Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-10 / 35. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA o — Az erdélyi „Protestáns Közlönyében olvassuk ezt az interpellácziót: „Nagytiszteleti! Szerkesztő Ur! A közelebbi évek valamelyikében az ország törvényhozása szent (! ?) István király napját országos ünneppé tette. A heves, méltányos és tekintélyes kifogások daczára, de mégis- alkotmányos utón hozott ez intézkedést, természetesen, minden honpolgárnak tudomásul kell vennie és tiszteletben kell tartani. — Tudomásul vették és tiszteletben tartják az ország ref. lakosságának egyházi hatóságai is, bár azéx't, nagyon helyesen, nem emelték inneppó, vagyis, az egyháznak nem kell e napot hivatalosan meginnepelni, mert erre nézve soha egyetlen ref. egyházi főhatóság: egyetemes zsinat, vagy konvent, kér. közgyűlés, püspök, Igazgató-Tanács sem adott ki semmiféle utasítást. Ha ez igy van, már pedig igy van: hogyan érthető és minek nevezhető az udvarhelyi ref. eklézsiának azon páratlan, kivételt képező eljárása, hogy ma délelőtt, miután a kath. atyafiak saját templomukban az ő szokásos miséjüket elvégezték, szent István király napját éneklésből, könyörgésből és teksztusos egyházi beszédből álló istentisztelettel, a ref. segéd- pap szolgálatával, megünnepelte'? Vájjon, nem épen olyan rendetlen eljárás-e ez, mint ha megfordítva, e napot minden ref. eklézsiának meg kellene innepelnie, s csak ez az itt való hanyagolná el ? Szabad-e nekünk a hittani, egyházjogi és történelmi alapon létrejött, megállapított, s ugyan ilyen szempontok szerint eléggé megokolt egyházi innepeink számát inágántetszésből szaporítani ? Avagy, nem kell-e ilyen kényes ügyben, mint a szóban forgó, magunkat szigorúan egyházi f’elsőbbségünk eljárásához szabnunk? S ha igen, mivel i indokolható a magyarországi ref. egyetemes egyháznak a jelzett ügyben tanúsított magatartása mellett ennyire kirívó önkényes eljárás? Holott erre egyéb magyarázat alig található, mint a kath. ellenfélnek való megokolatlan kedveskedés, s az ő kétes értékű j rokonszenvének hiábavaló reménylése ? Az ilyen el-1 járással szemben nem indokolt-e a hívek csodálkozása, el nem titkolt megütközése ? És, minthogy már a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet, hogy | lehetne ezután egyszer s mindenkorra elejét venni az ilyen ok nélkül való innepeskedésnek ? Általában az itt megismertetett esetre nézve mi a nagytiszteletü ur becses véleménye ? (Azt napot tehették országos, | vagy mondjuk, nemzeti inneppé. Ha törvény, azt i megtartani kötelessége minden embernek: munkaszünettel, ha tetszik, hazafias elmélkedéssel. De egyházi inneppé nem dekretálhatta még az országgyűlés sem. És aki felsőbb hatóságainak tudta, rendelkezése nélkül istentiszteletet tartott és tartatott protestáns, kálvinista egyházával, büntetendő hibát követett el és csak egy mentség kigondolható: hogy nem tudta, mit cselekedett. Szerk.) Székely-Udvarhelytt, 1892. aug. 20. S.“ A mi nézetünk- szerint ez a mentség el nem fogadható. Egy székely-udvarhelyi káplánnak mindig tudnia kell, hogy mit cselekszik, fel sem tesszük róla, hogy ne tudta volna ez esetben is. S ha tudta, el kell viselnie a következményeket is, mert azon reményben vagyunk, hogy az erdélyi egyházi hatóság szintén tudni fogja a maga kötelességét. — A nagyváradi „Szabadságiban közelebb érdekes vita indult meg a jezsuita kérdésben. Sajnáljuk, hogy a lap szerkesztője oly korán bezárta a vitát. A jezsuita-kérdést szellőztetni nálunk — hazafias kötelesség, mert mint tudjuk, ez a rend ki van tiltva hazánkból és mégis folyton szaporodik, holott ha csak ezredrésze volna is igaz annak, a mit a jezsuiták erkölcstanáról, államfel forgató tanaikról mondanak: nem volna szabad egy perczig sem őket megtűrni Magyarországban. Nem árt azért, ha hírlapjaink tért nyújtanak a jezsuita-kérdés megvitatására. Itt közlünk egy czikket a ,,Szabadság'‘-ból, mely válasz Fetser A. szentszéki jegyző ur ripostjára. „A szentszéki jegyző ur azt irja, hogy „Jezsuiták B.-Gyulán“ felirásu czikkem szó nélkül nem hagyható, de- azért nem vitáz velem, mert az én irodalmi hangomnak megfelelő ízléssel nem rendelkezik. Csak azt az őszinte nyilatkozatot teszi azért, hogy a mi czikkünknek találóbb czime lett volna az, hogy: „Le a katholicizmussal.“ Sajnálom, hogy a szentszéki jegyző urnák ezt a logikai monstrumát spirituszba nem tehetem, hogy elküldeném Brossainak, a ki pompásan szokta és tudja az ilj'en logikai czigánykerekeket ráfba huzni. De hát Brossai protestáns ember. Tehát ő is elfogult lenne. Más embert pedig, a ki felfogja az ilyen logikát — csakis jezsuiták nevelnek. Azokra meg én nem bíznám az ilyen hajat. És erősiti tovább a szentszéki jegyző ur, hogy akkor töltöttem volna tiszta bort a pohárba és az lett volna „magyar emberhez illő egyenes beszéd“, ha azt kiabáltam volna, hogy „Abczug a pápistákkal.“ Oh igen! így értette meg és ilyen következtetést vont le ő az én czikkemből. És meg is fújja a harczi riadót a szentszéki jegyző ur, az igaz, hogy régi rósz szuszogós dudán, hogy ime katholikus hitfeleink és még ti is, másvallásu polgártársaink, „akik magyar hazánk belső 'békességét komolyan és öntudatosan szivükön hordjátok“, szidjátok a jezsuitákat csülökre azért — azért? Miért? Mert a szentszéki jegyző ur roszat álmodott és bizonyosan jezsuitákkal álmodott. % Megvallom, hog3r Eetser Antal, szentszéki jegyző urnák ezt a különben mulatságos „ördöglátás“-át épen olybá venném, mint magáét a Lutherét, ha nem gya- nitnám, hogy a szentszéki jegyző ur háta megett nemcsak „többek“, de úgy hisszük, hogy oljranok is vannak, akik abból az ördőglátásból csakugyan olyan komoly dolgot akarnak csinálni (mint Luther is komolyan vágta oda a tintatartóját), hogy csak azért is, már most csak azért is jezsuiták tanítanak Békés- Gyulán. Hogy állunk azért ? Én tiszta bort töltöttem a pohárba s Pázmányék mególomczukrozták; én a magyar ember egyenes észjárású logikájával végigvertem a jezsuita atyákon, mert ő miattuk van a magyar história két százada vérrel és könjmyel megírva, Pázmány utódai szerint pedig azok a fekete csuhás páterek „kitűnő“ Jézustársasági atyák, „derék szerzet“ és ők lesznek Békés vármegye legújabb czivilizátorai. (?) S hogy boromat- elrontották — ezt ma minden korcsmárós megteszi, ezt tehát el kell viselnem, de az ellen, hogy Nagyvárad püspökét az én hátamon keresztül akarják a jezsuiták javára teendő intézkedésre erőltetni — tiltakozom. Nem oda Buda — szentszéki jegyző ur. Ne mi ránk fogja, hogy felekezeti türelmetlenség vezeti toliunkat. Önök a türelmetlenek, önök látnak veres posztót, mikor a jezsuitákat ugratja valaki. Mi szít- nánk felekezeti háborút? Hát olvasta-e a szentszéki jegyző ur a többek közt Giobertit és olvasta-e benne, hogy épen a „jezsuiták a polgári béke, egyetértés, felebaráti szeretet, vallási türelem, humanizmus téma helyett, a máskép hívők üldözése, a felekezetiesség felszitása, a béke folytonos megzavarására izgatnak s a morál terjesztése helyett az erkölcstelenség magjait szórják el!“ Én szitnék felekezeti harczot? Nem az urak, Pázmány lovagjai szították azt ebben a szerencsétlen országban is ? S nem vagyok megelégedve a jezsuiták erkölcstanával ? Tudja-e azt a szentszéki jegyző ur, hogy Pázmány lovagjai nemcsak az iskolában hirdették az erkölcstelenséget, hanem az ö fajtalanságuk oly nagy, oly rettenetesen csúnya, leköpni való, hogy a felett bárki is elpirult volna — ismerve ennek a szerzetnek viselt_ dolgait.
