Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1895-11-23 / 9. szám

III. évfolyam.

Mátészalka, 1895. november 23.

9. szám

*

EGYHÁ2TÍESADALMI HETILAP.

A „SZATMÁRI PROTESTÁNS IRODALMI KÖR“ KÖZLÖNYE.

Szerkesztőség: hová a lap szellemi részét illető minden közlemény és az előfizetési pénz is küldendő : Győrtelelc (Szatmár m.) ■

Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk. Loveloket csak bérmentve fogadunk el. Kéziratokat vissza nőm adunk.

Előfizetési dijak: egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési és nyílttéri dijak előre fizetendők.

Kiadóhivatal: hová a hirdetések és hirdetési dijak, valamint a reklamácziók inté- zendők: Mátészalka, Weisz Zsigmond könyvnyomdája.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Nyilttér sora 20 kr.

Kincstári illeték minden egyes hirdetés vagy nyilttér beiktatásánál 30 kr. Megjelenik a lap minden szombaton.

^áiyiytyÉJiyii niiiiiiiisrii 3=^

KISS ÁRON. m

LA;

Kiss Áron tiszántúli református püspök — a mi egyházmegyénk szülötte, neveltje s 30 éven át bölcsen kormányzó esperese — a héten töltötte be a nagy Isten kegyelméből életének 8ü-ik évét. Azon fényes ováció közepett, melyet a debreczeni egyház, a város, a főiskola, a kerület és az ősz egyhazvezér számos tisztelői rendeztek e kiváló alkalomból, ott volt e mi egyházmegyénk, sőt egész vármegyénk is lélekben, kérve a minden élőknek Istenét, hogy a mi büszkeségünket tartsa meg és éltesse lelki testi erőben még sokáig!

A vallás virága a szeretet, gyümölcse a békesség.

— Levél egy r. kath. plébánoshoz. — Kedves Testvérem az Urban /

Hozzám intézett magánleveledre nyilvánosan válaszolok. Megérdemli a tárgy, hogy mások is gondolkozzanak felette.

A 70-es években egy vidéki nagy városban káplánkodtarn s ott a r. katli. káplán kollegámmal a legbizalmasabb barátságban voltam. Soha nem jutott nekünk eszünkbe, hogy egyikünk keresztény, a másikunk keresztyén. A Krisztus vallása virágot hajtott sziveinkben s ez a virág a szeretet volt. Szerettük egymást az ifjú kor önzetlenségével. Az ő főnöke eljött az én főnökömhöz s együtt kergettük a pugátot négyen, ha

ugyan mi meg nem szöktünk a női társaságokba, hol — mit tagadjam? —- jobban telt az idő.

Ez az én kedves jó barátom egyszer haza ment a szüleit meglátogatni s többé nem is jött vissza, — az édes anyja karjai közt orozva lepte meg a halál 1 ... én is csakhamar parokhiáraj szálltam, csak emlékét hozva el magammal a! boldogultnak.

Mint rendes lelkészt, sorsom összehozott] nehány ifjú kath. pappal, tanárral. Saját paró- j i khiámon nem egyszer voltak közülök szívesen! látott vendégeim és én is az ő vendégük. Egyet-' len szó nem esett közöttünk, mely a kölcsönös ] 1 tisztelet, szeretettel ellenkezett volna. A kegyes-' rendi tanárok pláne a műveltség magasabb színvonalán állva, r velünk a legkellemesebb viszonyban állottak. És e tanári karból is egynek, közös kedvenczünknek meg kellett halni! . . .

Hát ez igy volt még nem olyan régen! A református és katholikus pap tiszttársának tekintette egymást, egy városban, egy községben lakva, jó barátságban, békességben éltek egymással s példájukat követték a hívek is, mint illik a Krisztus követőihez.

Hanem ez a jó békesség az utóbbi években megszűnt nagyon sok helyen. Az eddigi jó barátság meghidegült, a szivekből a szeretet s békesség angyala elszállott s helyét a gyülölség ördöge foglalta el.

Miért? és ismét kérdem, hogy miért történt ez? Az a plébános, a ki úgyszólván mindennapos volt házamnál, most felém se néz. Néhányszor felkerestem még, de mert ő nem viszonozta, hát én is elmaradtam s azon vettük észre, hogy kerüljük a találkozást. Híveink szinte úgy viselkednek egymással szemben.

Azt irod kedves Testvér! hogy ennek okai nem ti vagytok. S mint ha ezzel azt akarnád mondani, hogy tehát mi vagyunk az okai. Hát én is jó lélekkel állítom, hogy mi sem vagyunk. Azt irod, hogy a protestánsok szövetkeztek a szabadkőművesekkel s ez a szövetség szülte a liberaT Á R C Z A.

A templomba akapok menni.

— .4 „REFORMÁTUSOK LAPJA“ eredeti tárczája. — Irta: F. Varga Lajos.

A k . . . i kurátor uramhoz levél érkezett 187 . . julius 18-án. Piros mentés, tarsolyos huszár hozta. Csak annyit szólt odavágtatva szép almás szürke lován a kurátor uram tornácza elé, hogy: „ A Tekintetes szolgabiró ur küldött. Levelet hoztam, fogja kurátor ur.“ Azzal sarkantyúba kapta a „Vi!lám“-ot s röpült mint a szél a járási székhely felé.

Taplós Mihály uram majd sóbálványnyá lett, mikor átvette a levelet. A keze reszketett a súlya alatt Mit akarhat ő vele a Tekintetes szolga- bíró ur. (Még akkor nem volt „főszolgabíró“; de azért nagy volt az auetoritás, íegkivált azé a bizonyos levél írójáé.) Sápadozva, támolyogva ment hé kurátor uram a felső szobába. Az anyjok- nak nem is szólott volna a dolog felől, ha Juliskának, a kurátoráé asszonyom szemefényének meg nem akad tekintete a nyalka dolmányos huszáron s anuálfogva meg nem kérdezi apám uramtól:

— Mi járatba volt itt az a nyalka huszár, apám uram?

Kurátor uram félbosszusau felelt:

— Gyermek vagy, ne tudj inindeut, — s azzal indult ki.

De már az anyjok csak nem hagyta annyiba a dolgot.

— Micsoda huszár, hol merre van?

— Oh, hát édes anyám nem is látta ? . Hol jár azóta!

Taplós Mihály uramnak vissza kellett térni, hasztalan szabadkozott:

— Engedjetek. Tudom is én micsoda fer- geteg hozta. Levelet hozott. Punktum.

— Levelet ?!

— Azt hát.

— Kitől?

— A Tekintetes szolgabiró úrtól.

— Apja, tán csak nem valami baj. Miért sáppadozik ?

— Miért, miért! Hát tudom én.

— Hol az a levél, mi van benne ?

— Itt vau ni; tudom is én mi van benne.

— Hát nem is olvasta még?

— Eu, a Tekintetes szolgabiró ur levelét? . Van eszem. De eresszetek. Megyek a biró sógorhoz. Bontsa fel ő. Hátha tévedés van a dologban. Hátha neki szól.

No, ment is Taplós Mihály uram a biró sógorhoz.

Az is nagyot nézett a levélre.

— Hm, bontsam fel. Hiszen sógornak szól. Itt áll az irás; „T. Cz. Taplós Mihály kurátor urnák.“

— No-no. csak bontsa fel sógor. Hát ha

mégis csak tévedés. Mit Írhatna nekem a Tekintetes szolgabiró ur..

—- Hát teljék kedve sógor, felbontom.

Felbontja, olvasni kezd és szól:

— Mégis csak sógoromnak szól ez itt is- Ehol azt Írja a Tekintetes szolgabiró ur:

„Tisztelt kurátor ur!

A ránk következő vasárnap reggel 9 órakor ott leszek. Templomba akarok menni. A szónok Nagytiszteletü Gyertyás Jerémiás ur lesz. Velem fog érkezni. Mikor a falu határába belépek, a harangozó harangozzon az istentiszteletre. J. D. szolgabiró és a sz . . . i egyházmegye világi tanacsbirája.“

— No sógor, megértette?

— Meg ... az az hogy, hát sógor megértette ?

— Már én la? . Értem is, nem is. Hogy jövő vasárnap itt akar lenni a templomban a Tekintetes szolgabiró ur, azt értem; de hogy jut eszébe ide jönni?

— Sógor, én bajtól tartok.

— Meghiszem azt. De igaz is: mégse került volna meg a templom kulcsa?

— Ej, hisz’ épp úgy tudja sógor, mint én, hagy el sem is veszett.

— No hát csak a mondó vagyok, bog}' ne is vesszen el, mert ha a Tekintetes szolgabiró ur előtt sem nyilik ki a templom, hát akkor lessz egy ne mulass.

Folyt. köv.

lizmust, mely a magyar katholikus egyházat el akarja nyomni s történeti jogaitól és vagyonától megfosztani.

Lásd édes Testvér! Ez a hamis doktrína az, mely minket ellenségekké tesz. Ezt a doktrínát kell apróra szétszednünk és a tüzbe dobnunk, mindjárt helyreáll a békesség.

A felől már nyugodtak lehettek, hogy a liberális kormány nein fog szekulárizálni. Mi protestánsok, nem irigyeljük a kath. papi javakat, semmi okunk rá! hiszen ha ma államosítanák azokat a javakat, mi református lelkészek egy fillért sem kapnánk abból, felemésztené azt az állam egyéb szüksége. Azt igenis kívánjuk, hogy az állam nekünk is adjon segélyt, a mi kongru- ánkat is segítsen rendezni, de mi ezzel a kívánságunkkal nem törünk más egyházak jogai ellen.

A szabadkőművesekkel a protestánsok soha semmi közösségben nem voltak. Mi felőlünk azok a páholyok fennáll hatnak, vagy megszűnhetnek, a mi egyházi életünkre azok soha semmi hatást nem gyakoroltak. Mi a szabadkőműveseket egyházi szempontból sem tartjuk veszélyeseknek. Sőt a mennyiben a testvériséget a a jótéteményt gyakorolják, még inkább pártolásra méltónak tartjuk őket. Lásd édes Testvér! A szabadkőművesek között vannak mindenféle felekezetű férfiak, de egyik fő törvény köztök az, hogy a vallásról és mínak tárgyairól soha sem szabad a páholy tagjainak vitázni. Ti erre azt mondjátok, hogy : igen, mert vallástalanok! Pedig ez nem áll. Vajon az-e a vallás, hogy más hiten lévő embertársainkat gyűlöljük? az volt-e a vallás, midőn Perényi. Verbóczi a protestánsokat mégégette? vagy midőn Pázmány, Kollonics és annyi „szent“ főpap Magyarországból a protestánsokat végkép kiirtani akarta. Az volt-e a vallás, midőn a prot. papokat és tanítókat a nápolyi gályákra hurczoltákr bör- ’tönhe vetették, halálba üldözték? . . és mindezt ja kér. vallás nevében!

Kedves Testvér! Mi protestánsok azt tantáljuk, hogy a keresztyén vallás a szeretet vallása