Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-30 / 29. szám
KEFOKMÁTUSOK LAPJA 5 E feltételek közül egy sem áll ; hanem igenis áll az, a mit itt többen tudunk s a mit most e. megyénk reputatiója érdekében közölni jónak látok, hogy t. i. Szigethy G-y. urat a boszu és kissé akadékos természete vezeti sokszor megfontolatlan tettekre, melyről magánúton jóakaratulag figyelmeztetve lett már, de ugylátszik hasztalan. Minden tettnek, ha előzményeit- ismerjük, más érdeme lesz előttünk, így Szigethy Gy. ur, miután pályázatát a n.-károlyi káplántanitóságra nem tartotta érdemesnek felszerelni egyébbel, csak főnöke, az esperes pecsétjével (risum teneatis) — a nagykárolyi e. tanács által méltán negligáltatván: kitölteni akarja boszuját a lelkészen, elnevezvén „nyílttériben „világ- bolonditónak11 (L. N.-Váradi Hirlap 1ÍB. sz.) s annak megválasztott fián. Ugyanezen ügyben előzőleg az e. m. közgyűlés határozván (köztudomás szerint az esperes intézkedését megváltoztatván) volt bátorsága e határozatot hozó gyűlés többségét hivatalos levelében (nálunk ilyen is megterem, hogy az „esperes ur helyett és nevében11 káplánja ir hivatalos levelet!) „az erkölcsnek gyengéd arczul ütésével11 vádolni stb.; aztán a Dbr. Prot. Lapban törvénytelennek tünteti fel a határozatot, s miután felszólalásait senki czáfolatra sem érdemesítette nyilvánosan: e körülményben az ö megdönthetien képzelt hatalmát s igazságát látva, még nagyobb vérszemet kapott s előveszi a m.-szálkái pres- byteriumot s az őt (illetve esperesi hivatalt) két Ízben hasztalan keresett s hivatalos ügyben odamenetelét előre jelzett küldöttségét s a miért ő t délután merészelték felkeresni s otthon nem találván, (-- névnapon volt —) e felett megütközésüknek másodizbeni sikertelen odautazások alkalmával kifejezést merészeltek adni: lehordja hivatalos levélben műveletleneknek, részegeknek stb. A szálkái presbyterium is, mint hiszem, ez ügyet az illetékes forum az e. m. közgyűlés fegyelmi eljárásának tartja fenn, miképen a többi ügyek is ott fognak megoldást nyerni. Szigethy ur azonban mindezt vagy nem gyanítja, vagy ily fegyelmi eljárást ellene lehetetlennek tart s mintha az egész egyházmegye szellemmi és anyagi felügyelete az ő (n. b. „esperesi káplánnak“ czimezgeti magát11) személyére volna bízva, bosszújától vezettetve „botrányos esketéseket* fedez fel s tol ki világ elé egyházmegyénkből, mielőtt be lenne igazolva. Az ily ügyeknek is meg van a maga illetékes helye s hisszük, hogy valóság esetén az e. megye tudni fogja kötelességét; de hogy épen Szigethy ur emeli fel szavát, ez sokat levon a dolog meritumából. 0 az egyházmegyéhez nincs hozzáforrva. Ha itt nincs kilátása, megyen jobbra, vagy balra; igy nem is viseli szivén az egyházmegye jó hírnevét; sőt talán, mert még eddig érdemei jutalmazást (parochia) nem találtak; az egyházmegyén is bosszúját akarja tölteni s a hol csak lehet gyalázni. 0 nem érzi azt, úgy látszik, hogy midőn egy — világ szerint elég tiszteletben s becsülésben álló paptársat, e. megyénk legnagyobb gyülekezetének lelkipásztorát világbolond itó- nak titulál: ugyanakkor a többieknek arczába szökik a vér s midőn egy ifjú káplán elég meggondolatlan egy csaknem félszázad óta szolgáló öreg paptársat rágalmaival meghurczolni: — még ha teljes igazsága volna is — megvárnák tőle a spártai szerénységet s az oly dolgokban, melyhez semmi köze, a be nem avatkozásnál. B. Móz. 19. 32. Vagy talán ez s ehez hasonló eljárással akarja megszerezni gyülekezeteink előtt a népszerűséget? Csalódik! Az ellenkezőt elérte vele : mert ki önmagát, hivatalát s hivataltársait, sőt a pregbyteriumokat sem becsüli meg kellően, hogyan várhatja, hogy ugyancsak őt becsüljék! Higyje el, hogy szerénységgel s mások tiszteletével sokkal többre lehet menni; valamint elhiheti azt is, hogy legyen bár valaki „esperesi káplán,“ azért még sincs feljogosítva az e. megyei gyűlés jogerős határozatáról gyalázólag beszélni, az azt hozókat erkölcstelenséggel vádolni megtorlás nélkül; nincs feljogosítva magán bosszúja kielégítésére feláldozni az e. megye jó hírnevét. Ily eljárás megrovandó volna illetékes egyéneknél is, önnél pedig határozottan elítélendő s hiszem, hogy ezt megfogja hallani a fegyelmi bíróság ítéletéből is, hova már egy ügye be van adva, kettő pedig ezután be fog adatni. Hjah! „A bosszú kard markolat nélkül, minél erősebben sújtunk vele, annál nehezebben sebezzük meg önmagunkat.11 (Eötvös J.) N.-Ecsed, 1892. jul. 15. Berey József, ev. ref. lelkész. Levelezés. T. Szerkesztő ur l B. lapja egyik közelebbi számában szives volt megemlékezni a császári gyülekezetről, melyben mindhalálig ragaszkodnak a hívek volt h. lelkészükhöz, Garcsik S. Istvánhoz s már két Ízben sem választottak a hivatalos jelöltek közül, sőt most, mivel az egyházmegye által berendelt egyén, valamint a többi jelölt is mind lemondott, illetve visszalépett: uj pályázat van a dun. túli prot. lapban hirdetve. Jól esett olvasnunk azt a rövid de találó reflexiót, mit az esethez fűzni méltóztatott, annál inkább, mert fájó szívvel látjuk azt a szörnyű gazdálkodást, a mit gyülekezeteinkkel visznek végbe. A gyülekezet meghalhat valakiért a pásztorok közül, az nem mehet oda, mert a törvény nem engedi, a mint azonban az egyházi hatóság akar valakit valahová, mindjárt lehet, ha a törvény nem engedné is. Két szomorú példát mondok, csak a közelmúltból. Körmend, ugyan e kerületben, a kicsiny őrségi traktusban, II. oszt. eklézsia lenne. Mikor megüresült a kombinative, úgy csinálták meg a dolgot, hogy az összes naturalék helyett készpénz fizetést szavaztak meg, annyit, a mennyit az eklézsia harmad osztályba szállhatott alá, hogy bizonyos egyén pályázhasson ; ezt a keszpenzfizetest jóváhagyásul beterjesztették az egyházmegyére. Az esperes a pályázatot csakugyan erre a kombinált dij- levélre hirdette meg, meg is választott a gyülekezet egy olyan káplánt, a ki jeles egyén ugyan, de törvény szerint II. osztályba minősítve nem lett volna. Az egyházmegyei közgyűlés aztan, jóval később, a választást helyben hagyta, a dijlevelet pedig visszaállította a régi alapra. Vámos, ugyan másod osztályú eklézsia. Megtire- sülvén, olyan egyén is pályázott, a ki még forcirozva sem volt oda minősíthető. A pályázat után adott be „isteni sugallatra“ az eklézsia kérvényt, melyben a dijlevél megváltoztatását kérte. Kérése ugyan méltányos volt, de e kérvény által huzatott el az ügy addig, hogy a mai minősítési törvényben kiszabott időt az illető egyén elérte s aztán ki is lett újra jelölve, meg is lett újra választva. Hozzájárul ehez még, hogy igen kétes irodalmi sikereket állapítottak meg, hivatalból az illető egyén számára, csakhogy elnyerhesse azt a helyet, melynek még meg sem választott lelkészét az egyházmegye egy évvel előbb, egyházmegyei levéltárnokká választotta s épen a választott egyénnél voltak már ismét egy évvel élőbbről az egyházmegyei levéltárban levő összes iratok rendezés végett, Megjegyzem, hogy magam is pályáztam e helyre, de csupán a tények ismerete késztet a felszólalásra.
