Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-01-25 / 4. szám
inkább, mert a prot. egyház állami dotá- iíója áz'TöIS-ik törvényben biztosítva van. Hát mi a legjobb reményben vagyunk e tekintetben is. Az igazságnak kell lenni annyi erejének, hogy a jog diadalát biztosítsa. Közel négy század óta volt a protestantizmus kitagadott gyermeke az édes magyar Hazának, gyermeki hűségét végre is el kell ismerni s törvényes, jogos örökségében részesíteni. Ha ez oldalról is nyugodtak lehetünk, ha anyagi erőnket fokozhatjuk a tisztességes megélhetésig — akkor mitől sem félhetünk az uj viszonyok között!- —yAz izraeiitak autonómiája. Egészséges mozgalom indult meg az izraeliták autonómiája ügyében s mi nem késünk kijelenteni, hogy a mozgalmat pártolásra méltónak tartjuk. A hazai zsidóság a bevett felekezetek közé soroztaival), keit lenni bizonyos szervezetének, mely a hitközségeket egy egeszbe fogialvan, meg-; állapítson bizonyos kötelező erejű szabályokat, j melyek az egyes községekét s egyeseket kötelezzék. Most miudemk hitközség autonom intézi | ísaj.it ügyeit, a rabbinusok ad hoc zsinatot tartanak s ott határozatokat hoznak, melyek ellen' egyes tekintélyes községi elnökök és rabbinusok i óvást emelnek. Az egyes községekben hiteivi árnyalatok szektákra szakítjuk a kézség tagjait. De ám a hiteivekhez s a belszervezeihez mi szólni nem akarunk. Hanem szolunk ahoz, hogy a zsidó hitközségek nagy részében meg •mindig germanizalnak a templomokban. Németül prédikálnák a rabbinusok, holott magyar kenyeret esznek. Ha kimutatja azt nekünk egy ahoz1 ércé zsidó polgártársunk, hogy a lieber vallás li-1 turgiai nyelve a német, akkor nem szólunk egyj szót sem ellene. Liturgikai nyelv ellen szavunk nincs. De mi úgy tudjuk, hogy a lieber vallási liturgiái nyelve a heber, mint a r. kath. egyház-1 ban a latin. De a prédikaczió inas szempont ala I jön. Miért nem prédikál a kaíh. pap latinul, a| rabbinus héberül? es miért prédikál németül í I Talán a magyar predikácziot nem érti meg a inagyar zsidóság? Ha ügy volna — akkor tessék elhinni, a magyar liberalizmus nem nyújtott volna kezet neki. Vagy tán a barbár magyar 113elv nem alkalmas a vallás és a hit magasztos igazságainak hirdetésére? egyedül a nemet nyelv az, melyen azokat hirdetni lehet? .másé már, kit még felserdiilt ficzkó koromban megszerettem, az en szivem régen az Epres Klárié már; az első szerelmet pedig, mely legéde- sébb, legállaiidóbb valami a világon — nem lehet a szivből kisikárni soha! Zsófi (gúnyosan) Ismerem szerelmed históriáját jól! Hallottam, mennyire bele vagy bolondulva abba a gyönyörű „fattyu-virágba'(/" r> Miklós Ne bántsd őt! Ö nem bánt seukit! Ő nem oka semminek. Zsófi (gúnyosan) De hogy bántom ? sőt dicsérem! Jó gusztusod van, szeretőd: Epres Klári mondhatom, gyönyörű egy mákvirág ?! Miklós Zsófi! minél jobban gúnyoljátok, gyalázzá- tok én Epres Klárit annul jobban szeretem. Minél jobban rugdossa őt e ezudar világ, minél jobban igjekszik őt eltemetni e falu, én annál jobban : igyekszem öt a posványbái magamhoz felemelni, hogy el ne süllyedjen s ártatlan, 1110- csókcaiau lelket igyekezem az ég számára megőrizni. O is olyan Isten teremtése, mint más, ha származása szerencsétlen is. Az ő számára is eldugott az Isten egy darab kenyeret a világ nagy kenyeres kosarába, hogy azt keresse elő. Hat már a szerencsétlent, az elhagyottat mindenki üldözze? mindenki megvesse? mindenki rugdossa? „Szeresd felebarátodat mint magadat“ mondja r Biblia. Isten ellen vétkezik, a ki e parancsot nem köve i. Zsófi (gúnyosan) Ki tanított téged erre a kegyes prédikációra? Miklós A szivem! Zsófi REFORMÁTUSOK LAPJA. Nem itt a baj. hanem ott, hogy a magyar zsidóság nem lévén eddig tagja a nemzet-testnek, külön kasztot alkotott, elsánezolta magát nem csak vallasa törvényeivel, de elvált a nemzettől nyelvében is. Német volt a neve, német az apanyelve, német az üzlete, német a temploma. Most ennek meg kell változni. Tagja lévén a nemzettestnek — magyarrá kell lennie névben, nyelvében, üzletében, templomában. Ez az ország Magyarorszag! Majdnem 4ÜÜ évi tapasztalat után e nemzet arra ébredt, hogy a ki itt germanizal, az e Hazának hü fia nem lehet. Mi tehát pártoljuk az izraeliták autonómiáját, mert azt várjuk attól, hogy lesz abban a szervezetben annyi ereje a magyar nemzeti eszmének, hogy rövid idő alatt kiirtja a zsidó templomokból a gertnanizmust s a hol a templom és iskola magyar — ott meg kell magy arosodul a híveknek is. Se. Chlniquy-Bourrier. Mindkettő kath. pap volt, mindkettő áttért a prot. egyházba, Cniniquy 25 évig, Bonnier 20 évig állott Róma szolgaiamban. — Amaz egy nagy könyvet irt Róma vallása ellen, emez egy rövid leveiben indokolja meg kilépését a kath. egyházból. Lesújtó mind a kettő Rómára. Ha egy férfi meggyőződése tiszteletet érdemel, sokszorosan megérdemli azt annak a papnak meggyőződése, aki belátva, megismerve eddigi hitbeli tévelgesét, oda hagyja azt az egyházat, mely neki kényelmes, nyugalmas könnyű életet biztosit es követi sajat meggyőződését, mely talán minden anyagi jólléttől megfosztja. Nagy dolog az, 20—25 évig mindennap az oltár mellett al- lani, harczolni a lelkiismerettel, leveretni a menyei világosságtól s vergődni a lelek harczaban éveken at vigasztalanul. Igazan a legnagyobb tiszteletre érdemes az a pap, aki elveri magától az álarezot, melyet addig tudva viselt s oda áll az emberek elé bűnbánókig, hogy bevallja tévedéseit. Chiniquy midőn kilépett a kath egyházból, megírta Roma bűneit egesz nudilásaban, angol nyerseséggel, kimondván, hogy „Róma egyhaza bau hittant tanulmányozni annyit tesz, mint azt tanulni, hogyan beszéljünk csalárdul, hogy ámítsunk, hogyan esküdjünk hamisan, hogyan lopjunk, hogyan kövessünk el bűnt a nélkül, hogy szé- gyelnénk, hogyan sülyésszük a leiket mindenféle bűnbe a lelkiismeret mardozása nélkül . . .“ Bourrier f'raneztá simasággal mond lesújtó Ítéletet Róma felett. Levele, melyet püspökéhez intézett igy hangzik: „Fótisztéléndő ur ! Midőn önnek, klérusának tagságáról való lemondásomat átnyújtom, uj>y érzem, hogy tartozom elmondani azokat az indokokat, melyek engem ez elhatározásra bírták. — A kor, a tapasz iái at s különösen' evángyeliom és a kereszti enség e'só századainak őszinte tanulmánya sokban módosították azokat a tanításokat és előítéleteket, a melyekkel papi ifjúságomat táplálták. Kényszerine vagyok elismerni, hogy én egy oly egyházban születtem, a hol a kinövések és emberi érdekek az evangyéliom egyszerűségét elferdítették. Én nem bírom.' feltalálni annak dogmatikai subtilitásaiban, valamint ’sok gyakorlatában és szertartásában Krisztus szép vallását. — ön ismerte, főtisztelendő úr, azon lelkiismereti küzdelmekét, a melyek több év óta életem gyötrelmet teszik. Ö11 nem feledte el, az én aggodalmaimat, midőn mintegy 10 evvel ezelőtt megpróbáltam hogy szétszakítsam azokat az oly erős s uiy gyöngéd kötelékeket, melyek engem mind ahhoz, a niit e napig ismertein és szerettem, kötöttek Ön ekkor azt kívánta tőlem, hogy csatlakozzam IV. Pius hitvallásához; én ezt megtettem önért. Alávetettem magamat azoknak a próbáknak, a melyeket önnek tetszett reám kiszabni. De egy cseppet sem találtam meg azt a békét melyet nekem Ígértek. Ö11 lúd szenvedést okozni az embernek, de nem tud békét adni. Én loyali- san és bátran törekedtem meghajtani eszemet és akaratomat a római hit követelményei előtt Mindent megtettem, hogy rábeszéljem magamra e hitet, mivei a hit a római katholikusra nézve nem abban áll, hogy higyjen, hanem, hogy elhigyje azt, nogy hinni kell. — Most 20 év óta állok papi szolgálatban s 10 éve, hogy ebben a lelkiismereti válságban vergődöm. Elerkezet a nap, midőn ügy érzem, hogy époly lehetetlen, mint bűnös dolog volna tovább folytatnom ezt a küzdelmet. Máskülönben eleget szenvedtem arra, hogy belássam, hogy még fájdalmasabb az embernek lelkjisme- retét, mint szivét labbal tiporni. Kilépek a római egyházból, nem a hitetlenseg vagy skepticismus kapuján, hanem a Jézus Krisztusba, az egyedüli Megváltóba és Közbenjáróba (Ap. Csel. IV. 12. — I. Tim. II. 5) való bitem miatt. — Az önök egyházában önök a megváltókat megsokszorozták és a legkülönbözőbb, olykor legfurcsább iidvesz- közöket vették fel az egyes korszakok áramlata szerint. E mutatványok sikere és népszerűsége teljesen elferdítette a kér. hit alapelvéit is: az incarnatiot és a megváltást. De ez mar nem kijelentett evangyéliom többé, a melyet az apostolok a népnek hirdettek s a melyet nekem minden inas evangyeliumnál többre kell becsülnöm, a melyet akár az ég angyala elémbe hozhatna 32 Tehát az egész falu, apád is vétkezik az Is ten ellen ? Miklós Igen! apám is olyan bűnös, mint ti vagytok ! Ilyen utolsó, Istentől elfordult, emberhússal J elő, más becsületén rágódó falu nincs több az; országban. Csak áldott anyám sírja ne kötne e ] faluhoz — úgy elmennék innen, hogy többé hitemet se hallanátok. Zsófi (gúnyosan) Persze a világ végső hatara a tiszaparti füzes volna?! hol a vízi malomnál a füzesben kedves fülemiléddel együtt fészkét rakva, dalolg itnal : bánatodban?! Szerencse, hogy edes anyád nem él! Nem félsz, hogy lakodalmatok éjszakáján megfordul sírjában? mert azt tartjuk, hogy a sírban mindent megéreznek a halottak, a mi e i földön történik. Miklós Nem félek ! lelkem nyugodt. Anyám istenes ' bibliás asszony volt s lelke csak örvendeni fog azon, ha egy mindenki áltál megvetett, üldözött, leányt boldogítani fogok. Azért, mert megcsaltál, megrontottál, a világ eiött csúffá tettél. Most mindenki csak rajtam nevet, Szegyeiiletemben a templomba se merek menni. Az utczan minden gyermek ujjal mutogat ram. Miattad több kérőt elbocsátottam magamról s partaban maradtam, a mi egy leányra nézve a legnagyobb csúfság e világon. Miklós! tudd meg, hogy mivel igy csúffá tettél, bosszúálló leszek s szeretődet, azt a becstelen anyától származott fattyu-viragot, azt a falu alját, Epres Klánt, a hol legtöbben latjak, megtépázom, csúffá teszem. Bot többet mondok: mivel én a haláltól nem félek, sőt azt keresve keresem, menyasszo- 113’odat lakodalmatok éjszakáján megölöm s a menyasszonyi ágyat sajat kezeimmel koporsóba én fogom neki megvetni! Miklós Komolyan beszélsz? vagy tréfálsz? Zsófi Komolyául úgy segítsen engem a Mindenható ! Most mar köszönöm, hogy nem engedtél a kútba ugrani. Emlékezz igeretemre! (elrohan) Miklós Zsófi De vájjon az a „fattyu-virág* tesz-e téged boldoggá ? Miklós Úgy érzem ! mert egy olyan angyal, mint ő, csak boldogítani tud. Zsófi (gúnyosan) Nagyon mego.vOsodtal hallod, mióta a vízi malomba jársz iskolába?! . . . mióta az a gyönyörű „fattyú-virág“ a tanító mestered?! . . Miklós Milyen kegyetlen vagy te Zsófi? miért gúnyolódni ennyire? Miért érdemiem ezt tőled? Zsófi (indulattal) Miért? még azt kérded, te álltok lelkű, te! Meg van ez a Zsófi őrülve? ő megöli az én menyasszonyomat?! . . jött leszek én akkor! és akkor többen meghalunk! (stb. stb. stb.) Tizedik jelenet. Korlcotyán, Padiul la, Paczal Borit ntaguk előtt kísérik. Paczal Bori hátán kendőbe kötött batyu. Korkotyán (oldalba löki Borit) Semmi rimánkodás! vezessen kend a községházához. Paczal Bori (a batyut leteszi a földre) Instabilt a tekintetes urakat, én ezt a dohányt, leltem a vizi malomnál a füzesben, bizonyosan a molnár, a vén Vakarcs tette oda. Padiul ka. -
