Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-08-06 / 30. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 A „societé nationale d’ evangelisation“ ez. egylet felhivja a keresztyéneket, hogy az ország evan- gelizálása érdekében álljanak az egyesület mellé, sorakozzanak Jézus Krisztus, a testvériség közös atyjának lobogója alá, mert Francziaországban sohasem volt nagyobb a pápa hatalma s az ország már régen lebeg az ultramontánizmus és atheizmus között. — Németország. A koblenzi gimnáziumot kath. alapítású és jellegű intézetnek tartják a német katho- likusok s most nagy szemrehányással emlegeti a koblenzi Volkszeitung, hogy e gimnázium 8 tanára közül 5 protestáns vallásu, 1 pedig ó-katholikus. Mutassanak — úgymond — csak egyetlen lutheránus gimnáziumot egész Poroszországban, melynél csak egy katholikus tanárt is alkalmaztak volna.“ — Bizonyosan olyan lehet annak az iskolának a kath. jellege; mint a budapesti egyetemé. — Olaszország. Rómában a jövő évben lesz a pápa püspöki jubileuma s az olasz királyi pár ezüstmenyegzője. — Ezek az istentelen “szabadkőművesek folyton rivalizálnak — mondja a kenetteljes ajkú kath. sajtó- Hogyne ? mikor most is négy olasz miniszter tagja a szabadkőműves nagy páholynak ? Koldus papok/1') Bármily hihetetlennek látszik is, mégis tagadhatatlan tény az, hogy annak a magyar katholikus egyháznak, mely dúsgazdagságára nézve Európában páratlanul áll — — koldus papjai is vannak. Hiába mondják ki a kánonok, hogy az egyházi vagyon a szegények öröksége — „Bona Ecclesiae sunt patrimonium pauperum“: ezzel az örökséggel mindeddig úgy gazdálkodnak, hogy épen a szegények kapjanak belőle legkevesebbet; hiába rémiti a biblia a gazdagokat azzal, hogy még a teve is könnyebben átbujhatik a tü fokán, mint a gazdag a mennyország kapuján, tényleg ott vagyunk, hogy még a magyar katholikus papság között is, a hol pedig a szent könyvnek megfelebbezhetetlen tekintélyben kell állani, *) *) A ..Pesti Hírlap“ czikke. a kor egyik legvégzetesebb csapását, azt a szertelen birtokaránytalanságot látjuk megcsontosodva, melynek láttára lehetetlen a nagynevű hippói püspök sz.- Ágoston szavaival föl nem jajdulnunk: „kenyeret kér embertársad — s a te lovad arany zablát rág!“ — „Panem postulat homo — et equus tuus mandit sub dentibus aurum!“ Ez a helyzet ma s ez teremtette meg s tartja napirenden már évtizedek óta a kongnia kérdését mindannak daczára, hogy már csaknem félszázados, szentesített törvényünk van, mely a papok ellátásáról gondoskodik. Valóban rohamosan tudunk haladni — rák-tempóban. Eljutottunk oda, hogy kérdésessé teszszük az 1848. XX. t.-cikk érvényességét s jámbor együgyüséget hazudva, törjük a fejünket, hogy ugyan mikép is kellene valahára végleg gondoskodni azokról a szegény plébánosokról, a kiknek annyiok sincs, a mennyiből tisztességesen megélhetnének ? S ki fejti meg azt a talányt, hogy ennek a példátlan állapotnak fő-fő tényezői között ott találjuk legelső sorban a magyar katholikus püspöki kart, melyről pedig még az iskolás gyerek is tudja, hogy nála a fejedelmileg pazar bőkezűség oly hagyományos erény, melyet egy ezredév története magasztalva hirdet! ? Annál érthetetlenebb ez, mert ugyanazon püspöki karnak annyira szivéhez forrott a lel- készkedő papság sorsa, hogy például 1858-ban, a mikor tehát az absolut önkény uralkodott, még ezzel a törvénytelen hatalommal s a római kúriával is alkura lépett s három milliót meghaladó tőkével megváltotta azon régi törvényeken alapuló kötelezettségét, mely szerint a várerőditések költségéhez, meg a „cassa parochorum“ gyarapításához évi összeggel tartozott járulni. De ez a törvénytelen lépés oly nemes gondolko- zásu testületben csak lelki furdalást okozhat s valóban nem is hitte magát ezen botlása után sem ama kötelezettség alól feloldozottnak; azóta is folytonosan iparkodott és iparkodik a lelkészkedő, szegény papság helyzetén segíteni; sőt találkozott egy Rosko- v á n y i Ágoston is, a ki a nyitrai egyházmegye hetven plébániájában állandó fizetést rendszeresített a plébánosok részére, úgy hogy a s t o 1 á r i s jövedelmek megszüntetésével ingyen teljesítsék a lelkipásztor kodáshoz tartozó összes kötelességeket s csak azoktól szedjeEgyik legjobb barátom volt a grádusunkban első jeles, ( épen abban az évben lett eltörölve a kitűnő) ki patristám is volt, születésére nézve velem egyenrangú ; igy csak az a kis külőmbség választott el, hogy ő r. kath. én pedig református voltam, a mi legkevésbé sem feszélyezett bennünket s hűségesen kollegáknak neveztük egymást. Feledve lett, hogy előbb, mig én a ref. gimnáziumba jártam, folytonos harcz volt közöttünk kis diák korunkban s nem gyanítottuk azt, hogy később holmi elkeresztelési vita ismét felújíthatja a régi har- ezot — pennával. Az említett jó barátom, — nevezzük diákkorában kapott nevén Pirók-nak, — megérdemelte nevét, mert arczán az egészség rózsaszín pírja mindig ott piroslott; csupa élet, csupa egészség; öröm volt rátekinteni s bizalmasan megsimogatni bársonypuha ar- czát, melyről még borotvával nem kellett eltüntetni a vallás ellenes bajuszt és szakáit. Ifjú volt még, ártatlan kedélylyel, önzetlen nemes szívvel, keblében szent elhatározással az egyháznak szentelni életét. ítéletében igazságos, véleményében elfogulatlan, alapos, szeretetében valódi mesterkéletlen melegség : mind oly szép tulajdonok, melyeknél fogva irigység nélkül, bizalmasan közelítettünk hozzá s büszkeségünket képezte, barátsága. Az érettség után elszéledtünk, ki erre, ki arra az ország minden részébe s Pirók kollegát felküldték theologiára Pestre, mint kiváló tehetségű tanulót, a mi elismerés és kegy volt reá nézve, mert holmi egyszerű falusi plébániára kandidáltalak elég volt az otthoni semináriumi képzés is. £ Nyolcz évig mit sem tudtunk Pirókkal egj^más- ról. Yéletletlenség lehetett, hogy egymásnak lakhelyét s czimét nem ismertük. Más Kollegától a bécsi Páz- máneumból is gyakran vettem levelet, Az ember szive vonzódik szülőföldje felé s igy én is megyémbe jöttem káplánnak s itt nyertem papi állomást oly hehren, moly egyúttal a kath. püspöki megyéhez tartozott. A helybeli plébánossal jó indulatu tisztelet kapcsolt össze s mind müveit emberek a társaságban úgy, mint egymás közt (kártya, quaterka) kedélyesen eltöltő ttíik az időt. Vallásos dolgok felett nem vitáztunk, sőt előzékenyek voltunk egymás vallásában a jót elismerőleg felemlítve, a többieket bölcsen elhallgatni. De térjünk a tárgyra. A megyés püspök káplánnak odarendeli Pirók kollegát. Epen ebéd után ledülve olvasgattam, midőn kopogtatás hallatszik s belep egy összeaszott, meggörbült, sápadt alak, fekete reverendában.
