboznak, egyéni csalatkozásaik bevallásával, hangot adni ama münkálat némely sarkalatos intézményei ellenében közjogi aggályaiknak, csakis a legolcsóbb demagógia lelkiismeretlensége emelhet a kormány ellen vádat azért, mert okulva az előzetes eseten, e kényes kérdést nem viszi éretlen állapotban és kellő előkészítés nélkül a megoldás elé. A magyar kath. egyháznak ártanak első sorban, akik a közszükséggé vált, de máig az irányt adó, körök véleményében sem tisztázott kérdés körül az elmékre nehezedő eszmezavart puszta izgatás czéljából, üres frázisaik által még jobban növelik. Annyi bizonyos, hogy az az autonómia, melynek útjait a közoktatásügyi miniszter munkásköre csendjében egyengeti, nem lesz a Zichy Nándor gróf autonómiája, de egy szilárd alapra fektetett autonómia, melynek szervezete egyaránt számot vet Magyarország törvényeivel s a hath, egyház alkotmányával. _________________ Kü lönfélék. — Sz. Nagy Károly az országszerte hires debreczeni kántor s zeneszerző január 25-én tartotta 50 éves jubileumát. A presbytérium disz közgyűlésen üdvözelte; az ünnepségben bőven volt része az agg művésznek. Egyházkerületünkben majdnem kivétel nélkül az öreg ur keze alól kikerült kántoraink vannak. — Jó kivánatunkat mi is kifejezzük : Isten tartsa meg még sokáig 1 — Millenium Mármarosban. Mármaros vármegye és M.-Sziget város intelligencziájának egy értekezletén az ezredéves ünnepély programmját következőkben terjesztő elő Kutka alispán: J. Leiesteti Huszt várromját. 2. A Vágó-féle disz felvonuláshoz 300 frt segélyt ad. 3. A vármegyék bandériumába három banderistát küld s ezek költségeire 1800 irtot szavaz meg. a banderisták lobogóját máramarosi hölgyek készítik. 4. A május 10-iki milleniumi évfordulón M.-Szigeten minden felekezet templomában ünnepélyes Istentisztelet, mire egyébként beiügyministeri intézkedést várnak. Ugyanaz nap disz közgyűlés tartatik, melyen a nagy napot méltató beszédet Szabó Sándor főjegyző tartja. Ugyanaz nap bankett, disz előadás, délután népünnep stb rendezésével egy bizottság lett megbízva 5. A vármegye monográfiájának kiadása. 6. A föszolgabirák megkerestetnek, hogy járásukban is méltóan ünnepeltessék meg a nagy évforduló. — Megjelent a „Protestáns szemle“, f. évi első füzete a következő tartalommal: I. Értekezések és tanulmányok: 1. A közszellem valláserkölcsi lendülése. Szőts Farkas. 2. Jézus képe az ótestamentomban. (Első közi.) Csengey Gusztáv. 3. Az evangélioini és á pápás egyház. (Első j közi.) Rácz Lajos. 4. Péter apostol. (Élső közi.) ! Dr. Érdős József. 5. A halhatatlansági eszme története. (Hatodik közi.) Paulik János, II. Egyházi szemle. III. Irodalmi szemle. Csak mellékesen említjük meg, hogy ez utóbbi rovat alatt rólunk, illetve a „Reformátusok Lapjáéról is megemlékezik, hittani álláspontunkat erő- és színtelennek titulálván s nem ve vén figyelembe, hogy a mint annyiszor kijelentettük, lapunk nem egyházi szaklap, annyival kevésbé dogmatikai közlöny. „ — Hatvan előfizető. Azt Írja egy levelező az Orálló-nak, hogy a „Reformátusok Lapjának“ hatvan előfizetője van s igy nem képes magát fentartani. Ismerjük a forrást, melyből e kedves jóakaratéi hirecske származott. Sajnos, hogy a Szatmári irodalmi körnek ilyen jóakaratu egyénekkel is kell küzdeni saját kebelében, kikre elmondhatjuk, hogy nem tudják mit cselekesznek. Az igazság érdekében kijelentjük, hogy a „Ref. L. harmadfélszáz példányban küldetik szét. Valamint azt is megjegyezzük, hogy az illető levelező nehányad magával mindent elkövetnek, hogy az Irodalmi kört s Lapunkat, megbuktassák s ha ez nekik sikerülni fog, nem irigylendő dicsőségre tesznek szert. Azt mindenki tudja, hogy a „Ref. L.“ jelenlegi szerkesztői még a múlt évben a választmány rendelkezésére bocsátották a szerkesztői tollat, csakis a végső esetben maradtak meg egy időre még a lap mellett. Kár tehát annak a szövetkezetnek siettetni oly nagyon azon időt, midőn mindem protestáns ember leteszi a tollat Szutmárban. Éhez még különben lesz szavunk.
