Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-07-30 / 29. szám

6 REFORMÁTUSOK LAPJA Említeném még Szt. Gált is, a veszprémi trak­tusból. Előbbi lelkésze esperes volt. Épen azon idő alatt állapíttattak meg a lelkészi fizetések s osztályoz­talak az egyházak. Szt. Gál esperesi, indokolatlan szerénységből III. osztályba lett sorozva. Mikor meg- üresült, a tulajdonképen másod osztályú egyházba olyan egyén lett megválasztva, ki csak harmad osz­tályra lett volna a választás idején, törvény szerint minősítve. Ez a három eset két évi idő alatt történt, itt a dunántúli kerületben, melyekből úgy látom, hogy nem halt meg senki, hogy az egyházi hatóság a tör­vényt kijátszotta, vagy behunyt szemmel, kijátszani engedte; pedig a császári egyház ügyének eldőltét tudósitó lelkészi egyén, a Hun. túli prot. Lapban azt irta: inkább haljunk meg, mint a törvényt megsér­teni engedjük. Balaton-Kövesd, 1882. jul. 18. Kitűnő tisztelettel Szép Lajos m. k. ev. ref. lelkész. Lapszemle. A „Nagyváradi Hirlap“-ból vesszük át a követ­kező furcsaságot: „Érdekes dolog történt városunk­ban. Különösen éredekessé teszik a legújabb oláh mozgalmak, mert ezek adják meg a magyarázatát. Csak ezek a mozgalmak teszik lehetővé azt a fanatiz­must, elfogultságot és türelmetlenséget, a mely ebben a dologban is mutatkozik. Mig Besszarábiából az oláh papokat Szibériába hordják nyaralni — s helyüket orosz pópák foglal­ják el, addig nálunk az elnyomott és szenvedő oláh- ság abban a helyzetben van, hogy nagy költséggel művészileg restaurálhatja ten plomait. így legújabban a nagyváradi görög katholi ,us székesegyház belse­jét restaurálják. A restaurálást Pável püspök rábízta Altenbuch- ner és Greiner templomfestő czégre, mely a képek megfestésével Szirmai Antalt, a budapesti Ferencz József-intézet rajztanárát bízta meg. Most következik iszonyú sérelem. A festő egy szűz Mária képet úgy komponált, hogy Mára lábaihoz oda festette Szent Istvánt, a a mint Magyarország patronájának oda ajánlja a koronát. Jöttek egymásután az oláh urak s nézték, hogy mi készül itt. Mikor észrevették, hogy a férfialak kétségtelenül Szent István, Magyarország első királya, a női alak pedig szűz Mária, rárontottak Pável püs­pökre és felbiztatták, hogy ne tűrje az oláh templom ily irányú magyarizálását. És Pavel Mihály, a pap, a püspök, a magyar főrendiház tagja, nagy magyarországi javadalmak él­vezője, egyszerre elfelejtette, hogy ki volt az a szent, az a király, a ki ennek az országnak (mely Pável urat oly dúsan tápiája) az alapját negvetette. Ha nem tiszteli Istvánt, a királyt, mint magyar állampolgár és törvényhozó, tisztelje, mint katholikus pap a szentet, a kit az ő lelki nra, a pápa avatott szentté Denique Pável ur nem tiszteli Szent Istvánt egyik minőségbe se, s a festő utasítást kapott, hogy vegye le Szent István szakállát és fesse át az első magyar királyt II. Lipót császárrá, Szóval Pável egy kis memorandumot nyújtott be Lipót császárhoz. Ez azonban nem volt elég. Voltak, a kiknek szűz Mária szemet szúrt, mert őt a magyarok lefog­lalták országuk védő asszonyának. He annyira még sem mentek, hogy letörülték volna a képről, hanem apro- porczió kedvéért szűz Mária másik oldalára oda fes­tették Mária Teréziát. (Látható, hogy váradi görög katholikusok szent­jeiket a Habsburg-ház tagjai közül válogatják össze. Úgy látszik, hogy Szent Pál esete óta az igazi szentek nem népszerűek előttünk.) Szent Istvánnak II. Lipóttá való átformálását most azzal indokolják meg, hogy Szent István sem­mit sem tett a 'gör. kath. egyházért, ellenben Lipót alatt alakult a váradi gör. hath, püspökség. Mária Terézia alatt pedig a templom épült föl, ezeknek du­kál tehát, hogy a szentek közt helyet foglaljanak. — A „Sárospataki Lapok“ utóbbi száma hozza a „Pesti Hirlapu-ban megjelent „Koldus papok“ czimü czikket egész terjedelmében. E czikket mi is épen közleményeink sorába iktattuk, hogy felhívjuk olvasó- közönségünk figyelmét azon liberális állapotra, mely elébb-utóbb mégis ki fog áradni a maga teljességében a magyar társadalomra. Jövő számunkban mi is kö­zölni fogjuk-e czikket, melynek minden betűjével egyetértünk. Tanügy. — A nagy-rozványi ev. ref, egyház jribileumot rendezett Fodor József tanítójának, 50 éves tanító­ságának emlékére. A jubileumon képviselve volt az egész egyházmegye, a vidék intelligentiája. Ott volt az esperes, ki az egyházmegye nevében melegen üd­vözölte a híven sáfárkodó munkást s érdemei elisme­réséül átnyújtotta neki az egyházmegye által kiállított tanítói díszoklevelet. — A lelkészi kar nevében Kö­rösi György nagy-géresi lelkész üdvözölte s átyuj- totta a lelkészi kar ajándékát, egy ezüst diszserleget. Az egyházközség gondnoka egy ezüst tintatartót, — a tanítói kar szónoka egy órát nyújtott át megfelelő s könnyekig megható beszédek kíséretében. A tanít­ványok díszes virágkoszoruval lepték meg az ünne­peltet. Mindez a templomban történt, hol Komjáthy Gábor szentesi lelkész prédikált előzőleg a tanítói pálya nehéz küzdelmeiről, felolvasta a jubiláns élet­rajzát s rámutatott ama jubileumra, mely a tanítóra vár a pálya végén a jók és nemesek elismerésében. Az alsó-zempléni egyházmegye e jubileum ren­dezése által fényesen beigazolta, hogy meg tudja be­csülni a tanitói kart s annak érdemes tagjait. Minden rekriminiczió nélkül felemlítjük, hogy a debreczeni egyházmegye tudomást sem vett egy kebel­beli tanítójának jubileumáról, — engedte a félszáza­dot elsuhanni a tanitói kar nestora felett a nélkül, hogy csak egy szót is szólott volna hozzá. Hanem bezzeg a 10 éves esperesi jubileumokon allelujáh! Vanitatum vanitas !

Next

/
Oldalképek
Tartalom