Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-03-28 / 13. szám
1882. áprilisi közgyűlésben tudta meg az egyházmegye, a mikor kitűnt, hogy telkeszi pótkép- viselővé Szarka Boldizsár választatott meg. A zsinat tudvalevőleg 1881. okt. 31-én nyílt meg s tartott folyamatosan ugyanazon év nov. 24-ig. Majd a szentesítés végett felterjesztett zsinati törvények pótlás, illetve módosítás czéljából visszatétetvén a vallás- és közokt. minisztertől: újólag összeült 1882. szept. hó 10-én s munkálatát bevégezé ugyanezen hó 17-ik napján. Magyarhoni reformált egyhazunk életében korszak- alkotó eme zsinaton tevekeny részt vőnek képviselőink úgy esperes Kiss Áron, mint segédgondnok Vályi János. F. V arga Lajos. A nagyeesedi ev. ref. egyház múltjából. — 1. o k m á u y. — „Mi, Koronás Királyunk Ő Felsége Ecsed végházábau ezen ofelsege prezidarius Katonámat; Fő Hadnagya, Nemzetes es Vitezlo Beleznai András es őfelsége vice Hadnagya Nemzetes Újlaki István, utánunk levő Testeimuiek, egyeuk akaratjukból, úgy mint strazsamester vitézié Csapó Pál, az őfelsége zászlótartója vilezló Nagy Bálint és őfelsége cap. valyi Balogh János, Murvai István és Biro László uramek akaratokból tetőzett az minekünk, ezen pátens mandátumunkat punctumok szerint kiadnunk, hogy kiki mihez tartsa magar. 1. Botunk és pálczánk alatt levő katonáinknak hadgyuk az serio, parancsoljuk is, kicsinytől fogva nagyig, hogy ennek utaima a prédikátor fizetését nem hó peuzre halogassa, hanem mintj egy városi gazda ember szokott fizetni az rend , szerint, úgy fizessünk a predicáiornak. 2. Mikoron az városi Egyházfiak kerülnek » a városban, a prédikátor fizetését szedvén, há-| zálioz bebocsássa, ki ne zarja, illendő bócsnletet megadja, szidalommal ne illesse, ó is fizessen, szerit tegye, ne halogassa. 3. Ha pedig űzetni nem akar, az idő folyik, mikor az városbeli embert zalogoljak a prédikátor fizetéséért, a katona zálogát is szabadoson úgy elhozhassa, mivel a prédikátort úgy fogadtuk meg egyenlő akaratból, az egész tizeteset négy rendben kell megfizetnünk egy esztendőben. 4. A Parochiának, Scholanak a mi szüksége leszen, egyenlőképpen kell építeni a várossal együtt a katonának is, mivel commune boiiuni. Valaki ezen patens mandátumunkat violálja, értésünkre esik, fenn megparaiicsolatuiiknak nem animálnak, kemény büntetésünket elveszik jure. Azért adjuk ez kezünk Írásával és pecsétünkkel megerősített levelünket az ecsedi nemes taiiacs kezeben, egyház fiaival együtt. In Anno 1684 Die 17. Januarii. Idem qui supra Andreas ßellez- nay in. pr. dux supremus ecediensio (p. h.) Ste- fanus Újlaki m. p. vice dux ecediensis (p. h.) II. okmány. Kérvény 169U-ből Körmöndy Péter középszolnoki esperes és superattendeushez. „Istentől minden idvességes jókat és békességéé megmaradást kívánunk Kegyelmetekre terjedni. — Tiszteletes Püspök ur Kegyelme mellé ad- jungált becsületes jó urainknak alázatosan jelentjük mostani alkalmatossággal tiszteletes Kondo- rosi ur ó kegyelme decrataliter mi közülünk való kivágyódását s készületit, hogy ha Isten elhozná az ő kegyelme esztendejét, ő kegyelme közülünk csak el fogna menni, melyhez képest kegyelmeteket alázatosan kérjük, meggondolva bölcs Ítéleti szerint, micsoda romlott helyben lakuuk, ki tudja ennek utána, ha jobban találnak vágyódni a fele változásokra nz ellenkező felek, melyet kegyelmetek jól tudhat most is micsoda nehezen nyerhettünk gratiát a méltóaágos Rákóczi ház tisztjétől az papunk benlakása iránt, nyomorult helyünkben levő akadályokra nem annyira vigyázzon, mint a belső iránt, mert külső képen az egész haza szenved, de a belső mind nagyobb annál, ha ő kegyelme átalában csak ki fog menni, ki tudja, vagy bocsátunk be mást, vagy nem; hiszen kegyelmetek canona is azt tartja, a hol papot felszenteltetnek, meg kell ott maradni három esztendőkig. (Folyt, köv.) REFORMÁTUSOK LAPJA. Levelezés. Mikola, márcz. 20. 1896. Nagytiszteletü Szerkesztő ur! Becses lapja márczius hó 14-én kelt 11. számában Király Gyula mikolai ref. lelkész által közzé tett valótlanságokat tartalmazó közleményre midőn alantabb irt, válaszunkat közzé tenni tiszteletteljesen kérjük: azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy nagytiszteletü szerkesztő ur lapjának ugyan azon részét nem fogja elzárni az alaptalanul megliurczolt tisztességben mogőszült volt főgondnokunk reputátiója érdekében kívánatos válaszunk elől mit a szerkesztői tisztesség különben is föltétlenül megkövetel. Becses lapja 11. számában a Király Gyula mikolai ref. lelkész által közölt valótlanságokat: az egyház legközelebb volt presbyterei következő tényekkel csatoljak meg. A mikolai egyházbau 30 év óta viszály nem volt. Hogy 2. lelkész s egy tanítót menesztetett volna, az szinten nem felel meg a valóságnak. Mert egyik lelkész csere utján és nem kényszerűségből távozott el a hatarozattau jobb íizetést nyújtó eklézsiába. Másik lelkészt pedig, ki ugyancsak csere utján akart távozni: egyház község áltál tartott közgyűlés első Ízben azon határozatot hozta: hogy ót egyhazunktól nem bocsátja el, mely bizonyára nem a lelkészi iránti ellenszenvről tanúskodik. A tanító pedig éppen a lelkész ur intrikái miatt távozott el: kit a lelkész ur bíróság előtt perelt s felettes hatóságának alaptalanul jelent- gette. Hogy ez szószeriut igy áll, arról a tanító áltál kiadott s kezeink között levő nyilatkozata tanúskodik. Hogy főgondnok önmagára nézve oly elsem hihető nyilatkozatot tett volna, ez a legmerészebb, legbrutálisabb valótlan állítás, milyenekről a nevezett lelkész ur már szeles körben ösmertté vált. Főgonduok egy beszede alkalmával éppen ellenkezoieg, vagyis következőleg nyilatkozott: „Király Gy ula lelkészkedese alatt — sajnos -- egyhazunk úgy anyagilag, mint erkölcsileg hovatovább alasüllyed.“ Hogy a főgondnok mit tett, annak illustrál- lasául csak a következőket hozzuk föl. A templomot egész belsejében kipadoztatta, kimeszeltette s kifestette s egész újból festett székekkel ellátta. Lelkész lakát s a tanítói lakot egész újból bezsiudelyeztette. A templom fedelét ki javíttatta s az iskolát lepádimentomoztatta. Az egyház 100 holduyi erdejét kórul árkoltatta, szerzett egy a templommal szemben levő szép telket az újonnan építeni szándékolt iskola elhelyezésére sattöbbi. Szokott s lelkészhez nem illő gyalázkodásait Király Gyula lelkésznek, szóban forgó fógoudnok, ki 23. évig viselt egyházmegyénkben tanacsbirói tisztet, egyházi és világi utón fogja megtorolni. Tiszteletünk kifejezése mellett mély tisztelettel vagyunk alázatos szolgái, a mikolai ref. egyház volt presbyterei: Kölcsey Antal, Hadady Gedeon, Bogdán Lörincz, Bélteky Gyula, Csúszy Antal, Szabó Lajos, Kállai Mihály, Tóth Béniám, Ungvári János, Király István.*) *) Szerkesztői kötelességünk szerint adtuk c beküldött czikket s adtuk volna, ha a szerkesztői tisztességre nem. hivatkoznak is a beküldők. Megváltjuk azonban, hogy azzal szereznének mindnyájunknak igaz lelki örömöt, ha a mikolai egyház előkelő tagjai a jó békesség helyreálltáról tudósítanának bennünket. — Szerig. Különfélék. — A debreczeni ev. ref. egyház presbyteri- uma f. hó 22-iki közgyűlésében tárgyalta a ke- Izelese alatt álló vagyonok és alapítványok 1896. 1 évi költségvetését. A szorosabb értelemben vett és tisztán egyházi czélokat szolgáló egyházi pénztár szükséglete 18467 fit, fedezete 19830 fit, a tőkepénztár szügséglete 21643 frt fedezete 30953 fit, az ingyeniskoláztatási pénztár szükséglete 44926 frt, fedezete 45534 frt. Vagyis a debreczeni ref. ekklézsiának az évi bevétele 96337, kiadása pedig 85030 írtban állapíttatott meg. Ezzel egyidejűleg effektuáltatott a tanítók fizetésrendezésére és korpótlékaira vonatkozó, már két évvel ezelőtt hozott határozat s az 1894. jul. 1-től mostanáig esedékes fizetésj a vitások és korpótlékok április 1-jére, a tanítók örömére kiutalványoztat- tak. Bakóczy János h.-böszörményi lelkész, kéziratában fölajánlotta a debreczeni lelkészpásztoroknak általa írott életrajzait 1536-tól 1894-ig. A presbyterium az ajándékot elfogadta s azt 50 darab magyar aranynyal viszonozta. Ezúttal Kiss Áron püspök elnöklete alatt küldöttséget bízott meg javaslattevéssel arra nézve, hogy a magyar protestantizmus életében vezérszerepet játszó debreczeni ev. ref. egyház történetének megírása pályázat utján biztositassék-e vagy valamely jó- uevü egyháztörténet Íróra bizassék. Uj iskolák. Az ököritói, kocsordi és porcsal- rnai egyházak uj iskolaira a napokba tartattak meg az építési árlejtések, mindhárom iskola tágas és díszes epüiet lesz. A tervek és költségvetések az egyházmegyére felterjesztettek. — A tiszántúli ev. ref. egyházkerület tavaszi közgyűlésé május 28-an veszi kezdetét. — Felhívás. Kérem azokat az e. megyénk- beli lelkészeket és tanítókat, kik irodalmi téren munkálkodtak, hogy nyomtatásban megjelent mii- veik teljes czimet legyenek szívesek velem minél hamaréüb közölni. Tisztelettel Majtis, 1896. marcz. 18. F. Varya Lajos. — A komaromi ref. egyház e hó 15-én állapította meg az uj lelkész dijlevelét, mely szerint az uj lelkész évi fizetése 2UOÜ írtban, külön két káplán fizetése és tartusára 600 írtban állapíttatott meg, az eddigi palást dijakkal és egy szigeti kert és szántóföld haszonélvezetével. E hó 29-én lesz. a lelkészvalasztó egyházi közgyűlés, amely előreláthatólag Antal Gabor püspök egyhangú meghívását togja elhatározni, kinek üdvös lelkészt működése elé úgy a lelki gondozás, mint a vallás- erkölcsi oktatás tekintetéből a gyülekezet tagjai a legszebb reményekkel tekintenek. Ugyancsak Komaromban volt í. hó 25-én d. e. lü órakor a vármegyeház dísztermében tariott egyh. kerületi közgyűlésén az uj püspök eskütétele, melyen díszes s nagy közönség vett részt. Tisza Kálmán j főgonduok, Antal Gabor püspökkel ez alkalomra | mar f. hó 24-én délelőtt 1U órakor erkezett Kontár ! romba a Budapestről reggel induló gyorsvonattal, hol őket nagy közönség várta Sárközy Aurél főispán, a megyei s városi tisztikar, a komáromi ref. j egyház tagjai és a földmivelök disziovas bandériumával. — Az uj budai ref. templom fölavatása » az uj pap beiktatása, mint az egyháztanács el- ■ határozta, e hó 29-én, virágvásáronp lesz. Az. ünnepre, mely 10 órakor kezdődik, meghívják a f miniszterelnököt, a közoktatásügyi minisztert, államtitkárt, a protestáns ügyosztály vezetőjét, a 11 konvent világi elnökét, a polgármestereket s fóv. > tanácsosokat, a hitfelekezetek fejeit stb. Az ünnep, után a császárfürdó éttermében lakoma lesz. — Lelkészválasztás. A tisza-palkonyai ev. ' ref. egyházban Kovács Károlyt, volt miskolczi ; segédlelkészt, a tisza-keszü ev. ref. egyházban t Andó Lajos egerlövői helyettes lelkészt hívták . meg a lelkészi állások betöltésére. Meghívó. A szamosszegi ev. ref. egyház, az. újonnan épülő iskola javára 1896. április 6-án jö- tékonyczélu műkedvelői előadással egybekötött, zártkörű tánezvigalmut rendez. Belépti-dij.: személyjegy 60 kr. családjegy 1 frt 20 kr. Kezdete -; 6 órakor.- j — A munkácsi millenáris ünnepély, mely . | julius 19 én fog megtartatni a munkácsi vár alatt, t1 igen népesnek és fényesnek Ígérkezik. A bereg-