Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-03 / 34. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 A templomból az egyházkerületi gyűlés tagjai a felszentelt lelkészek és az ünnepélyen megjelent közönség egy része u főiskolai (liszterembe tértek vissza, hol a felszenteltek részéről Ferenczv •j Gyula krassói lelkész tolmácsolta az ifjú pásztorok háláját. E beszéd, mely a lelkészavatás idejére, módjára és a lelkészi pályát végzettek gondozására is több czélzást tartalmaz. Ünnepélyes közebéd zárta be a napot, melyen az esküt tett lelkészek és utódjai — később fő- tiszteletű püspök ur és az esperesi kar is részt vettek. Felköszöntőkben nem volt hiány és helyes rendezés, mely Medgyaszai Gyula madarasi lelkész érdeme, közelismeréssel találkozott. Va jha ilyen elismerés koronázná az egyházakért küzdő apostolok és apostolsegédek igaz fáradozásait mindenütt. S a testvéri szellem, mely e nagy ünnep résztvevőit átallengte, mivelne kint az életben is nagy dolgokat a magyar protestáns egyház küzdelmeiben. T u <1 ősit ó. Béke-kongresszus. Béke, béke, világbéke! ideálja, ábrándképe az emberiség jobbrészének! meddig maradsz te még utópiája a földön lakó embernek? . . . Ha békét akarsz, háborúra készülj! Békét kíván az ember is, epednek utána a népek és nemzetek — és alig várják a pillanatot, hogy egymásra törjenek, egymást halomra gyilkolják s szó injukat vérrel oltsák meg. Mondják, hogy Európa egy nagy kaszárnya, 12 millió fegyverbe öltözött katona őrzi benne a békességet. Ezért a 12 millió katonáért dolgozik minden kéz, minden fő Európában. Az a nagy kaszárnya megemészt mindent, s éhezik mellette a nép. Békét hangoztatnak a királyok, fejedelmek, kormányok s aközben szaporítják a fegyvert, gyártják a puskaport, építik a kaszárnyákat. A múlt napokban ismét összeültek a béke apostolai a szabad Svájcz egvik városában Bernben, hogy megtartsák a negyedik béke-kongresszust a. világbéke tárgyában. Oly nagy volt a béke iránti lelkesedés a kongresszus tagjai között, hogy majdnem összezördültek tárgyalás közben, ami elég bizonyíték arra, hogy a béke apostolai magok sem hisznek munkájuk sikerében. Szocziologiai igazság és történeti tény az, hogy amely földrészen túlszaporodik az emberi nemzet, ott a megélhetés feltételei megnehezednek s ebből állanak elő az összeütközések, háborúk, — a hatalmasabb és erősebb hátrább nyomja a gyengébbet,-—- a fentartás ösztöne ököljogra támaszkodik s aki erősebb, az a hatalmasabb. Á vén Európa túlnépesedését eddig kirajzottá Amerikába, hol nagy- kiterjedésü ősterületek kínálkoztak a kirándulóknak. Amerika négy század óta veszi fel magába Európa túlszaporodó népességét s még mindig képes az egyének megélhetési feltételeit biztosítani, megkönnyíteni. Az emberek hát ott békében vannak. A másik ok, mely a háborút előidézi az emberek között, a fajoknak éles elhatárolása s az ebből eredő fajgyűlölet, irigység, ellenszenv. Amerikában a különböző népfajok egygyé olvadnak, az amerikai polgár nem ismeri a népfajok közötti válaszfalakat, mihelyt valaki az Unió földjére lép, megszűnik egy külön nemzet tagja lenni, hanem lesz az Unió polgára. Európában pedig százados, sőt évezredes elválasztó falak állanak fenn a különböző népek és nemesek között, s e falak nem hogy gyengülnének, de sőt erősödnek az idők folyamában. A fajszeretet mellett rögtön ott van az erős fajgyűlölet is, mely fegyvert ád a népek kezébe. Előidézik a háborút az autokrata fejedelmek, a hagyományos családi és nemzeti tradicziók, — előidézi az emberben az állat, mely a meleg vérszag gyönyörét szomjuhozza . . . A háború tényezői ellen küzdeni ez idő szerint tehát csak naiv lelkek ábrándja lehet. Megváltoztatni az emberi természetet, egygyé olvasztani a különböző népfajokat, ledönteni a nemzetek közti válaszfalakat — bölcseleti eszmékkel nem lehet. Háború volt, mióta ember van a földön s lesz is, mig ember él -- ez a történelem tanúsága. Az ember ősi természetében van a vérengzés ösztöne, hiszen már Kain meggyilkolta Ábelt . . . Ritkábbá tenni a háborúra szolgáló alkalmakat, szelídíteni a vérengzés állati vadságát — ezt lehet kívánnunk s talán eszközölnünk is. A béke-kongresszusok elvetik az eszmék magvait s talán megtérülik idővel a kivünt gyümölcsöket is, A békesség egyik fundamentoma, melyről megfeledkeznünk nem szabad: a keresztyén vallás. Jól megjegyezni kérem, vallást mondok, nem egyházat. Az egyház azon intézmény, melynek neve alatt általánosan a beresztyénséget értik: nem egv a kér. vallással. Az a kath. egyház, mely Krisztus által alapitottnak mondja magát — nem a békességet, hamun a háborút hirdeti, betű szerint alkalmazva Krisztus urunk ama szavait: nem jöttem, hogy békességet hozzak, hanem, hogy háborút! Az a kath. egyház, mely maga is fegyverre támaszkodott s fegyverrel kívánt terjeszkedni, mely földi országot alapit magának, mely üldözi az eretneknek tartott máskép hívőket, mely vérpadra, máglyára, gályákra hurczolta az egyház elleneseit... az az egyház hiába hirdeti a békét, senki nem hisz neki, s nem hallgat rá. Pax! Fax! . . . hirdeti teli szájjal s szivében vadgyülöletet táplál embertársai iránt. Megszüntetné a háborút, de csak úgy, ha elébb megnyerné a világot s ő lenne az egyedüli uralkodó a népek felett. A kér. vallás azonban nem akar uralkodni a lelkeken. Szeretetet tanít egyedül. „Szeressétek embertársaitokat, mint magatokat!“ „Nincsen sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, mert mindnyájan egyek vagyunk a Jézus Krisztusban.“ Ezek a kér. vallás fő elvei, melyek a világbéke fundamentomai. Ezeket hiába hirdeti a kath. egyház, ha maga nem követi. A kér. vallás ezen elveit a prot. egyház van hivatva beoltani a lelkekbe s megvalósítani az em-
