Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-08-27 / 33. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA papuralomnak a papismus fövenyén épített bastille-ja sem maradhat fenn midvégig; leomlik az és annak romlása nagy lészen. Csak az emberiesen óhajtandó, hogy omoltában minél kevesebbet vagy egymt se temessen oda védői közül, mint ez szánandóan megtörtént száz évvel ezelőtt, azon szeptember 2-án, melyen, épen százhúsz évvel elébb, a révkomáromi modern ál-mártir elődjei, a komáromi piaczon Száki Jánost megégették. Itt és ott rettenetes szó az a szeptem- brizálás!! — és azok a Nero fáklyái! Bizony nagy csapás az emberiségen, hogy az a római ecclesia mi- litans nem akarja elismerni „az emberi jogok kinyilatkoztatását“, mely — jól tudják — több, mint száz éve van kihirdetve és negyedszázadig tartó vérke- resztséggel — tűzzel és szent lélekkel — van megkeresztelve . . .- D-s. Jezsuiták B.-Gyulán. — Nagyvárad, aug. 9. — Egyik fővárosi napilap azt a hirt közli, hogy Békés-Gyulán kath. gymnasiumot alapítanak. Az uj középiskola apostola Göndöcs Benedek, főprotek- tora pedig Wenkheim Krisztina grófnő, aki ötvenezer frtos alapítványt tett oly kikötéssel, hogy az uj gymnáziumban jezsuiták tanítsanak. A napokban tisztelgett a grófnőnél Békés város küldöttsége, hogy kifejezze a közönség (?) háláját s ekkor a grófnő kijelentette, hogy ha a jezsuiták behozatala talán akadályokba ütköznék, nem idegenkedik attól gondolattól sem, hogy az oktatást a hazafias benczés rendre bízzák. A jezsuiták vagy benczések kérdésének eldöntését különben a nagyváradi püspökre bízzák. E „belügyi“ újdonságot minden megjegyzés nélkül közli a fővárosi újság. Pedig feltűnő éppen attól a laptól, mely legközelebb is ádáz kirohanásokat tett a klerikalizmus kijavított sánczaira. Nekünk marad tehát a kötelesség, hogy a békésgyulai katholikus gymnasium ügyével, imént elmon- ; dott újdonság alapján, kétszeres joggal is foglalkozzunk. Úgy is mint magvar, úgyis mint alföldi emberek. Mert a kérdés, már eddig ismert fázisában is nemcsak Békés-Gyula helyi érdekeit érinti, hanem országra szóló jelenség is. S különösen nem lehet közömbös az ügy további fejlődése és fejlesztése iránt épen Nagyvárad, mint székhelye éppen annak a püspökségnek, mely hivatva lesz „a jezsuiták és benczések kérdését eldönteni.“ S bármennyire feltesszük is, hogy a nagyváradi püspökség minden habozás nélkül a benczések javára fogja eldönteni a kérdést, mert „semmi uj nincs a nap alatt,“ még glassé kesztyűt sem huzunk, hanem hozzászólunk a békés-gyulai katholikus gymnasium ügyéhez azzal a bátorsággal, mely toliunknak mindig szokása. Miről van szó ? Arról, hogy a békés-gyulai kath. gymnasium tanárai jezsuiták legyenek-e vagy benczések? Ha csupán a benczésekröl volna szó, mi is őszintén üdvözölnénk azt a közönséget, mely egy újabb középiskolával gyarapítja az alföld intellektuális erejét. De mert nem csupán a benczésekröl van szó, hanem esetleg „legújabb“ jezsuita inváizóról is, a moral és hazafiság nevében tiltakozunk az ellen, hogy ezt a földet, mely szüzén maradt eddig a fekete csuhás seregtől: most a XIX. század végén szentségte- lenitsük meg velük. A ki gondolkozik a legújabb politikai divat penész- szagu ládákból kiszedett sujtásairól, a gyulai kérdésben mindjárt rátalálhat arra a forrásra, amelyből ki- bugygyant ez az attentátum is. Hiszen ez a dolog is odatartozik az elkeresztelési kérdéshez, egyik folyománya annak az ultramontán-feudális politikai iránynak, mely ráakarja teríteni a fekete lepedőt az ország társadalmára, mely a középkorból rámaradt fegyve5 rekkel megkezdte a csatározást az egyedül üdvezitő egyház mindenhatóságáért, melynek harczosai felakarják eleveníteni azt a régi jó világot, mikor Róma volt az ur az államban, a családban, onnan diktálták a világ társadalmára az erkölcstant, a nevelési rendszereket. És senki sem ütközik meg azon, hogy jezsuitákat akarnak Gyulára vinni. Azt mondják, hogy még nincs kulturharcz. Mert legközelebb is megretirált a kormány a klerikálisok reverendás lovagcsizmás vitézei előtt. Nincs tehát ellenfél, melylyel összemérje erejét az ultramontanizmus. Annyival inkább, mert a mai magyar -társadalom sokkal jobban érzi magát a let- hargia puha párnáján, mintsem észre is vegye — a helyett, hogy összezúzná a villogó ellenséget. Nincs kulturharcz ? Hát azok a Gyulára szignált jezsuiták nem-e első csapata az ecclesia militánsnak? Nem vesszük ezt észre ? És elhallgassuk ezt ? Éppen Nagyvárad tudós püspöke tudhatja legjobban, hogy honnan tudjuk és miféle kitűnő források szolgáltatják nekünk azokat a megdönthetien indokokat és érveket, melyekkel felfegyverezve a moral és hazafiság nevében tiltakozunk a jezsuiták ová- cziója ellen. Erre a rendre akarják bízni a magyar alföld egy hányada generátiójának nevelését, erre a fekete csuhás rendre, melyet a czivilizáczió géniusza rég megvetett, melyet a világ legnagyobb gondolkodói, historikusai és államférfiai rég megbélyegeztek, mint a czivilizáczió rothasztó ellenségeit. Nagyvárad tudós püspöke tudhatja legjobban, hogy mikép gondolkodnak a jezsuita rendről Kolb, Macaulay, Paskal, Draper, Voltaire, Thiers; stb. úgy tudjuk, éppen Draper kedves olvasmánya a mi tudós püspökökünknek is. Legjobban ismerheti tehát a jezsuiták erkölcstanát is, mely századokon keresztül mételyezte a társadalmak lelkét, eszét és szivét. Elég, ha abból az erkölcstanból csak a probabilizmus, a directio intenczionis és a rezervatió mentalis tanait idézzük, hogy a morál, a magyar társadalom becsületes nevelése nevében is óva óvjuk a szüléket, hogy ne bízzák se lelkét, se eszét gyermekeinknek a jezsuitákra, mert lelkűk hamvát letörlik, eszük önállóságát elfojtják. S ne tudnánk, hogy mit csinált ez a csuhás sereg 300 század alatt az államok életében, hogy ez a rend volt 300 század óta a vallás és politikai szabadság legdühösebb ellensége. Hymn volt mindenütt, a hova befurakodhatott, ilyen volt a mi hazánkban is, a hol két századon keresztül olyan ádáz harczot vívott a magyar vallásszabadság, a magyar alkotmány, az ország önállósága ellen, hogy a magyar nép jogosult átka kísérheti őket. A 17. és 18-ik század magyar históriája siralmas tanúságot szolgáltat arra, hogy ez a rend fogott össze a Bástákkal, Barbianikkal, Heis- terek, Caraffák, Rabutin és Bukuvokkal. Ezek az urak nevelték II. Ferdinándot, I. Lipótot, Pázmány óta dúlták fel a protestánsok templomait, vitték gályára a protestáns papokat. A jezsuiták voltak leghívebb szövetségesei a német pártnak, mely két századon keresztül csak azon igyekezett, hogy katholi- kussá, azután koldussá és végül osztrákká tegye a magyart. Ezek az urak küzdöttek folytonosan a protestáns, a nemzeti párt ellen, ezek a jó urak vitték bele a szabadság - háborúkba Bocskayt, Bethlent, Rákóczyt, Thökölyt. Ezek az urak nevelték a mi főpapjaink nagy részét, a kikkel a magyar szót is elfelejtették és a kik legnagyobb ellenségei voltak —- a magyarnak. Ok oktatták be az uralkodókat arra, hogy az alkotmányra és a magyrar törvényekre tett esküjöket lelkiismereti furdalás nélkül megszeghetik. S már a 17-ik század folytábán — mint egyik historikusunk mondja — mint félrevert harang zúgása, e kétségbeesett kiáltás hallatszott országgyülé- ' seken és a megyék termében: „Le a jezsuitákkal.“
