Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-30 / 29. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA Többek között ezeket mondja : Vájjon nem látják, nem tapasztalják-e minden lépten nyomon, hogy már azok a leányok is, a kik a polgári s felsőbb leányiskolát bevégezték, legnagyobb részt ép oly kevéssé alkalmasak a háztartás ésszerű vezetésére, az otthon józan kormányzására, mint a gyermekek helyes nevelésére ? Hát azok a leányok, a kik gymnasiumot fognak végezni s tizen- nyolcz, tizenkilencz éves korukban kerülnek ki az iskolából, hogy lennének mindezekre alkalmasak ? Hogy a ház királynői lesznek, azt elhisszük, de hogy a gymnázium bevégzése után oda állanának a tűzhelyhez levest főzni; a teknőhöz a mosást gyakorlatilag megtanulni; a varróasztalkához foltozni; a baromfiudvarba szárnyasokat nevelni; a gyermekszobába a gyermekek szivét, értelmét képezni — azt annál kevésbbé hisszük, mert hiszen mindezt már azok a müveit kisasszonyok sem akarják megtenni, a kik a felsőbb leányiskolából kerültek haza; hiszen már ezek is egy légió igényt, urhatnámságot, munkakerülést hoznak magukkal az intézetből haza. Tisztelet a kivételeknek, de tessék megkérdezni a férjeket, hogy azok a felsőbb iskolákat végzett nők megtudnak-e élni, a szakácsné, a szobaleány, a szolgáló, a fodrászné, a varrónő, a mosónő, a vasalónő, a divatárusnő stb. stb. nélkül? Tessék őket megkérdezni, hogy fontolóra veszik-é a férj jövedelmét akkor, a midőn egy-egy fényüzési, divatos czikk beszerzéséről van szó? Száz férj közül kilenczvenkilencz nemmel fog felelni! Ebben rejlik az oka annak, hogy a férfiak fáznak a házasságtól, hogy fehér holló a szerelmi frigy s hogy a pénzkérdés tolul még a szivbeli dolgoknál is az előtérbe. S vájjon mit válaszolnak a mamák, ha e tekintetben szemrehányással illetjük őket ? Azt mondják, hogy „mi jót akartunk, mi azon voltunk, hogy leányunk tanult, müveit legyen s azután, amit Jancsika meg nem tanult, bizony nehezen tanulja azt meg János!“ Hát bizony a gymnáziumot végzett kisasszony még kevésbé fogja azt megtanulni! A mi anyáink és nagyanyáink nem jártak felsőbb leányiskolába-s gymnáziumba és azért nemcsak müveit és okos nők, hanem jó háziasszonyok s jó anyák is valának! Az igaz, hogy az asztronómiában, a geometriában, a fizikában s a mathematikában nem valának olyan jártasok, mint a mi mai feleségeink s leányaink, de a válóperek, az öngyilkosságok, a sikkasztások s az agglegények száma sem vala oly ijesztő nagy, mint ma; az erkölcstelenség pedig meg sem közelitette a mai állapotokat s a gyermekek ápolása, nevelése sem vala a cselédekre bizva úgy, mint ma. Nem leánygimnázium kell nekünk tudós tanférfiak, hanem házias, szorgalmas, takarékos nők. Ilyeneket neveljetek Magyarország számára s nem lesz szükség a nők keresetképességén törni a fejeteket, mert képesek lesznek kijönni azzal, a mit a férfiak keresnek. Ez esetben nem kell majd a szülőknek aggódni leányuk jövője miatt, elveszik azt majd vagyon nélkül is. Az a leánygimnázium' nagyon is korai szülött még nálunk Magyarországon ez még semmiféle jogosultsággal sem bir. Ne vezettessék tehát magukat a szülők s a leányok a leánygimnáziummal félre, hanem a polgári, avagy a fölsőbb leányiskola bevégzése után gyakorolják magukat lelkiismeretesen, testtel-lélekkel a házi teendőkben, a takarékosságban, a fényűzés kerülésében s akkor boldogabbak leszünk a jövőben mindnyájan, mint ma. Tudomány és munka. A magyar társadalomban még ma is a litteratus, diplomás embert tartják valódi nadrágos embernek, vagyis urnák. A földbirtokos gentry született diplomás ember, azaz ur. A többi aztán tisztviselő, ügyvéd, tanár, pap, hivatalnok, doktor stb. Ezt számítják a honorátiorok osztályának, a müveit magyar közép- osztálynak, mely az államfenntartó oszlopa. E megrögzött hibás vélemény, ez a vérünkbe átment köztudat aztán megtölti a gimnáziumok termeit zsuffolásig. Mind ur akar lenni gyermekeinkből. Elvétve akad egy-egy szüle a honorátiorok osztályából, a ki fiát valami szakiskolába adja. Mert a kereskedelmi, ipari, gyárüzleti szakpályát még mindig kevésre becsüljük. Hozzájárul még az is, hogy könnyen és kényelmesen akarunk élni, inkább vagyunk szegények, mint dolgozzunk. Sokszor elmondott, de nem követett igazság az, hogy a munka nemesiti az embert, a nemes levelek pecsétjét ma az ember a munkától feltört tény erében hordja. Az üres czimet, a hiú rangot többre becsüljük a munka által szerzett függetlenségnél s az azzal együtt járó vagyonnál. A végzett földesur dandy fia üres zsebbel, üres fővel átlegyeskedi az egyetemi éveket s megvetően néz a lateinerre, vagy arra a kék bluzos gyárigazgatóra, a kinek több intelligentiája s több vagyona van, mint a dandy összes őseinek volt. Parvenünek nevezi azt, ki verejtékes munkája után meggazdagodott. Hát bizony ez azt mutatja, bog)' még mindig bennünk van a keleti vér s az ázsiai hajlam — legalább társadalmunk azon rétegében benne van, mely ur akar lenni s lenézi a munkát. Nem kicsinyeljük a tudományt, sőt állitjuk a szentirásssl, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való. Első sorban helyezzük a tudósokat minden nép között s előttük tisztelettel kalapot emelünk. De a tudomány után második helyre a munkát tesszük. Templom, iskola és műhely — e három teszi a népet nagygyá, erőssé, hatalmassá, Ősi agrikulturánk, iparunk, kereskedelmünk érzi a munkás kéz hiányát s a gimnáziumok folyton szaporodnak és tömve vannak. Ez nem egészséges állapot. Ezen segiteni kell mielőbb. Segítsenek rajta azon szülék, kiknek fiai hanyagság, vagy tehetséghiány miatt nem képesek a gimnáziumi követelményeknek megfelelni. Quo usque . . . . ?*) Különös színben tűnhet fel sokak előtt a nagykárolyi ev. ref, egyházmegye, melynek közgyűlésével s egyes eseményeivel, most Marius keservével, majd Cicero dühével feltűnően foglalkozik, hol ál-, hol saját neve alatt tiszt. Szigethy Gyula ev. ref. segéd- lelkész. Az a tény, hogy nagyfontosságunak látszó (Lásd „Egy botrányos esketés“ c. lap 26. számában) s egyes lelkésztársunkat s világi férfiainkat pellengére állító (Lásd „Nagyváradi Hírlap“) f. é. 113. sz. Glaudius — Szigethy Gy. ur foglalkozik: három feltételt enged meg; nevezetesen vagy a többieknek ehez nincs erkölcsi bátorsága, vagy nincs kellő tudomásuk, vagy Szigethy Gy. egy oly magasan kiemelkedő oszlop- férfiú, ki mellett a többiek fejbólintva némulnak el. *) Nem szivesen engedünk helyet lapunkban a polémiáknak! mert azok a lap renomuéját alászállitják s közérdekű tárgyakat szorítanak ki a lap keretéből. Hogy ez egyszer kivételt teszünk, az onnan van, mert a nagykárolyi egyházmegyében felgyülemlett ártalmas gázoknak ki akarjuk nyitni a nyilvánosság szelepét, hadd toluljon ki rajta a felesleges gőz feszereje. Azzal a megjegyzéssel, hogy a nt. esperes ur netaláni helyreigazító sorainak is tért nyitunk, közöljük B. J. barátunk ezen czikkét. Szerk.
