Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-09 / 26. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 2 szabadságra alapított államéletüket tovább fejleszthessék. (Helyeslés.) A mai ünnepély tehát határozott óvás a természeti törvénynek kényszere ellen. E virágzó város szabad polgárai tiltakoztak ellene.“ így az első na]). Igaz beszéd ez s méltó, hogy kikit tapsra ragadjon. De nem; várjunk a tapssal. Tartsuk fönt azt ama pompás kontradikció számára, mely mindjárt kiviláglik. Második nap a Szt. László társulat disziilésén elokvenskedik a kimagasló főpap. Itt már a királyi fő kegyúri jogról és ama viszonyról kíván szólni, mely annak alapján Magyarországban az egyház j és állam közt kifejlődött. S itt már mint kezében tiszta bortól gyöngyöző billikum, itt már nem Tisza Kálmán ül mellette, hanem Zichy Nándor, annál- fogva itt már ezenképen beszél vala:. „Az egyház kormányzása az egyháznak, mint vallási testületnek elidegenithetelen joga. Ezt kérdésbe helyezni annyit tenne, mint megtagadni tőle azt, a mit az állam sem vonhat kétségbe. Ez az ő fennállásának elválaszthatlan következménye és testületi joga, azért mint ilyen, nem az állam, hanem a természetjog védelme alatt áll. Ez szabadságának és önállóságának biztosítéka, sőt ez képezi ismertető jelét, mely őt más hasonnemü társulatoktól megkülönböztetheti. “ Ecce sacerdos magnus! Plaudite! . . . Elő az elösmerés koszorúját! Föl a fenkölt homlokra! Schlauch önmagát múlta felül. No lám, mig az ember a „Rózsabokor“-ban kvaterkázik, addig ember benne az ember, ember és valódi hazafi s ajkai a hamisítatlan khristianis- must tolmácsolják! Mihelyt azonban fölveszi a püspöki infulát, nyaka körül zsineg csavarodik, melynek végét Rómában fogják, s ez a hurok elfojtja benne a humánus embert, el a valódi hazafit, el a i hamisítatlan keresztyént s azt miveli, hogy az isteni gondviselés hatalmi ereje fölött a nyers természetjogot, a brutális erőt magasztalja s „az erősebbnek jogosultságát hirdesse“ a gyöngébb fölött, így Schlauch! így csalja lépre ma igazság-tói duzzadó ékes beszédével az eretnekektől s jebuzeu- soktól vegyitett díszes társaságot, hogy őt mint kiváló szónokot, tudós férfiút és nagy hazafit egekig magasztalja, — s aztán holnap ugyanazoknak módjukban legyen gyönyörködni amaz arany szerencsében, ti csak legfölebb az isteni gondviselés vezérlete és oltalma alatt állatok s mint ilyeneknek semmi jogotok arra, hogy a természetjog védelme alatt álljatok. Ez csak nekünk, az erősebbnek a jogosultságunk. Mi nekünk igenis jogunk van arra, hogy titeket, mint az isteni gondviselés alatt növekedett hitvány csemetéket elnyomjunk, ha tetszik tőből kiszaggassunk. A mi egyházunk fennállásának elválaszthatatlan következménye és testületi joga minden szabadságra alapított életet tovább fejlődésében megakadályozni. Mert az igazi szabadság, csak ott tenyészhetik, hol a mi fölöttünk védelmi paizst tartó természetjog uralkodik, ott pedig nyilvánvaló, hogy csak az erősebbnek van létjogosultsága. S ez az erősebb mi vagyunk. De hiszen hol is itt az ellenmondás? Oh, persze hogy sehol. Hiszen az egész csak káprázatos látszat. Schlauch első napi beszédében csak a premissa volt ügyesen felállítva, a miből önként következik a második napi természetes deductio. Schlauch mindenkép hü volt magához, hü egyedül idvezitő egyházához. A máglyák, a kinpa- dok, szt. bertalan éji fegyverek mind megannyi a természet által nyújtott eszközök valának az „egyház“ kezében, ezek valának szabadságának és önállóságának biztosítékai, sőt ezek képezik ösmer- tető jelét maiglan is, melyek őt más hasonnemü társulatoktól megkülönböztethetik. „Ezt kérdésbe is helyezni annyit tenne, mint megtagadni tőle azt, a mit az állam sem vonhat kétségbe.“ Nos, egész az őszinteségért hálával tartozik TÁRCZA. Protestáns gyermekek a római katholikus zárdákban *) A pogányság történetéből olvassuk, hogy a sötét hajdankorban a szülök gyermekeiket megáldozták az istenek oltárain, hogy azoknak haragját kiengeszteljék, kedvét pedig megnyerjék. Most pedig mily különös dolgot látunk: a keresztyén szülők Róma bál- ványainak lábaihoz és templomaiba küldik gyermekeiket a nevelés czégóre alatt! Mig a pogány szülő gyermekének csak földi életét vette el, addig a keresztyén szülő a legtöbbször örök életét teszi tönkre gyermekének. A pogányok eljárása érthető ; azok hitték, hogy isteneik mindenhatók és szentek; hogy azok kormányozzák a világot; és hogy azok megáldják mind az áldozatot, mind az áldozót. De hol van meg az értelem a protestánsok eljárásában, kik gyermekeiket a pápa oltárára hurczolják áldozatul. Hiszi a protestáns a pápa szentségét, avagy hiszi, *) Részlet az „Ötven év a római katholikus egyházban“ czimii miiból. hog}r a pápa legfőbb és csalhatatlan hatalommal kormányozza az értelmi világot? Ha hiszi, miért nem borul a pápa lábaihoz ö maga? A protestánsok, kik e tekintetben vétkesek, azt szokták mondani, hogy őket a kollégiumok és zárdák igazgatói azzal nyugtatták meg, hogy ők a vallásos meggyőződést tiszteletben tartják és semmit se tesznek, vagy mondanak, a mi gyermekeik vallását elvenné, vagy megrendítené. Első szüleinket nem szedte rá rutabbul ámító szavaival a kígyó, mint a protestánsokat rászedik ma ámító ígéreteikkel Róma papjai és apáczái. Én magam voltam a tanúja, midőn igazgatónk egy New-York állambeli bírónak a fentebbi ígéretet tette s alig nehány nap múlva, ugyanazon igazgató, tisztelendő Leprokon ur igy szólt hozzám: „Ön tud egy kissé angolul, ez az ifjú pedig francziául s igy meg fogják érteni egymást. Igyekezzék öt megnyerni barátjának s aztán áttériteni a mi vallásunkra. Atyja igen befolyásos ember volt az Eegyesiilt Államokban, ez az egyetlen fia s roppant vagyonának örököse. Ez az áttérés nagy előnyöket vonhatna maga után egyházunkra, a szomszéd köztársaságban.“ Mire igy feleltem: „Elfelejtette ön az Ígéretet, a mit ez ifjú atyjának tett, hogy se nem mond, se nem tesz soha olyat, a mi ezen ifjú vallását megrendítené, vagy elvenné ?“
