Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-01-18 / 3. szám
IV. évfolyam. Mátészalka, 1896. január 18. 8. szám. EGYHÄZTARSÄD1LMI HETILAP. A „SZATMÁRI PROTESTÁNS IRODALMI KÖR“ KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: hová a lap szellemi részét illető minden közlemény és az előfizetési pénz is küldendő: Gyűrtelek (Szatmár m.) Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk. Levoleket csak bérmentve fogadunk el. Kéziratokat vissza nem adunk. Előfizetési dijak: egész évre 4 írt. Félévre 2 frt. Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési és nyílttéri dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal: hová a hirdetések és hirdetési dijak, valamint a reklamácziók iiitó- zendők: Mátészalka, Weisz Zsigmond könyvnyomdája. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Nyilttér sora 20 kr. Kincstári illeték minden egyes hirdetés vagy nyilttér beiktatásánál 30 kr. i * t Megjelenik a lap minden szombaton. C* Ismét a kongrua. A kath. lelkészi kongrua ügy utóbbi tiz éves történetét egy terjedelmes könyvben irta meg közelebb a klérus egy előkelő tagja, gr. Széchényi Miklós. Kezdi az 1885. márczius 26-ild kultuszniiniszteri körrendelettel, melyben Trefort miniszter felhívja a püspöki kart, hogy Írassa össze azon plébániákat, melyek lelkészei akár a vallásalapból kongruára, akár egyéb állandó segélyre vannak rászorulva s a püspöki kar véleményét kéri arra nézve, hogy mi alapon és mi módon volna ezen kiegészítés fedezendő? . . . A püspökök azon évi ápril 28-án tanácskoztak e kérdés felett. Boncz Ferencz közalapítványi ügyigazgató egy munkálatot dolgozott ki a plébániai javadalmak rendezése, a szolgálmányok megváltása, stb. tárgyában. De ezt a püspöki kar nem fogadta el, hanem ez összeírás végett egy vegyes bizottság kiküldését ajánlották a miniszternek. Majd Schlauch, akkor szatmári püspök egy inditványnyal lépett elő, hogy a főbb javadalmakra kebeleztéssélc be 10 millió forint tőke oly czélból, hogy annak jövedelme a kongrua feljavítására fordittassék. Ez indítványt a püspöki kar elvben elfogadta. Majd megindultak az összeírások. Egyfelől az önkéntes bevallás alapján, másfelől a miniszteri vegyes bizottság utján. Az előbbi összeírás teljesen hasznavehetetlen, mert a plébánosok — még a nagyobb plébániákon is 3—400 frt tiszta jövedelmet vallottak be. A másik munkálat sok idevágó kérdések előzetes tisztázását kiváltván, megakadt. A püspöki kar belátva, hogy a rendezés ad graeeas colendas halasztatott, saját kebelében kívánta megoldani a kérdést. Megállapította a lelkészi javadalmak minimumát 600—1000 írtban a kis és nagy községek, városok szerint s igy 900 ezer frt szükséglet mutatkozott, melyből 700 ezer a görög kath. plébániákra esik. Meg kell azonban várni a miniszteri vegyes bizottság által eszközlendő összeírást, addig a kérdést megoldani nem lehet. Ez a kongrua ügy rövid története 1885-től máig. Ebből már világos, hogy a főpapság nem akarja a kongrua feljavítását saját javadalma terhére elvállalni. Gyakori püspöki tanácskozmányokat tartanak e tárgyban, határozatokat hoznak, melyekből látszólag az tűnik ki, hogy igen is szivükön viselik az alsó papság sorsát, de mikor őfelsége a király 1892-ben megengedte, hogy a kongrua feljavítására a püspöki kar ideiglenes és sürgős intézkedéseket tegyen saját hatáskörében, akkor egy csekély ok miatt — mert a tanító szerzetes rendek nem vállalták el a rájok eső terhet — ismét zsák-utczába jutott az egész kérdés. — Nem akarják hát vállalnia a kongrua terhét, várják az államtól, hogy majd rendezni fogja az. A Schlauch javaslata, melyet elvben elfogadott a püspöki kar, nem egyebet czélozna, mint azt, hogy az egyházi javak kongrua-teher czi- men telekkönyvileg oly összeggel terhel- tessenek meg, a mely minden eshetőségre- biztositsa a kath. egyáz haszonélvezetét e javakkal szemben. A helyett tehát, hogy a püspökök azt mondanák: mi igen ia évenként adunk egy bizonyos összeget javadalmunk arányában a kongruális köz- pénztárba — ezt mondják: mi megterheljük a főpapi javadalmakat egy 10 millónyi kölcsönnel, a melynek kamatából adunk kongrua segélyt, egyszersmind ugyanabból törlesztjük 50 év alatt a kölcsönt. Vagy ha nem veszünk kölcsönt, de legalább megterheljük a javadalmakat az eshetőségekkel szemben. Mind ez azondan csak beszéd, a valóság az, hogy a főpapok nem akarnak adni a dús jövedelemből semmit szegény sorsú oltártestvéreiknek. De mi czélból tárgyaljuk mi itt ft kath. kongrua ügyet? hát mit tartozik az mi reánk? Igen is tartozik. A dolog úgy állr hogy egy kultur-állani — minőnek a mi magyar hazánk is immár erősen fejlődik — nem tűrheti el, hogy a midőn minden munkás, minden tisztviselő szorgalma és képessége arányában megkapja a maga méltó bérét, jutalmát — egyedül az egyházak szolgái alacsonyittassanak le odáigT hogy napi élelmük miatt is aggódniok kellessék. Az állam nem nélkülözheti az egyházak erkölcsi erejét s támogatását s hol azt eldobta magától, mint a frauczia nagy forradalom idején a nagy és hatalmas TÁR CZ A. Ne csak azt szeresd . . Ne csak azt kedveld bennem, a mi jó, Hanem szeresd a gyengeségem is. Ez a szeretet az el nem múló, Ez kell ahoz, hogy engem idvezits. Ha igy szeretni nem tud a szived : Boldogtalanná engem ó ne tégy! . . Ilyen szeretet nélkül elhihedd, A menyországba soha, te se mégy. rátör Elemér. Hogy szoktatta le Sárfalu lelkésze híveit a pállnkaivásról. — Népies elbeszélés. — — .4 „REFORMÁTUSOK LAPJA“ eredeti tdrezája. — (Vége) Ha már most önök ezentúl lemondva a pálinkaivásról, naponként félre teszik azt, amit pálinkára szoktak adni, egy év alatt is tehetnek szert egy kis összegre, melyet azután gazdaságuk javítására, rendbehozására szép sikerrel fordíthatnak. Tegyenek azért úgy, hogy naponta a pálinkára szánt krajczárókat rakják félre egész éven át s az eredmény meglássák örömmel tölti el keblüket.. — Bizony — szóla most az öreg Filótás — nagyon jól lenne az, de az ember hozzá nyúlna azonnal, a mint pár forintra menne már a pénz. — Igaz, hogy igy magánál tartva az ember a pénzt, hamar elkölti, de hát arra valók az úgynevezett segély egyletek, hogy azokat keressük fel félre tenni szánt krajezárainkkal. Ilyent alakíthatunk mi is; összehívjuk azokat, kik készek a dologra és bíznak magokban, azután megszámláljuk, hogy hányán is lennének? s kimondanánk hogy alakítsunk egy kölcsön segélyző egyletet, melynek tagja lehet mindenki, a ki akar s aki kötelezi magát arra, hogy hetenként bizonyos összeget, például 50 krajezárt — vagy kisebb összeget is - fizet pontosan. Rakja csak félre mindenki közülünk azt a néhány krajezárt, mit pálinkára szokott kiadni s azután a bet végén adja át annak, akit a pénz kezelésével megbízunk, az bejegyzi pontosan abba a kis könyvébe a' betevőnek, a melyet kapni fog és egy nagy könyvbe is, amely az egylet helyiségében lesz megőrizve s hogy annál biztosabb legyen minden betevő, ott a hely szilién lesz a pénz beszedésénél mindenkor két oda választott ember, kik a pénz- tárnokkal együtt szinte bejegyzik nevüket minden-1 leinek kis könyvébe s az igy hetenként bejött \ összeget számba veszik és vagy kiadják kölcsön! biztos helyre, vagy be teszik egy összegben aj j takarékpénztárba s ott az gyümölcsözőleg kezel- j tetik. így azután kettős czél leend elérve. Először ja pálinkaivás elmarad s az a pénz a mi arra szokott kiadatni, megmarad és egy nehány év alatt egy kis tőkévé fogja magát kinőni melylyel az illetők aztán valamit kezdhetnek. Meg lássák,, milyen édes örömmel tölti el lelkűket majd az év végén az eredmény. — Bizony jó lesz az úgy mint a jó Tisztelendő ur javalja — moudá az öreg Filótás — én leszek az első, ki minden reggel behozom a tanító úrhoz a járandóságot; de kérem őtet is a magam és többi társaim nevében, hogy neröstelje vesződ- ségét és legyen oly szives, hogy amit mi eddig pálinkára adtunk, azt fogadja el tőlünk és vezesse be a könyvünkbe majd. Én — szóla a tanító — a legnagyobb készséggel ajánlom fel szolgálatomat és szívesen megteszem amit reám bíznak. Csak is arra kérem az illetőket, hogy olyankor jöjjenek, mikor az. iskolában még nem vagyok elfoglalva. — A dolgot nem igy kell kezdeni szóla a lelkész ur. Legelőször egy összejövetelt kell tartanunk, a hol kimondjuk azt. hogy egy kölcsön segélyző egyletet akarunk létre hozni, azután* megalakulunk, vagy is megválasztjuk azokat, kikre bízzuk a begyült pénz kezelését, azután választunk melléje nehány olyan embert, a ki közül kettő mindig jelen tartozik lenni a pénzszedéskor és nevökkél bizonyítani, hogy ki menynyi pénzt adott be. Az egyletnek keil lennie egy elnökének, ki az egész ügykezelést figyelemmel fogja kisérni és ha kell többször is, de évenként egyszer bizonyosan összehívja az érdekelteket és ott az összehívott gyűlésen jelentést tesz az eredményről. Kell továbbá egy 12 tagból álló választmánynak lenni, kik közül kettő hetenként sorba jelen van mindig a pénzszedósuél és ha
