Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1895-12-07 / 11. szám

kéuyszériteni fogja a papja az összes gyermekek katholikus neveltetésére, de ebbe megegyezni a polgári tisztviselő előtt fognak, hol a reversalisnak semmi ereje nincs, ha tehát a kath. jegyes ragaszkodnék a papja által ráerőszakolt egyezkedéshez, legjobb lesz abban megegyezniük, hogy a születendő gyermekek nem szerint kövessék a szülék vallását.

Ennyit megtenni a vegyes házasoknál minden lelkésznek kötelessége. Mi nem rendelkezünk a gyónószék hatalmával, mi a szentségekkel nem kereskedünk, mi csak híveink vallásos érzületére apellálunk s ezzel hivatalos kötelességet teljesítünk.

Ha aztán az az eset következik be, hogy a vegyes házasságra lépő prot. jegyes a szülei megegyezésben átengedi gyermekeit a kath. egyháznak, egész természetesnek tartom kimondani, hogy az ilyen, vallásáról megfeledkezett, egyháza iránt közönyös egyén a gyülekezetnek elöljárója nem lehet, az egyházban bizalmi állást nem viselhet. És ez nem akar lenni sem megrettentés, sem büntetés, csak is a tényből magából levont következtetés.

_

__________________________________—ySz

emelvények

a „Magyar Néplapéból.

— Önök talán azt hiszik, hogy én roppant előszeretettel viseltetem páter Németh Gellért tirék fentisztelt produptuma iránt s mi több : valóságos élvezettel lapozgatom s ugyan oly gyönyörrel szedegetem össze gyöngyeit (! ?), hogy önöknek bemutassam ?

Ah, pirulnom kell a puszta gondolatára annak, hogy Önök ilyesmit hihetnének felőlem. Nem, nem: Higyjék eb önök, valóságos undor fog el, valahányszor a frissen jött példányt kezemhez kell vennem s Ízlésein jó eleve tiltakozik, hogy komolyabb figyelmem tárgyává tegyem szemen- Szedett csúfságait. Igen, alig hiszem, hogy volna a sajtónak szemetesei)!) terhiéke. Ha legalább espit volna benne. De nincs. De rakva utszéli megnevezhetlenségekkel.

S ha mégis veszem magamnak, hogy önöket tovább kalauzoljam buszhödt csatornái között, csupán azért teszem: hadd lássák önök minő

A koronás király Zsigmond igy kívánta,

Guthi Országh Mihály meg soha nem bánta

Mert a mikor felnőtt Guthi Országh Mihály, És érdeme több lön más jó hazafinál:

Királya kegyeit egészen megnyerte,

A ki hi vét magas tisztségre emelte.

Nőttőn-nött a neve, hire és hatalma, Vármegyékre terjedt számos uradalma.

Családja csakhamar, mint termőfa ága,

A magyar hazának lön dísze, virága.

Kincstartó, asztalnok, koronaőr, nádor, Főispán, fővezér telt ki e családból.

Tárnok, udvarmester, püspök, országbirák,

Mint megürükiték porlepte krónikák.

Sőt fejdelem is volt közülök Erdélyben,

És hírneves király a szomszéd Lengyelben.*)

De ki tudná mindnek elsorolni tisztét,

Olyan sokan voltak, bizony alig hinnéd.

Mert országcsaládból valók az Országhok,

A rozsályi kunok, a kusalyi Jaákhok,

Tudós Ráskayak, eszes Maróthyak Somlyai, ecsedi s egyéb Báthoryak.

Fája e családnak már ma kidőlt részben,

De emléke maradt hálás nemzedékben,

Méltó is, hogy róluk zengedezzen ének,

Hisz ők a hazáért, oly sokat tevének.

Láthatsz cziinerökben sárkányfogas éket Ez példázza, lehet, azt a vitézséget,

A mit Bátor Oposz — mikor voltunk bajban, Száz meg száz csatában mutogatott hajdan.

R. Vozáry Gyula.

*) Báthory István erdélyi fejedelem s lengyel király.

fegyverekkel harezoí ez a sima képű szent tábor. S végre is Ízlésem meg óv attól, hogy leghomá- lyosabb dolgait meglássam, önök elé tárjam s önöket is fölhányingereljem.

*

íme uraim, ha nem ismernék önök az ország ez időszerinti „névhamisitó bandáját“, megsúgom önöknek, hogy az nem más, mint Bánff.y miniszterelnök és miniszter társai. Nos hát, ennek „a bandának“ egyik tagja, Fehérváry Géza honvédelmi miniszter — talán olvassák is önök — mikor az erzsébetvárosi templom alapkőletétele alkalmával Dessewffy Csanádi püspöktől figyelmeztetve lett, hogy ő is tegye meg a szokásos kalapács ütéseket, azt válaszolva: „Non sum dignus“. Mi laikusok alig tudtuk elképzelni, hogy Mars e hatalmas vitéze miért tartsa magát méltatlannak a szent cselekmény végezésére. Páter Németh Gellért ur fejti föl előttünk a rejtélyt. Azért, mert „a szentszék őt kiközösítette érdeme szerint“.

Hm! Ő Felsége oldalán egy kiközösített tanácsadó! Ugyan ám nagyra tarthatja a 0 Fel sége a szentszék kiközösítését. Egyébként vajmi nagy ballépést követhetett el ő exeellentiája, hogy exkommunikálni kellett, hol a Schlauchok biboros szent süveggel ékeskednek mind máig.

*

De hiszen ez ne aggasszon minket. Utóvégre teljesen a „szentszék“ dolga, hogy kiket tűrjön meg környezetében, kiket nem. (Pro foro interno hány de hány elitéit deliquens legyeske- dik a „szentszék“ körül: annak csak Isten a megmondhatója.) Hanem örüljenek és örvendezzenek önök, mert ime csak napok kérdése, hogy mi magyar kálvinisták visszaöleltessünk a „szent atya“ áldó kebelére. Hiszen páter Németh Gellért urék már is „testvéreinkének titulálnak bennünket. Ezt a fölöttébb való megtiszteltetést pedig köszönhetjük uraim a következő epizódnak : A minap egy előkelő református ur egy társaságban — igy beszéli ezt páter Németh Gellért — igen gyalázólag beszélt a néppártról. — Meghallva ezt a társaság egy tagja, anélkül,, hogy vele disputáit volna, kihúzta zsebéből a „Mit akar a néppárt?“ ez. könyvecskét s e szavakkal adta át neki: „Látom uram, hogy a néppártot eddig csupán zsidó újságokból ismeri; legyen szives, ezt a kis könyvecskét átolvasni 8 azután Ítélni.“ Két hét múlva a két református vallásu ur ismét találkozott. „Nos hát olvasta a néppárti kis füzetkét?“ kérdé az egyik. „Olvastam — felelt a másik — s mondhatom, hogy az, a ki irta, a népnek igazi jótevője. Az Isten áldja meg érte ! — folytatta tovább — hogy eddig a mi niszterek, meg a képviselő urak mindennel törődtek, csak a szegény néppel nem, melynek verejtékkel keresett adójából húzzák zsíros fizetésüket! Most tudom csak, hogy a ki ellensége a néppártnak, ellensége magának a népnek is; mert a néppárt kivétel nélkül minden keresztény embernek, a katholikusnak csak úgy, mint az avangélikusnak és reformátusnak egyetlen barátja s igazi jóakarója s mert a néppárt azt akarja, hogy szeretett hazánk ne zsidó, hanem keresztény ország legyen.“ lg}’ beszélt a két református — mondja páter Nemeth Gellért — s ha már református „testvéreink“ is igy gondolkoznak a néppártról — folytatja —- hát ti katholikusok nem tartoztok-e hálát adni az urnák, hogy megszületett a néppárt? stb.“

Mi ugyan hajlandók vagyunk az egész epizódot mondva csináltnak tartani; de ha megtörtént is, annyit vagyunk rá bátrak megjegyezni, hogy: mi soha nem állítottuk, nem is állítjuk azt, hogy köztünk kálvinisták közt egyáltalán nem akadnának agylágyulásban szenvedő urak. Hjah, a század végét éljük s ha már a boldogult Em- pedokles ur idejében megtörtént, ma még inkább megtörténhetik, hogy „a végletek találkoznak.“

*

így találkozhatott „bizonyos“ Dr. Bakonyi Elek ügyvéd a „Magyar Néplap“ nagyon tisztelendő szent tollasaival s áthattatván emezek krip- togam illatárjától: sas szárnyakra kél szent hevületében az üdvhozó „Magyar Néplapért.“ Bizonyos, hogy jó adag maszlag telíti fejét, holott eként kóvályog a magas ideák fenkölt légkörében : „A „Magyar Néplap“ valósággal missiót teljesít. Ä hova behatolhat, ott tisztább világnézetet kelt, megjavítja az erkölcsöket, a legszentebb elvek magvait hinti szét, uj szellemet teremt, mely rokon Jézus Krisztus szellemével.“

(Hogy blasphémizál! Egyébként Judás meg egy tálba mártott a Mesterrel s aztán csókjaival

REFORMÁTUSOK, L A P J A.

halmozta el-. .». Nos, a szerencsés végletek évszázadok múlva is biztosan találkoznak.)

De halijuk csak !

„Mióta Lepsényi Miklóst a szegedi börtönigazgató gondjai alá helyezte a megrettent liberális hatalom, azóta a „Magyar Néplap“ ereje sokkal nagyobb, mint előbb volt ... Az Isten áldása se maradt el, mert Lepsényi Miklós szenvedésének öt hónapja alatt a „Magyar Néplap“ előfizetői több ezerrel szaporodtak. A pokolbeli ördög sötét gyűlöletét szivében hordozó dühös ellenség tehát nem ért czélt.“ De aztán még ez nem elég. „Jól értsd meg kedves olvasótársam, hogy miről van szó. Arról, hogy minden előfizetőnek három uj megrendelőt kell szereznie. Mit gondolsz, nem fog-e ekkor repeső szivvel fölkiáltani (a kiszabadult páter t. i.) ,.Nem szenvedtem méltatlanokért! Fájdalmaimért már itt kárpótolva vagyok ! Légy áldott kedves jó népem! Barátaim, testvéreim, magyarok és keresztények ! terjesszük a „Magyar Néplapot.“

Oh igen, terjesszük! Hadd halljanak a szent martyr szűz öröm krokodilt könnyei, ha végig futtatván az előfizetők ezreinek névsorát, látandja: mennyi obseurus ember vagyon még széles Magyarországon, a kiket oly könnyedén be lehet csapni! De kár volna tovább is nem játszani a lelkes reverendás nagy hazafit, holott sic itur ad astra! és a mi fő: igy gyülemlik rakásra az áldott jó .szagu péterfillérke!

*

Igen, páter Lepsényi maholnap kiszabadul penészes börtönéből. Óh, ez nagy nap leend hazánk ezer éves történetében. Magyarország millenáris „megváltója“ a szabad levegőre lép. Az impozáns nagy fogadó bizottság már-már alig várja az üdvözítő pillanatot, hogy tele torokkal fuvhassa „imádott vezérünk“ pet3’hiidtté sanyargatott tüdejébe a fenséges szabadság balzsamos levegőjét. És ezt a pillanatot előre megirigyelte a keresztény zsiron élődő zsidö-szabadkómüves tábor. íme Írva vagyon: „A tollforgató zsoldos csapat újságpapírból emelt bástyák mögé bújva, néhai jó Gedeon vezér haditaktikáját követve, füldobhártyát rengető ordjtozásba tört ki, hogy a fogadtatást • előkészítő szervező bizottságot meghátrálásra bírja.*

Hallották önök! . . Kérem figyeljék meg e hangot alaposan .'(Nekem úgy tetszik, mintha ez. a hang ama bizonyos patásé volna, a ki (!) nagy delicziával legelészvén a szemétdomb oldalán, hogy magát észre vétesse, szél közeledtél! nem éppen valami kellemetes zenei rythmussal szokta kiönteni belső hő érzelmeit. Hjah, nem csak a szerencsés végletek, hanem ime a nagy szellemek is találkoznak — szorultságban lévén. De hiszen — tudhatják önök — minden az Ízlés és a tapintat dolga.

*

Ily páratlanul fenséges Ízlést és tapintatot lehel az a megemlékezése is páter Németh Gellért uréknak, a melyben szerény lapunkat részeltetni vajmi kegyesek. A meg nem halt leányzóhoz hasonlítják. Ézzel megmutatják, hogy még ma sem pirulnak az evangyeliom szent küszöbéhez közeledni. Aztán igy szólnak: „Mindössze két tavaszt élt. A betegség romboló csiráját anyja méhéböl hozta magával. Temetése ékes kautus éneklése mellett ment végbe. Többnyire érdemes protestáns pásztorokból álló kar, égfelé irányított pisla tekintettel, meghatottságtól remegő hangon énekelte a Protestantismus egyik koronátlan zsol- tárosának alkalmi psalmusát:

„Az ember élete a fűhöz hasonló Máma kihajt s holnap leharapja a -— ló.“

Elég annyi a páratlanul fenséges izlég és tapintat festésére. A többiről hallgassunk. Még azt találná hinni páter Németh Gellért ur, hogy tanulni akarunk tőle. Pros pudor!

Csak még annyit, hogy megemlékezése végén olyanra kér bennünket a meg nem halt leányzóval szemben, a mit reprodukálni a mi toliunk és papírunk nem enged meg. Az ilyenek csak a féle reverendások agyában foroghatnak, a kikre nézve a tisztességes nők „noli me tangere !“

*

S ennek az Ízlésnek a propagálása végett ütik oly végetlen nagy lángolással a vasat szakadatlanul.

Ki van adva a jelszó: minden régi olvasó három uj előfizetőt gyűjtsön. „Néppárti“ pedig a következő utakon \ éli a szent czélt legbiztosabban elérhetőnek.

1-ször. A szerkesztőség egyelőre elégedjék meg a megrendeléssel, vagy is: hitelezzen- oka-