Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-03-21 / 12. szám
IV. évfolyam. Mátészalka, 189& márezius 21. 12. szám. EGYHÁZTÁRSA A „SZATMÁRI PROTESTÁNS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: hová a lap szellemi részét illető minden közlemény és az előfizetési pénz is küldendő : Gyűrtelek (Szatmár m.) Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk. Leveleket csak bérmentve fogadunk el. Kéziratokat vissza nem adunk. Előfizetési dijak: egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési és nyílttéri dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal: hová a hirdetések és hirdetési dijak, valamint a reklamácziók inté- zendök: Mátészalka, Weisz Zsigmond könyvnyomdája. Hirdetések jutányos áron közösítetnek. — Nyilttér sora 20 kr. Kincstári illeték minden egyes hirdetés vagy nyilttér beiktatásánál. 30 kr. Megjelenik a lap minden szombaton. Hivatalos — esperesi körlevél. — Tiszteletes lelkész s tanító elöljáró urak! Egyházmegyénk tavaszi közgyűlését Ngos Isaák Dezső egyházmegyei gondnok úrral egyet- értöleg, a sorrend szerint következő szatmárnémeti ev. ref. egyház tanácstermében, folyó év ápril hó 9-ik napjának reggeli 9 órájára úgy tűztük ki, hogy ottan akkorra, az egyh. megye köz- tisztviselői, a kebelbeli egyházak lelkészei s világi képviselői mindnyájan megjelenni tartsák törvényes kötelességüknek. Ugyanazon napon, délután 3 órakor lelkész gyámintézeti egyetemes gyűlés, ennek végeztével 4 órakor bírósági ülés fog tartatni. Az ezen napról netalán elmaradó ügyek tárgyalása a következő napon, ápril 10-én d. e. fél 9 órakor folytattatni fog. A gyűlést megelőző napon ápril 8-án d. e. 10 órától a számoltató szék fogja gyűlését megtartani. A tárgyalandó ügyek sorozata kinyomatva, a gyűlés napján minden megjelenőnek rendelkezésére bocsáttatik s azokról bárki tudomást szerezhet. Felhívom mindazokat, kik az egyházmegyei gyűlésen bármely ügyöket tárgyaltatni óhajtják, hogy beadványaikat hozzám, legkésőbb f. márcz. hó utolsó napjáig eljuttatni igyekezzenek, mert a később érkező ügyek, szabályaink értelmében a gyűlés tárgysorozatába nem fognak felvétetni. Végül fájdalmas szivvel tudatom, miszerint tiszt. Gyarmathy Zsigmond k.-naményi lelkész- társunk febr. hó utolsó napján bevégezte földi jTályafutását. Midőn az elköltözött pályatárs után áldó fohászunkat sóhajtjuk, felkérem a tiszt, lelkésztársakat, hogy a megajánlott egy-egy frtot az ő temetési költségéül is, tiszt. Thury Zsig- moud gyámint. pénztarnok úrhoz Kis-Arba mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel vagyok Botpaládon, 1896. márcz. 8. Hivatali szolgájuk Bélieky Albert h. esperes. A jellem. Mikor a közéleti erkölcstan kultuszáról esett a nagy mondás, fennen dobogott szivünk azon gondolatra, hogy a magyar társadalom magasabb rétegeiben a közéleti erkölcs oly magas piedestáíon ül, hogy ahoz a becstelenség föl sem érhet. Sajnos, a közéleti erkölcstant nap-nap után a sárba hentergetik a közélet előkelő férfiai. — Szinte megdöbbenünk a sok erkölcsi halott láttára s félve kérdezzük : lesz-e még több? Szinte megrendül bennünk a hit e nemzet jövőjében, ha látjuk, hogy a tisztességnek, becsületnek, erkölcsnek kultusza helyett a társadalmi rothadás terjed ott fent az előkelő körökben. Mi lesz belőlünk, hová jutunk, ha ez még tovább is igy tart? Nem akarok erkölcsi predikácziót tartani e helyen, távol áll tőlem, hogy egyesek botlásait, bűneit a nemzet rovására Írjam fel. De lehetetlen szó nélkül hagynunk a közélet rohamos süllyedését, mely homályt vet az egész nemzetre s kínosan érint mindnyájunkat. Mert hiszen ha lent, a társadalom alsó rétegében történnek bűnesetek, arról csak a statisztika vesz tudomást. Ha egy fiatal ügyvédet kapzsisága, nagyzása a fegyházba juttat, ha bizonyos mezitlábos bankok svindler igazgatói börtönbe kerülnek, ha egyes pénz- tőzsérek Amerikába szöknek stb. stb. ez mind nem érinti a közéletet s a nemzet lelkiismeretét. De ha állami méltóságok, főtisztviselök, országos liirü tudósok válnak erkölcsi halottakká, azok felett megdöbbenünk országostul. Ha látjuk, hogy előkelő férfiakat a köztisztesség nevében kilöknek a társadalomból, ha látjuk, hogy előkelő emberekből utonállók lesznek, kik a családi élet szentélyében orvul megtámadják a női becsületet — bizony az erkölcstan kultuszát alapjában megrendülve érezzük a magyar társadalomban. Más nemzet az ilyen erkölcsi járványt föl sem veszi. Kiveti magából a salakot és megtisztul. De mi, akik szét vagyunk szakgatva annyi felekezeti, nemzetiségi,, szocziális darabokra, pártokra és osztályokra, nagyon megérezzük, ha az ország- fentartó magyar felsőbb osztályokban pusziit az erkölcsi pestis. Ott, a hol a köztisztesség, becsület és erkölcs oltárának mákulányi szeplő nélkül kellene állania. Nem árt azért, sőt tán szükségünk is van rá, hogy ottan analizáljuk a jellemet s jól megértsük, hogy mi az a férfiúi jellem. _ T Á R C Z A. Muszka kém Debreczenben. — egy kikényszeritett tárezaczikk — — A „REFORMÁTUSOK LAPJA“ eredeti tárczdja. Hát tetszik tudni nyájas olvasó, én nem szoktam a vonal alatt dolgozni a lapokban, az én szakmám a komoly vézérczikk Írás, a lap homlokán szoktam én rőf számra mérni a politikai és társadalmi közélet fonákságait, korholó prédi- káczió-szerü elinefuttásaimat, körmönfont körmondatokkal oda csörgetve ennek a léha társadalomnak. Mondom, ez volna az én szakmám. Vezér- czikket Írni, a mit a t. olvasó rendesen elfordít és nem olvas, ha csak az öreg urak nem, unalomból. Hanem annyival inkább meg voltam szorulva a napokban, midőn a szerkesztő — aki legbensőbb barátom — minden félreértést kizárva rám parancsolt, hogy muszáj tárczaczikket írnom. Ha azt mondta volna, hogy Írjak vezérczikket ezri- vel, mint Hegedűs Sándor, vagy Kaas Ivor, vagy Gajári — talán nem esett volna olyan rosszul, mint az, hogy nekem tárczaczikket kell kikény- szeritenem a pennámból. — Mert tetszik látni sehogyse megy nekem ez a mulatság, mindig azon gondolkozom, hogy a mit én most ide leírok azt elolvassák, nem úgy, mint a vezérczikket és pedig lehet, hogy nyájás és bájos olvasónők olvassák, akik Herczegh Ferencz, Mikszáth, Murai stb. tárczáihoz vannak szokva. Mondhatom, sokat gyötrődtem, e tárezaczikk felett, még aludni se hagyott ez a dolog. Üsse a kő — gondoltam magamban — én bizony tul- teszem magamat a szerkesztő barátom parancsán s bejelentettem, hogy nem leszek itthon, megyek Debreezenbe. Es csakugyan elmentem, oda csalt a Bla- háné hűvös bájos nótája. Mert sok szép asszonyt láttam, sok szép nótázást hallottam már életemben, de olyat, mint Blaháné, meg az ő nótája — olyat még nem. Én ismerem Kölesy Luizt 15 éves korától fogva és a debreczeni bucsuzásán ott akartam lenni. Ott is voltam, vörösre tapsoltam a tenyeremet s rekedté kiabáltam a hangomat. Szinház után az „Angol királynédnak ud- varolgattunk. — Nagy lelkesedésünkhöz sehogy sem quadrált a sestakerti vinkó, pezsgőre fordítottuk csakhamar. A Magyari fiuk bandája, no meg a pezsgő kiforgattak rendes hangulatomból s engedelemmel legyen mondva, hajnal felé vetődtem haza, szállásomra. Csak a másnap ne volna aztán! de mikor felkél az ember úgy dél körül s nem kivan sem enni, sem inni ... rá akartam gyújtani egy fél krajczárral lefokozott „finom“ Virginiára, de ahoz se volt étvágyam... Ej, ki kell mennem a szabad levegőre! tornázni vívni, vagy kengyelfutónak felcsapni kell ilyenkor, hogy az idegek visszanyerjék a rugalmasságot. Nos hát csupa sportból fölmentem a debreczeni piacz közepén álló ócska toronyba. A toronyőr egy igen tisztes arczu, hamisitatlan jellegű magyar ember, hátrafésült hajjal, kegyetlenül kipödrött két hosszú bajusszal. Szívesen fogadott s körül hurczolt a torony-szoba négy ablakán megmagyarázva a basa halom alatt elterülő, egy négyszög mérföldnyi város nevezetességeit. Es aztán elővettem a notiszomat és mint valami mérnök ember futólag lerajzoltam az ős város utczáit, hogy az öreg ur előtt némileg igazoljam ezt a látogatást. Egy darabig csak nézte a rajzomat, egyet-egyet köhintet, megbabrálta a tarkóját s eképen szólott hozzám gyanakodó ábrá- zattal: — Megkövetem az urat, azt az írást tessék itt hagyni, mert . . . — Melyik Írást harangozó bácsi? kérdém tőle mosolyogva. — Azt ni, a mit a zsebébe dugott, mert úgy veszem észre, hogy a nemes várost rajzolta le s ezért még bajba jöhetek. — Hát ugyan minek gondol engem bátyám uram? — Hm, sok féle az ember a mai világban, én is olvasom az újságot — szólt uaiv hiúsággal az öreg. Szóra szó jött. Azt hitte a bácsi, hogy én valami muszka kém vagyok, akinek a „köntös gát“-ra fáj még egyszer a foga. Csak akkor hitte el, hogy én egy jámbor újságíró vagyok, mikor elmondtam neki, hogy az újságírók sokat filien- tenek, nem kell azt mind elhinni, a mi nyomtatva van, nem jön a muszka mostanába Debreezenbe, van annak baja otthon elég! így került fel köztünk a politika. Hej, hogy szidta a bátyám uram ezt a mai trafikos rendszert! de azt megmondta, hogy valamikép ki ne
