Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-24 / 50. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA 1 frt 30 kr, Rápolt 1 frt, Riese 80 kr, Sályi 80 kr, Sima 10 kr, Sonkád 20 kr, Számos-Becs 1 frt, Sza- mos-Dob 70 kr, Szamos-Ujlak 1 frt 34 kr, Szatmár 7 frt, Szatmár-Németi 5 frt, Tatárfalva 50 kr, Tisza- Bees 3 frt, Tisza-Kóród 70 kr, Tnnyog 1 frt, Tyúkod 4 frt, Zsarolyán 1 frt 66 kr, Jánk 45 kr, Vámos- Oroszi 1 frt 50 kr, Vetés 2 frt 6 kr. — Teljes ősz- szeg 86 frt. Kelt Vetésen, 1892. deczember 19-én. SZARKA BOLDIZSÁR, esperes. LAPSZEMLE. , — A vallásháború stratégiáját hirdeti a „Magyar í Állam.“ Azt javasolja újabban, hogy a katholikusok! a királynál peticzionáljanak a polgári házasság ellen és a püspökök testületileg vonuljanak a felség elé és igy kérleljék, hogy ne engedje meg a polgári házasság behozatalát. — Nos, megtehetik a reverendissi- mék, de mi nem hisszük, hogy hatása lenne a „Magyar Állam“ heczczelésónek és a vallási béke ellen való agyarkodásának. Mindig reméljük, hogy hazánk józan katholikusai belátják, hogy a vallási harcz tel- j jes kitöréséből legfölebb csak Dr. Hortoványi uréknak volna haszna, de senki másnak. Valaminthogy azt is tudja minden józan ember, hogy mily hatása és nyo- matéka van nálunk az efféle monstre-peticzióknak, a minőt a „M. Á.“ akar a felség elé juttatni. Hisz volt rá példa nemrég, a mikor a képviselőház egyszerűen ad acta tett egy ilyen monstre-peticziót. Pedig akkor még nem is Wekerlének hívták a miniszterelnököt. — A „Magyar Hírlap“ egyik közelebbi számában „Polgári házasság és kongrua“ ez. alatt nagyon megszívlelendő dolgokat mond el. Nincs terünk bővebb kivonatolásra, csak röviden jelezzük konklúzióját, mely szerint ha a polgári házasság életbe lép, szükséges „egész erővel kézbe venni és megoldáshoz juttatni a lelkószkedő papság jogos kérdéseit, a kongrua, a párbér, kepeváltság stb. egész részleteit. El- odázhatlan immár ama hazafias kötelességekkel szemben, a melyet papjainktól megkövetelünk; elodázhat- lan a nép adózó terheinek rendezése szempontjából is, — elodázhatlan a papi állás erkölcsi nívójának fentartása érdekéből is, — de elodázhatlan a tervezett egyházjogi reformok nyugodt keresztülvitelének érdekéből is.“ — Az alapos czikket György Endre irta, de maga Horváth Gyula is teljes mértékben osztja azt, megtoldván azzal, hogy „a kormány és többség egyházpolitikai programmjának komoly megvalósítási szándékát mindaddig kétkedéssel fogadjuk, mig a papság megélhetésének biztosítására szükséges lépéseket részint nem kezdeményezi, részint az állam maga megoldás végett kezébe nem veszi.“ Őszinte jóakaró szavak. Vajha lenne foganatjuk! — A „Dunántúli Prot Lap“ 48-ik számában Reflexiók feliratú vezérczikkben a prot. tanárok mostoha anyagi helyzetét fejtegeti. Ma a prot. tanárnak legmagasabb fizetése 1500 forint, ebből a tanár a mai társadalmi viszonyok között meg nem élhet. „Különösen akkor — úgymond — ha már több gyermekét kénytelen más városban neveltetni (elég luxus, ha egy tanárnak több gyermeke is van), vagy a fővárosban, vagy (mivel hozomány hiányában leányai férjhez menésére alig gondolhat) valamely vidéki praeperándiában, a hol az évi rendes dij 215 frt, de a rendkívüli elég biztosan fölmegy 300 írtra s ha esetleg még egy gyermekére kell legkevesebb számítással 200 irtot költenie, akkor az összeget elvonva 1500 írtból, mi marad a többi gyermekre, a szülőket nem is számítva . . .“ stb. Hát ez bizony igaz. De az is igaz, hogy ma senki sincs megelégedve anyagi helyzetével. Ä református tanítók, lelkészek, tanárok, a megélhetés ! módját, az anyagi existencziát kérik a ref. egyháztól, mert a haladó kor változott viszonyai között a régi időben megállapított fizetésből megélniük nem lehet. ; A tanítók 600 frt minimumot kérnek. S ha meggondoljuk, hogy a legegyszerűbb faluhelyen is szerfölött | megdrágult az életmód, akik ismerjük a falusi viszonyokat, nem is tartjuk soknak, sőt kevésnek a 600 frtot egy intelligens család megélhetésére, ha a családfő egész nap hivatalával van lefoglalva. Azonban hány egyházunk van, hol a 300 frt minimumot sem lehet kiszorítani a hívek szegénysége miatt? A lelkészt állomások közt 700 van olyan, melynek javadalma alól van a 600 írton. A zsinat nem is akart egyebet elérni, mint azt, hogy ezen állomások 600 frt minimumra feljavittassanak s erre mintegy 140 ezer frt évi fedezet lenne szükséges. Már ha meggondoljuk, hogy a falusi papok és tanítók is családos emberek, gyermekeiket ezek is szeretnék neveltetni, — ugyan hogy élhetnek meg ezek, ha két gyermek neveltetésére 4—500 forintot kell kiadniok ? Úgy élnek, hogy az nem is nevezhető életnek, csak nyomorúságnak. S ilyen papi, tanítói karral, melynek anyagi exissencziája hiányzik, nem fog egyházunk szembe nézhetni a vallásszabadság fényes napjával. Ilyen gyenge népvezérek mellett csatát nyerni nem lehet. A református tanárok aránylag még jobb helyzetben vannak. Nem állítjuk, hogy a városi viszonyokhoz mérten eléggé jól volnának fizetve, . de ösz- szegezve a városi életmód előnyeit és hátrányait; legalább tisztességes existencziájuk van. A ref. egyház hatóságai az utóbbi időben csaknem minden gondjukat az iskolákra fordítják, a prot. áldozatkészség forrása csaknem kizárólag az iskolák javára buzog, — nagy egyházaink százezreket áldoznak a tanügyre, mig a vallásos erkölcsi czélok elmellőztetnek . . . S tanárainknak nem soká kell várakozniok, hogy jogos igónjmik kielégittessenek, mert középiskoláinkat sarkalják s versenyre hívják a hasonfoku állami intézetek. Mig papjaink és tanitóink a 600 és 300 frt minimum mellett előreláthatólag évtizedekig fognak megmaradni, illetőleg vegetálni. — A „Protestáns egyházi és iskolai Lap“ 54-ik számában György Aladár ir egy vezórczikket „A magyar ev. reform, egyház híveinek megoszlása“ czim- mel. Miután kimutatja, hogy a „magyar vallás“ hívei túlnyomóan az alföld nagy községeiben vannak tömörülve s a 2.212,663 református lélek egy hatodrésze, vagyis 362,815 lélek 20 alföldi városiján lakik, mig az ország különböző részeinek góczpontjain, mint Pozsony, Kassa, Szeged, Temesvár, Nagy-Szeben stb. csak nagyon kevés reformátust találunk, — ebből azt következteti, hogy a „magyar vallás“ nem végezheti nemzetiségi tekintetben állami misszióját s nem végezheti addig, mig az intéző körök a nemzetiségi góczpontokat különös figyelembe nem veszik. Egyik teendő czikkiró szerint az volna, ha az oly városokat, mint Arad, Szeged, Nagy-Szeben, Zilah, Deés, Torda, Nagy-Bánya, Temesvár, Losoncz, Veszprém, Brassó, Kassa stb. esperesi székhelylyé tennék, ez hasznos volna az egyháznak, de hasznos a magyarságnak. „Bizony-bizony nem közönyös dolog — úgymond — hogy a nemzeti egyház tekintélyét ütött- kopott falusiak képviseljék, különösen hatalmas emberekkel szemben.“ Ne te ne!!., falusi pap, falusi esperes! elébb Hegedűs Sándor, azután György Aladár állanak neked, arczul ütnek, hátba böknek, hogy miért is nem lakói városban, hol nehány bankigazgatóságban kiművelhetnéd magadat számbavehető emberré, vagy épen országos pedagógussá. Ránk jár a rúd, t. falusi pap kollegák, ütött-kopott palástunkat tépásszák némely jó urak. Szerencse, hogy a mi számbavehető uraink s vallásos érzésű híveink többnyire szintén falun laknak. Ne féljenek uraim, az ütött-kopott
