Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-03 / 34. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA o S hol az állam előljár materiális intézkedéseivel a felnőttek között, ott az iskola sem maradhat hátra. A kicsinyek közt terjeszti a materialismus miazmá- ját öntudatlanul bár és jóakarólag, de észrevehető- képen. Nem akarok félreértetni ! A takarékosságot szép erénynek ismerem el ón is. Erény is az addig, mig a becsületesen szerzett krajczár, forint megbecsülésében nyilvánul, de a mindenároni takarékosság lehet bűn is. Minden a szülői láda fiókból hanyagsággal kicsalt krajczár vagy a szülői s néha tán más tyúkólból ellopott s krajczárrá alakult tojás-csirái a bűnnek s terjesztői a materializmusnak. A mai kor materialismusa a mindenároni meggazdagodásban állván, — épen ezért — a pénzhez vezető minden utak el vannak lepve lihegve szaladó emberekkel, kik azután nem igen ügyelnek az erkölcsi törvényekre s néha még az illemnek könnyű -- s csak külsőségekre vonatkozó szabályaira sem, lökdösik, taszigálják egymást az utón, mely a síron át az örökkévalóság hazájába vezet. És a mai kornak ezen materiálistikus iránya káros hatással van a vallásos életre is. Megrontván az erkölcsöket, sivárrá teszi a lelkeket, elszáraztja még gyökerét is a hit, szeretet s remény virágainak. I Örök hazául tekintvén a földet, nem gondol az em- i béri lélek másra, mint e földnek múló javaira s ezeknek megszerzését tűzi maga elé czélul. Csak az anyagi jobblétért küzd; fárad s e küzdelemben megfeledkezik azon elvekről, miket a vallás hirdet s a léleknek elfogadni kell. Ama legfőbb erkölcsi törvény betűi — miket a lélek számára mondott el Jézus: ..Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes“ — oly messze távolban állanak előtte, hogy azokat meg se látja többé, testét ápolja nagy gonddal, de leikéről megfeledkezik. Ma már nagyon sok ember feledi az Írás szavait: (II. Móz. 34. r. 21. v.) „Hat napon munkálkodjál, heted napon megszűnjél.“ Ezért üresek templomaink, por lepi a buzgó ősök helyeit s az unokáknak nagy ritkán jut eszökbe elfoglalni azokat, mert nekik előrébb való a test. mint a lélek, a tivornya, mint a magába szállás — a korcsma, mint a templom. S az ilyen — anyagiságba merült embertől nem várhat jót sem az egyház, sem a társadalom, az ilyen csak magának él, a közjóért j nem tesz semmit, önzése nem engedi, hogy áldozatot | vigyen a közjó oltárára, csak magának ól s hasznát; az ilyennek nem veszi sem Isten, sem ember. Ellentétben áll az ilyen materiális embernek észjárása s minden tette az erkölcsi elvekkel s a vallás tanaival. A vallás — a léleknek eme valódi iránytűje az élettengerén, mely mindig a legfőbb, a legvalódibb czél, az örök haza felé mutat — rozsdát kapva a materiális világ, a szennyes föld sarában — elveszti erejét, nem mutat többé helyesen az ember rendeltetésének végczélja felé, de oda mutat a földre, jelezve, hogy ezen keressen a lélek magának örömöt, boldogságot — üdvösséget . . . mindent. A földi élet végén oda mutat a sírra, biztatva a lelket eme szavakkal: „Ez a véghatár, ezen túl nincs semmi!... Nézd a por és hamu van itt, egyéb semmi ! . . , ez lesz, ez marad belőled is meg csupán, egyéb semmi. Élj ezen a világon, vedd ki részedet e földön mindenből, ne altasd el magad üres ábrándokkal, miknek valóság nem felel meg. És attól a lélektől, mely ily sugallatokra hallgat, mely irányt tévesztve bolyg az élet utain, vár- hatni-e valamit? Készséget a jóra, nemesre ? akaratot a szép dolgok véghezvitelére, béketürést a szenvedések, erőt az élet viharai közt? Nem! bizonnyal nem várhatunk. Tagadhatatlan, hogy a társadalom jobbjai, ha nem is erényül, de mint jóra hajlandóságot bírnak leikökben a jóból, nemesből s egyes kiváló szerencsétlenségek alkalmával elég jelét adják annak, hogy érezni tudnak, de érzelmeiknek tettekben nyilvánulása nem áll arányban még ezeknél sem tenni képes- sógökkel s még ezen áldozathozatalra is rá van tapadva a kor materiális sara. Gyakran nagy feltűnéssel teszik meg azt, mit egyszerűen téve meg, javokra Írna az örök igazság hálás megmentője. Kevés ma már a titkon adakozó jobb kéz s a jót csak önmagáért gyakorló jp szív. Még a jótettek is a csillogás külmázában jelennek meg ma. Lényeg helyett látszattal is megelégszik a mai kor felfogása s üdvözlő tapsokkal siet kifejezni elismerését ott is, hol talán a vallás angyala könyeket hullat. Bizony szomorú jelenségek ezek korunkban, — mit a hiú ember büszkén nevez felvilágosodás korának — s kétségkívül az anyagi .érdekeknek felülemelkedése okozója a valláserkölcsi élet süllyedésének s ennek rohamos terjedése lesz megölője nemcsak az egyházaknak, de magának az államnak is. S ha ettől meg akar menekülni az ember, vesse el az anyagi érdekeket; ápolja lelkében, szivében a vallás virágait s öntözze a hit, remény s szeretet harmatával. És minden dolga között keresse fel az Urnák hajlékát: nemcsak a veszély, de a jólét napjaiban is imádkozzék s fogódzók erősen a hitnek árboczába; /feledve a materiális érdekeket; „gyűjtsön kincseket a lélek számára“ : még pedig olyan kincseket, „melyeket sem a rozsda, sein a moly meg nem emészthet.“ Dőmény Zo/táu, ev. ref. s.-lelkész. Levelezés. Budapest, 1892. aug. 23T. Szerkesztő ur! Hát én is ott voltam a Szent István-napi látványosságokon ős Budavárában. Ha az ember a czere- móniákat látja, önkéntelenül felteszi magának a kérdést: mi ez? istenisztelet? vagy puszta látványosság? Mert hát az a nagy tömeg, mely ilyenkor a körme- netben részt vesz, vagy ott bámul két . oldalt összezsúfolva, oly távol van gondolataival az Istentől, mint az ég a földtől. Ki tudja, hogy ez az ember tömeg hány kupicza cognacot és denaturált szeszt ivott meg korán reggel, mielőtt idejött ?! mert olyan kedve van az incselkedésekhez ... A nép szeme szája nyitva marad, midőn a prímás diszfogatát meglátja s benne az egyház fejedelmet biborpalástban, a mint a disz század kettős tisztelgésre vezényelhetik. A fogat s a biborpalást látára nagyot nyél a t. publikum ehesebb része s mindenre gondol inkább', csak az Isten szolgájára nem. De im jön a menet. Elől lovasrendőrök, azután a zászlós kath. legényegyletek, apáczák, papok, azután a Szent István j obír ja. Kardos diszőrség között, utána a prímás, miniszterek, notabilitások s népség, katonaság. A katonai zenekar élénkíti a képet s zajossá teszi a menetet. A prímás misét pontifikái, egy esztergomi pap prédikál, a templomban ének és zenekar működik, kint a katonaság sortiizet ad ... a menet I még egyszer ismétlődik s a szent jobbot visszahelyezik helyére, az ünnepély véget ér, s a közönség tolong a sörházak és butyikok füstös falai közé, hogy a torkába száradt hangulatot leöblincse. Egész nap tele vannak Budapest mulató helyei a jó falusiakkal, áldott vidékiekkel, kik sehogy sem tudják megérteni, hogy mi volt hát Budán a délelőtt. A templomba bejuthattam, a magam formájú pesti ember mindenüvé eljut, ha akar. Itt egy esztergomi pap tartott beszédet, dicsőítve Szent Istvánt s a középkori keresztyénség hős alakjait, mint IX. szent Lajost, ki mezítláb vett részt a körmenetben Páris szemeláttára, ezzel elleniében korholta XIX-ik század modern hitetlenségét, mely egy belső ellenmondásban ' szenvedő tudomány kedvéért, hiú theoriákért odaadta
